Graham Greene: A kezdet és a vég
Írta: Turán Beatrix | 2013. 06. 24.
Graham Greene regénye a II. világháború idején játszódik, egy nyugat-afrikai gyarmaton. A főszereplő a szinte már kínosan becsületes és rendkívül lelkiismeretes Scobie rendőrfőnök-helyettes, aki mindig mindenkinek igyekszik igazságot szolgáltatni, s akinek az emberekhez való viszonyát leginkább a szánalom érzése határozza meg. Scobie mások boldogságát és boldogulását hajlamos a magáé elé helyezni, így fordulhat elő, hogy hiába illetné meg őt a rendőrfőnöki poszt, mindig valaki mást neveznek ki helyette – a mellőzöttség pedig csak fokozza a felesége, Louise elégedetlenségét, akinek egyébként is állandó szenvedés az élete a fülledt, egészségtelen, mocskos városban, ahol kinézik őt a jobb társaságból, s ahonnan esélye sincs végleg elmenekülni (hiszen a férje valami bizarr módon szereti a kényelmetlen, megterhelő afrikai életet).
Scobie nem éppen zsarnoki férj, sőt, a feleségét szánja a leginkább, és úgy érzi, kudarcot vallott az életben, mert nem sikerült maradéktalanul boldoggá tennie Louise-t – pedig hite szerint ez az, amire a házasságkötéskor megesküdött. Scobie és Louise alapvetően boldogtalan és keserű életébe aztán rövidesen több változás is beáll, és a férfi végül teljesíti a felesége kívánságát, és elintézi, hogy a nő hosszú nyaralásra mehessen egy barátnőjével. Scobie-nak azonban nem csekély anyagi és némi erkölcsi áldozatába kerül ez az út, s amikor egyedül marad, lassan egyre jobban belekeveredik abba a romlott, korrupt, hazugságokra és titkos üzelmekre épülő világba, amitől korábban sikeresen távol tartotta magát – ez pedig a férfi végső meghasonlásához vezet.
A regény egyik legnagyobb erőssége a gyarmati és világháborús hangulat ábrázolása. (Ebben némileg emlékeztet Joseph Conrad A sötétség mélyén c. regényére.) Greene rendkívül nyomasztó, fenyegető, indulatokkal terhes atmoszférát teremt – olyan világot mutat meg, ahol az egymás mellett élő különböző nemzetiségű és bőrszínű emberek folyamatosan bizalmatlanul tekingetnek egymásra; ahol mindenki megfigyel mindenkit, és jelentéseket készít róla; s ahol elég egyetlen hibát elkövetni ahhoz, hogy egy Scobie-hoz hasonló, igen fejlett erkölcsi érzékkel bíró ember elkerülhetetlenül elbukjon.
A hangulatteremtés mellett a szereplők közötti kapcsolatok ábrázolása is mesteri. Az olyan apró részletekre gondolok például, mint az, hogy Louise következetesen és nagyon is tudatosan olyan becenéven szólítja a férjét, amit Scobie gyűlöl; „cserébe” pedig Scobie minduntalan hányaveti lekezeléssel emlegeti mások előtt, hogy a felesége szeret verseket olvasni, noha tudja, hogy Louise-nak rosszul esik, ha lekezelően beszélnek a kedvteléséről. Greene kevés szóval is remekül érzékelteti, hogy milyen sötét érzelmek lappanghatnak az emberi viszonyokban, és azt is kimondja, hogy végső soron semmiféle megértés nem lehetséges két ember között – akkor legalábbis biztosan nem, ha csak a szánalom és a kölcsönös függés tartja őket együtt.