Beleolvasó - Robin Sharma: A rang nélküli vezető

Fülszöveg:

Robin Sharma tudhat valamit. Sőt, valami olyant, ami nagyon is kifizetődik az üzleti életben. Olyan cégek, szervezetek kérték fel vezetői tanácsadónak, mint a Microsoft, a GE, a Nike, a FedEx és az IBM vagy a Yale egyetem, az amerikai vöröskereszt, és a Fiatal elnökök szervezete.

Most mi is ízelítőt kaphatunk tudásából, amelyet eddig csak a világcégekkel osztott meg.

Vezess rang nélkül! hirdeti Sharma, és ebben minden benne van. A villámgyors, szinte követhetetlen tempójú változások közepette csak azoknak a szervezetek van esélye talpon maradni, amelyeknek minden dolgozója igazi vezetőként gondolkodik és cselekszik. Beosztásától függetlenül is a legjobb tudását adja.

Nem nehéz felfogni, miért jó ez a cégnek. De miért jó az egyszerű dolgozónak?

Sharma, a világhíres életmódguru hisz a viszonzás törvényében. Meggyőződése, hogy a kiemelkedő teljesítményt kiemelkedően viszonozza a társadalom, a kollégák, a vásárlók, a management.

Tanácsok sorával segít bennünket, miként szabadítsuk ki, vezessük napvilágra belső vezetőnket, hogyan éljünk, dolgozzunk, gondolkodjunk győztesként. Miként tanítsuk meg agyunkat arra, hogy kifogások helyett megoldásokat találjon, és a legjobbat adhassuk környezetünknek.

Ez a könyv nem pusztán az üzleti életről szól. Sharma a teljességre törekvő, boldog élet receptjét adja meg.

És ez nem csak a Microsoftnak vagy az IBM-nek fontos, hanem Önnek is!

 

Részlet a könyvből:

 

Harmadik fejezet

A középszerűség szomorú ára, és a vezetés elsajátításának látványos jutalma

 

„Csak a középszerűek halnak meg úgy, hogy a csúcson vannak. Az igazi vezető mindig fejlődik, egyre magasabb­ra emeli a lécet, még remekebbül teljesít, és gyorsabban reagál.”

Jean Giraudoux

 

Másnap reggel Tommy azt mondta, mindössze egyetlen nap­ra van szüksége ahhoz, hogy mindent feltárjon előttem, ami­re szükségem van. - Adj nekem egy napot, Blake - kérte. - Ta­lálkozol a négy tanítóval, akik négy leckében megosztották velem is az LWT filozófia lényegét. Pontosan elmondják ne­ked, miként teremtheted meg azt a sikert, amelyre mindig is vágytál, elmagyarázzák, mit is jelent valóban vezetni. Nem akarom, hogy úgy érezd, olyan vagyok, mint egy elromlott le­mez, de a vezetés nem az elnökök, a tábornokok és államfők kiváltsága. Mindenki lehet vezető. Mostanában az üzleti világ­ban és a társadalomban elképesztő változások zajlanak, valójá­ban ez az egyetlen igazán fontos tudomány, amely a győzelem­hez szükséges.

- És ahhoz, hogy valóban vezető legyek, egyetlen dolog szük­séges, az, hogy lélegző emberi lény legyek, ugye?

Igen. Ha lélegezni tudsz, vezetni is tudsz - helyeselt olyan egyértelműen, amitől rögtön jobban éreztem magam, és szebb­nek láttam a jövőm.

Így aztán néhány nap múlva szombaton, kora reggel el­hagytam New York Cityt. Mindössze egy csésze kávé, és a fék­telen lelkesedés tartott ébren, a találkozóhely felé autózva, ahol Tommy várt rám. Ragaszkodott hozzá, hogy pontosan hajna­li öt órakor jelenjek meg, s motyogott valami olyasmit is, hogy ez a nap legjobb időpontja. Én pedig nem akartam csalódást okozni mentoromnak, ezért ha kelletlenül is, de engedelmes­kedtem.

A kocsimban harsogott a rock. Felhőkarcolók között, kihalt utcákon hajtottam ki Manhattanből, rá az országútra. Egyre nőtt bennem az izgalom. Sejtelmem sem volt, hogyan alakul ez a nap. De azóta megtanultam, milyen értékes ajándék magunk­hoz ölelni a bizonytalanságot. A legtöbb embert elönti a félelem, amikor az ismeretlennel áll szemben. De nem kéne. Hiszen ez nem más, mint egy kaland kezdete.

