Főkép

Lee Child krimisorozatának magányos, látszólag érzelemmentes – és a törvényes módszereket általában lazán figyelmen kívül hagyó – igazságosztója, Jack Reacher ebben a regényben igazán nem keresi magának a bajt, de mivel az véletlenül az útjába kerül, természetesen muszáj beszállnia a nyomozásba, és muszáj a maga módján igazságot szolgáltatnia.

 

A történet ártatlanul indul: Reacher egy hideg téli éjszakán kiáll a nebraskai autópályára stoppolni. Hosszas várakozás után végre megáll neki egy autó, amelyben két férfi és egy csöndes nő utazik. Mindhárman ugyanolyan inget viselnek, úgyhogy Reacher először azt gondolja, talán munkatársakról van szó, akik valami ártalmatlan csapatépítő kirándulásról tartanak hazafelé – ám a hosszú út során Reacher egyre több furcsa hazugságot fedez fel útitársai szavaiban, és ahogy lassan összerakja magában a részleteket, rájön, hogy meglehetősen veszélyes alakokkal került egy autóba. Reacher persze nem éppen ijedős figura, úgyhogy elhatározza, hogy mindenképpen a végére jár az ügynek.

 

Eközben a másik történetszálon is nyomozás indul: kicsivel korábban ugyanis két öltönyös fickó különös brutalitással meggyilkolt egy ismeretlen férfit, majd egy lopott kocsival távozott a helyszínről. Mint kiderül, az ismeretlen férfi fontos diplomata volt, úgyhogy a helyi rendőrség mellett az összes jelentősebb amerikai nyomozóhivatal is bekapcsolódik a felderítésbe. Ám az eset egyre bonyolódik, és mivel az ügy szereplői többnyire kényes pozíciókat betöltő, szigorúan titkos tevékenységeket folytató emberek, lassan már senkiről sem lehet eldönteni, jó- vagy rosszfiú-e, jófiúnak látszó rosszfiú, vagy esetleg rosszfiúnak látszó jófiú.

 

Lee Child igen cseles és fordulatos történetet írt – néha szinte már úgy éreztem, túl fordulatosat, hiszen egy idő után valóban nem könnyű követni, ahogy a szereplők eszeveszett tempóban cserélgetik a nyomozás vagy menekülés céljára használt járműveiket, és az sem mindig egyértelmű, hogy Reacher és a „hivatalos” nyomozók miként jutnak bizonyos következtetésekre az üggyel kapcsolatban. Ennek ellenére nyugodt szívvel ajánlanám a könyvet mindenkinek, aki szereti a kemény, hűvös, „macsós” jellegű krimiket/thrillereket, mert az Összeesküvés valóban tudja azt, amit valószínűleg minden krimi fülszövegébe beleírnak: az utolsó percig izgalomban tartja az olvasót, és szinte letehetetlen.

 

A regény egyébként a Reacher-sorozat 17. darabja. Én eddig mindössze két Reacher-krimit olvastam, de ez alapján azt hiszem, hogy a sorozatot bármelyik könyv olvasásával el lehet kezdeni, hiszen például itt is kiderül annyi a főszereplő személyéről és múltjáról, amennyi feltétlenül szükséges, és bár vannak a történetben olyan részletek, amelyek – feltételezem – valamelyik korábbi regény eseményeire utalnak vissza, az Összeesküvés a régebbi könyvek ismerete nélkül is gond nélkül élvezhető.