„Állj meg a Rosemead temetőnél - utasított a Tommy által írt útmutató. - Az út mentén látod parkolni a kocsim. Bekap­csolom a vészvillogót, hogy könnyebben megtaláld a találkozó­helyet.”

Úgy tíz perccel öt előtt letértem a főútról a kavicsos behaj­tóra, amely a térkép szerint a célomhoz vezet. Magas fenyők nyújtózkodtak az ég felé. Halvány köd lebegett a föld fölött. Az útmutató szerint balra volt egy tisztás. Nem tudhattam, miért egy temetőben találkozunk, de nyilván van valami a közelben, amit Tommy meg akar mutatni nekem. A temető feltehetően kézenfekvő - és felejthetetlen - találkozóhely a nap kezdetén.

Közelebb hajtottam. Hihetetlen látványt pillantottam meg. A kavicsos út szélén parkolt Tommy kocsija. Villogott a vészvil­logó, ahogyan Tommy ígérte. Nem ült benne senki. A jármű márkája töltött el döbbenettel és áhítattal. Egy fényes, új, fekete Porsche 911S! Az egyedi rendszámtáblán ez állt: LDRSRUS. A fejemet csóválva elmosolyodtam. Hát, nem akármi ez az alak! Ez a fura könyvesbolti eladó, aki elveti a zsíros költségszámlák és a hatalmas sarokiroda gondolatát, helyette forradalmian új vezetési modellt hirdet, amely megfelel forradalmi korunknak, pont az én álomautómban jelent meg.

Leálltam a Porsche mögött és lekapcsoltam a motort. Kísér­teties csöndben ültem a még sötét úton. Aztán egy emelkedőn a tisztáson megpillantottam egy magányos alakot. Sejtettem, hogy Tommy az. Mozdulatlanul állt a temetőben.

Minden energiámat össze kellett szedem, hogy végigmenjek az úton, fel a füves emelkedőn, elhaladva a temetőt megtöltő keresztek mellett. Eluralkodott rajtam a félelem. Elvégre még sötét volt, egy temetőben kószáltam, és tulajdonképpen alig ismertem Tommyt. Igaz, érdeklődtem utána a bolt néhány eladó­jánál. Mindaz, amit elmondott, teljesen igaz volt. Minden részle­tében. Nem kamuzott.

Igaz volt, hogy hetvenhét éves korára a vállalat legjobb al­kalmazottjának tekintik. Csakugyan megnyerte azokat a luxus karibi vakációkat, és elképesztő díjakat. Remek fizetést kap, és többször kínáltak neki vezető beosztást. A cég minden vezetője a legmélyebb tisztelettel, elismeréssel néz rá. Mégsem tudtam lerázni magamról az érzést, hogy ez a kora reggeli találkozó a temető közepén nem életem legbölcsebb és legbiztonságosabb húzása. De egy belső hang arra biztatott, hogy menjek csak to­vább. Így is tettem.

Közelebb értem ahhoz a helyhez, ahol Tommy állt, és köz­ben megpillantottam a láthatár fölött a nap első táncoló suga­rait. Közben ott láttam a lenyugvó holdat is, amely finoman beleolvadt az éjszakába. Gyönyörű látvány volt.

Tovább közeledtem az álló alakhoz. Most már egyértelmű volt, hogy valóban Tommy az, bár háttal állt nekem. Ugyanaz a ruha volt rajta, mint amikor először találkoztunk. Két frissen ásott sír tátongott előtte. Megdöbbentem.

Az első gondolatom az volt, hogy meneküljek. Talán őrült, aki azért csalt ide, erre az elhagyatott helyre, hogy újabb áldo­zata legyen! Egyre idegesebb lettem. Nem tudtam gondolkod­ni sem. Megdermedtem.

Tommy lassan megfordult. A haja még mindig rendetlen volt. Az arcán mosoly. Megnyugodtam. A nap egyre magasabbra hágott. Hát, ez érdekes nap lesz.

- Jó reggelt, Blake - köszönt Tommy szokásos, magabiz­tos hangján. - Pont idejében. Ez igen. Nagyon helyes. Tudom, hogy korán van még, de az egyik dolog, amit a vezetésről ta­nultam, az, hogy azokból lesz vezető, akik megteszik, amit a lúzerek nem hajlandók - még akkor is, ha ők sem szívesen. Van bennük önfegyelem, hogy megtegyék, amit fontosnak és helyes­nek tartanak, szemben azzal, ami könnyű és szórakoztató. Nem akarom azt sugallni ezzel, hogy a legjobb vezetők nem érzik jól magukat. De mennyire, hogy jól érzik magukat. Attól, hogy képesek sikert teremteni és tartós, pozitív eredményt elérni, sok­kal több öröm és vidámság van az életükben, mint másoknak. Kevés dolog ad annyi örömöt, mint annak a tudata, hogy meg­valósítottunk mindent, amire képesek vagyunk, remek munkát végzünk, és szépen éljük az életünket. - Tommy közben levette az LWT-vésetes ezüstfüggőt.

- Tessék, ez a tiéd, Blake. Amiért volt benned bátorság ide­jönni. Ezzel félig megnyerted a csatát. Amiért vagy olyan nyitott, hogy megtanuld a filozófiát, amit ígértem, hogy megtanítunk ne­ked. Az LWT azt jelenti, Lead Without a Title - Vezess rang nél­kül. Ez az egész, amit ma tanulni fogsz, erről szól. Nincs szük­séged semmiféle rangra ahhoz, hogy vezess, barátom. Jobb, ha tudod, hogy ma még sokszor hallod ezt a mondatot. Ez része a tanítási folyamatnak, hiszen az ismétlés a tudás anyja.

- Vagyis?

Vagyis az ismétlés remek tanítási módszer. Az ismétlés ré­vén az új ötlet hamar új meggyőződésként rögzül. Mivel nagyon fontos, hogy teljes lényedből higgy abban, hogy nem kell rang ahhoz, hogy vezetőként viselkedjél, újra meg újra hallani fogod.

„Többször emlékeztessenek, kevesebbszer utasítsanak”, mond­ta G. K. Chesterton.

- Értem - feleltem készségesen, s közben szemem csillogó papucscipőjére tapadt.

- Remek. Szóval, mint azt már a boltban megbeszéltük, a vezetés nem valami bonyolult művészet, néhány Harvardon végzett, és makulátlan társadalmi háttérrel rendelkező nagy­okos számára. Közös emberi mivoltunk révén valamennyien képesek vagyunk rá. És olyan sok átható változás történt a tár­sadalomban, hogy a vezetés lett a legfontosabb kulcs az üzleti sikerhez. A minap el is felejtettem hangsúlyozni, hogy a vezetés nem csak a munkáról szól. Vezetőként kell viselkednünk min­den területen. Ahhoz, hogy a lehető legjobb életet éljük, fon­tos, hogy vezetők legyünk az egészségünk terén, vezetőként mu­tatkozzunk a szeretteinknek, a pénzügyekben és a közösség­ben. Ami a lényeg, hogy képesek legyünk önmagunkat vezetni. Ha nem tudod magadat irányítani, másokat sem fogsz. Ime egy jó tanács neked. „Az, ha megtaláljuk önmagunkban erőnk köze­pét, hosszú távon a legtöbb, amit embertársainknak adhatunk.” Ezt Rollo May pszichológus mondta. - Tommy nagyot szippan­tott a friss levegőből. - Remek nap ez, amikor jó élni, Blake. Ha nem hiszed, gondolj bele a másik lehetőségbe - bökött meg já­tékosan.

- Köszönöm az ajándékot, Tommy - tettem a nyakamba a láncot. Tommy végül mégiscsak felfedte előttem, mit jelente­nek az LWT betűk.

- Ismét köszönöm, hogy idejöttél ebben az időpontban - mondta mentorom. - A korai kelés az egyik olyan értelmes mindennapos szokás, amelyet az, aki rang nélkül is vezet, ki­tartóan gyakorol. Eszembe juttatja Ben Franklin szavait: „Bőven lesz még idő aludni, amikor meghaltál”, s lenézett a sírhelyekre.

Egyenes beszéd - mormogtam.

- De mennyire igaza volt. Olyan könnyű sokáig aludni. Há­nyan kívánják, hogy bárcsak több idejük lenne, mégis elvesztegetik azt, ami van. Ha egy órával korábban kelsz naponta, az hét óra több­let egy héten. Harminc friss óra havonta. Csaknem egy egész mun­kahét harminc nap alatt! Ezt az időt felhasználhatod arra, hogy terveket készíts, finomítsd a víziód, és kialakítsd a legjobb elkép­zelést. Ez alatt az idő alatt felmérheted az értékeid, elmozdítha­tod a belső határokat, és újra végiggondolhatod a céljaid. Ez alatt az idő alatt tanulhatsz, fejlődhetsz és a csúcsra kerülhetsz minden­ben, amit teszel. Az egyik fő cél ezen az úton az, hogy fejlődjünk. Jó dolog elégedettnek lenni, de nem megelégedettnek. Fejlődj min­denben. Fejlődj mindenben naponta, kitartóan, szenvedélyesen.

- Nagyon szép. De jólesne még egy kávé - vallottam be.

Tommy szinte meg sem hallott. Ismét lenézett a két kiásott

gödörbe.

- Na igen, elgondolkodtam, miért itt állunk, ezek mellett. Jól rám ijesztettél. Már kezdtem azt hinni, hogy talán sírba akarsz tenni, amikor megláttam őket. De bíztam benned, Tommy. Bizo­nyos fokig egyszerűen bízom benned. Talán azért, mert ismerted apám. Úristen, mennyire hiányzik.

- Nekem is. Nagyon nagylelkű és tisztességes ember volt. Már gyerekként is, mindig a helyes utat választotta, még akkor is, ha az volt a nehezebb út. Biztos boldog lenne, ha tudná, hogy ma itt vagy velem. Ha hallaná, hogy micsoda változások történ­nek majd abban, ahogyan dolgozol és élsz.

- Igen, boldog lenne - bólintottam csöndesen.

Órákig tartott, mire kiástam ezeket - mutatott Tommy a gödrökre. - Komoly testedzés egy hetvenhét éves fiatalem­bernek - nevette el magát. - Lenyűgöznek a sírok. Drámaian emlékeztetnek arra, milyen rövid is az élet. Gondolj csak bele! Végül valamennyien itt végezzük. Mindössze egy halom por­szem vagyunk, Blake. Mindaz, amit olyan fontosnak tartottunk, mint rangok, vagyon, társadalmi helyzet, semmit nem számí­tanak. Az igazgatót az utcaseprő mellé temetik. Az utolsó na­podon, csak az számít igazán, ismered-e belső vezetőd. Ha igen, megvolt-e benned a bátorság, hogy ajándékaid a körötted levő vi­lágnak adjad. Nagyjából ez az élet végső célja, ha megfosztottuk a köznapi dolgoktól. - Tommy mély lélegzetet vett a tiszta, regge­li levegőből. - Ha a halálon elmélkedünk, az újra ráébreszt arra, mi igazán fontos az életben. Hát nem érdekes? Nézz csak be ide.

Az első sír alján egy palatábla hevert. Soha nem láttam még ilyet. Tiszta, nagy betűk látszottak a kövön.

- Rajta - utasított Tommy, s egyik őrmesteremre emlékez­tetett az alapkiképzésről. - Ne félj attól, hogy egy kicsit bekoszo­lod magad. Menj le, és vedd ki a táblát.

A szívem ismét hevesebben vert. Kétségek töltötték meg az elmém. De mielőtt teljesen úrrá lett volna rajtam a félelem, leugrottam a sírba, gyorsan fölkaptam a táblát és letöröltem ró­la a földet. A nap közben még magasabbra emelkedett az égen. A sír mélyén állva, anélkül, hogy felnéztem volna Tommyra, elol­vastam, mi van a táblára írva.

- A tíz dolog, ami bánhatunk - állt rajta. - Mit jelentsen ez? - kérdeztem.

- Olvasd csak tovább.

- A tíz dolog, amit bánhatunk - mondtam hangosan.

 

1. Elérkezik utolsó napunk, és a ragyogó dal, amelyet életünk­nek énekelni kellene, még nem csendült fel.

2. Elérkezik utolsó napunk, és még nem tapasztaltuk meg azt a természetes erőt, amely nagy dolgokra késztet, és hatalmas feladatot végezhetünk vele.

3. Elérkezik utolsó napunk, és rájövünk, hogy példánkkal nem inspiráltunk senkit.

4. Elérkezik utolsó napunk, és fájdalommal tölt el a felismerés, hogy soha nem mertünk kockáztatni, és soha nem is nyertük el kockázatunk jutalmát.

5. Elérkezik utolsó napunk, és felfogjuk, hogy kihagytuk a lehetőséget, nem törtünk magasra, mert elhittük a hazugsá­got, hogy bele kell nyugodnunk a középszerűségbe.

6. Elérkezik utolsó napunk, és összetöri a szívünket, hogy nem tanultuk meg annak művészetét, miként lehet győzelmet kovácsolni a nehézségekből.

7. Elérkezik utolsó napunk, és bánjuk, hogy elfelejtettük: azért dolgozunk, hogy másokon segítsünk, és nem csak önmagun­kon.

8. Elérkezik utolsó napunk annak tudatában, hogy olyan éle­tet éltünk, amelyre a társadalom késztetett, szemben azzal, amelyet igazából szerettünk volna.

9. Elérkezik utolsó napunk, és ráébredünk a tényre, hogy nem hoztuk ki magunkból a legtöbbet, nem szabadítottuk ki a bennünk rejlő zsenialitást.

10. Elérkezik utolsó napunk és felfedezzük, hogy lehettünk vol­na vezetők is, és jobb világot hagyhattunk volna magunk után. De nem vállaltuk ezt a küldetést, mert féltünk. Ezért kudarcot vallottunk. Kárba ment az életünk.

 

Nem tudtam, mit is mondhatnék. Valami megmagyarázhatatlan okból meghatódtam. Talán éppen ez történik velem is, ha nem változtatok azonnal, és kezdek vezetni rang nélkül is. Talán csak szembesültem saját halandóságommal, azzal, milyen gyorsan megy el mellettem az élet. Talán Tommy rákényszerített, hogy szembenézzek a ténnyel: az elmúlt években áldozatot játszot­tam, és csakis külső tényezőket okoltam a helyzetemért, nem vállaltam felelősséget az életemért. Rádöbbentem, hogy végső soron mi magunk teremtjük azt az életet, amelyet élünk. Eddigi döntéseim és cselekedeteim révén ez jutott nekem.

Egy biztos: a lista, amelyet felolvastam, mélyen érintett. Bár­csak többen ismernék ezt a tízes listát. Képzeljék csak el, meny­nyi képesség nem menne veszendőbe, ha az üzletemberek meg­tanulnák ezt, és kitörnének a hibás sémákból, amelyben addig dolgoztak! Gondoljanak bele csak, milyen jót tenne, ha a gyere­kek az iskolában megtanulnák! Hány emberi életet lehetne meg­menteni világszerte, ha ez a tíz dolog általánosan ismert volna, hogy mindenáron megelőzzük ezt a késői bánatot.

Ebben a pillanatban valami mélyen megváltozott bennem. Ez volt a közmondásos pillanat, amikor felgyullad a lámpa. Le­esik a tantusz. Minden a helyére került. Megígértem magam­nak, hogy drámai mértékben megváltoztatom azt, ahogyan dol­gozom. Megfogadtam, hogy átalakítom az életemet. Nem a há­borút hibáztatom azért, hogy nem vagyok képes visszazökkenni a játszmába. Nem az igazgatómat hibáztatom azért, mert nem tudok jobb munkát végezni. Nem a múltamat teszem felelőssé azért, ha nem tudok győzni a jelenben. Ebben a pillanatban - álmosan és koszosan a sírban állva, amelyet különc mentorom ásott, még jóval ennek a lélegzetelállítóan szép, új kezdetet ígé­rő napnak a hajnalán - abbahagytam a kifogások keresését. Tel­jes felelősséget vállaltam tetteimért. Jobbá váltam

- Te írtad ezt, Tommy?

- Igen, én, Blake - felelte halkan, és Miki egeres zsebkendőjé­vel megtörölte kezét. Komoly volt az arca. A hangja tiszta.

A pokol a földön nem más, mint az első sírban végezni. A pokol a földön nem más, mint átélni ezt a megbánást, mielőtt meghalunk. Semmi nem rombolja le jobban szellemünk, mint a halálos ágyunkon arra gondolni, hogy ez a tíz dolog rám vonat­kozik. Az ember szíve akkor törik össze igazán, ha eljönnek az utolsó percek, és rájön, hogy elvesztegette a legfontosabb aján­dékot, amelyet kapott - az esélyt, hogy megmutassa nagysze­rűségét a világnak. Íme az egyik legfontosabb tanács a vezetéshez, amelyet adhatok neked, Blake. A meg nem valósított lehetőség fáj. A legszomorúbb az egészben, hogy a középszerűség és a sze­gényesen leélt élet erőszakosan támad. Olyan gyorsan, olyan lát­hatatlanul történik minden, hogy mire észbe kapsz, darabokra tép - magyarázta, s hangos csattanással csapta össze kezét. - Az egyik nagy ötlet, amelyet a zseniális tanítóktól tanultam, akikkel nemsokára találkozni fogsz, az, hogy a siker mindössze néhány mindennapos szokás fegyelmezett végrehajtásán mú­lik, amelyek idővel olyan teljesítménnyé állnak össze, amelyről nem is álmodtál. Ezeket a kis szokásokat olyan könnyű minden­nap végrehajtani, hogy a legtöbben nem is hinnék, hogy számí­tanak. Épp ezért nem is hajtják végre őket.

- Vagyis a siker könnyű - jegyeztem meg. - Bárki sikeres le­het, ha kitartóan azt teszi, amit kell, és ezek a kis választások és cselekedetek idővel felhalmozódnak. Azt hiszem, ez a len­dület ereje. Vagyis végül mindenki eljuthat arra a hihetetlen helyre, amely annyira elérhetetlennek tűnt, amikor a dologba belevágott. Az egész folyamat engem egy gazda munkájára emlé­keztet. Elülteti a magvakat. Locsolja a növényeket, és trágyázza a földet. Látszólag semmi nem történik.

- És a gazda nem adja föl. Nem rohan ki a földjére és kezd ásni, hogy megtalálja a zöldségeket - fűzte hozzá Tommy.

- A gazda türelmes és bízik abban, amit tesz. Bízik abban, hogy eljön az aratás, és mindennapi munkája révén mélyen meg­érti ezt. És egy nap, szinte a semmiből meg is történik a csoda.

- Értelmes srác vagy, Blake. Csodás metafora, barátom. Apád­nak igaza volt. Van benned lehetőség. - S boldogan tapsolt. - Olyanná kell válnunk, mint a gazdák - ismételte Tommy magát. - Ez remek - mormolta a bajusza alá.

Egyetlen felhő nem volt az égen. Madarak csiripeltek, és a napsugár felmelegítette arcom. Csakugyan olyan nap volt, ami­kor öröm élni.

A sikeres emberek mind ugyanazt a néhány vezetői szo­kást gyakorolják - folytatta Tommy. - Folyamatosan művelik ugyanazt a néhány alapvető dolgot. De ezek a láthatóan ki­csiny, jelentéktelen mindennapos cselekedetek idővel első osztályú karrierré és világklasszis életté állnak össze. S ezzel el­jutottunk a kudarcig. A kudarc ezzel szemben ugyanilyen kö­zel van. A kudarc nem más, mint annak az elkerülhetetlen következménye, hogy mindennap kitartóan nem tesszük meg kis cselekedeteinket. Ezek idővel odáig juttatnak, ahonnan nincs visszaút. Nézz csak bele ebbe az első sírba, komolyan nézz a lelkedbe, és gondold végig, miként kívánsz létezni mától fogva a világban. Az biztos, hogy nem akarod ebben az első sírban vé­gezni. Az tragédia lenne. Igen, egyetértek azzal, hogy kissé szín­padias volt itt, a temetőben találkozni - vallotta be -, de pro­vokálni akartalak. Felébreszteni. Odáig juttatni, hogy ledobd a szemellenzőt, felejtsd el a kifogásokat, és nézz végig önma­gadon. Ha nem felejtjük el, hogy egy nap meghalunk, az nagy segítség abban, hogy megváltozzon a gondolkodásunk, és feléb­resszük belső vezetőnket.

- Miért? - kérdeztem.

- Mert ha nem feledjük, milyen rövid az élet, az lehántja mindazt, ami nem fontos az életben, és arra emlékeztet, ami az. Ha meglátjuk halandóságunkat, az figyelmeztet, hogy hónap­jaink meg vannak számolva.

- Kilencszázhatvan - bólintottam.

- Igen, Blake. Akkor mi értelme kicsiben játszani? Mi értel­me a kudarctól tartani? Mi értelme mások véleménye miatt aggódni? Mi értelme nem vállalni kötelességünket, hogy vezes­sünk?

- Sikerrel jártál, Tommy. Úgy érzem, megváltoztam.

- Ennek az az oka, hogy csak az hoz igazi változást, ha nem logikai, hanem érzelmi szinten mozdul el valami. Be akartam férkőzni a bőröd alá, megérinteni a szíved, és nem a fejedhez szólni. Százszor is hallhatunk egy jó ötletet, és nem kerül a he­lyére egészen addig, míg meg nem tapasztalod a testedben. Csak akkor lesz több, mint egy ötlet; lesz maga az igazság. Ezért nincs tartós eredménye olyan sok képzésnek. Nem jut el hozzánk, az elmondottak.