Főkép

Fülszöveg:

Örök verseny az idővel, milyen jó lenne megállítani! Mint oly sok nő, Angéla is erre vágyik és mindent elkövet érte. Célja észrevétlenül válik szenvedéllyé, nem riad vissza fájdalmas kezelésektől és kíméletlen edzésprogramoktól. Különleges vitaminokkal és szigorú étrenddel egészíti ki tervét, hogy szembeszálljon az évek múlásával. Szorongva szemléli tükörképét, vajon mindent megtett-e a tökéletes eredményért? Azt reméli, ha megőrzi fiatalságát, szeretetet nyerhet. Csalódottan és értetlenül tapasztalja, hogy épp ellenkező sors vár rá: egyre inkább elszigetelődik a barátaitól, végül biztosnak hitt házassága is veszélybe kerül. Egy véletlen találkozás során ráébred, a valódi értékeket nem a naptár és a tükör mutatja. Nem késő még visszatalálnia valódi önmagához és azokhoz, akik számára a legtöbbet jelentik?

 

Galgóczi Dóra, a tehetséges fiatal író, aki már négy sikeres könyvvel - a "Test a lélek börtönében", a "Felpróbált életek" és a "Megszülethettél volna" című regényével, valamint "A nő millió arca" című novelláskötetével - hívta fel magára a figyelmet, új művében nagy beleérzéssel.

 

Részlet a regényből:

Levendulaszín. Ha halvány sminkként keretezi mogyoróbarna szemem, elégedetten bólintok. Azonban a pasztel árnyalatot nem a púder szemcséinek, hanem tűk és apró bemetszések nyomának köszönhettem. Lekerült a gézlap, már nem fedte jótékonyan a kékeslila duzzanatokat. „Néhány nap, és tökéletesen ki lesz békülve az eredménnyel” – biztatott az orvos, bár magamtól is tisztában voltam a menetrenddel. Hiszen csak egy szemhéjplasztika, és hány hasonló beavatkozást őrzött már a testem!

Érzem, ahogy a toll hegye végigfut bőrömön, feltérképezve a szikék útját. Kezdetben még összerándultam az érintésétől, jaj, biztosan erre vágyom? A gondolataimban mindenképp, ám ártatlan sejtjeim rémülten menekülnének. Hiába, nem hallgatok rájuk, érzem a szúrást, a szétáradó zsibbadást…

Majd a fájdalom, de szenvedés helyett mámoros várakozással tűröm. Tudom, hamarosan porrá foszlik, csakúgy, mint az árulkodó hegek, és az újjászületett Angéla néz rám vissza a tükörből. Aki néhány napja még bosszúsan simította az apró görbületet, most ragyog, hogy kifogástalanná szabták orrának

ívét. Aki végre eldobhatja a formás feneket varázsoló fehérneműt, a csábos dekoltázst ígérő melltartókat. Miért hordaná, ha épp úgy emelkednek-süllyednek a domborulatok, ahogy a műtét előtt megálmodta?

Most végre a szemem sarkából indult apró redők sem emlékeztetnek legnagyobb ellenségemre. A naptárra, mely születésem óta ötvenháromszor adta át helyét újabb társának. Épp ennyi karácsonyfa ontotta
illatát és vetkőzött kopaszra, ennyi muskátli bontotta piros fejét, és dobta el száradt szirmait. Vad irigység tombolt bennem, miért vagytok ti különbek, természetdarabkák?

A ti hervadásotokba nem vegyül szomorúság, hisz tudjátok, újrakezdhetitek. A színtelen ismét harsogó lesz, aszottból üde, megfáradtból élettel teli. Csak engem fon körbe a véglegesség súlyos köteléke, egyre szorosabban, évről évre.

Hallom a józan intést: „Miért aggódsz, hiszen fiatal vagy még…” Igen, ez a „még”. Meddig él a szó, mikor oszlik köddé? Egyszer csak utolér a meglepett kiáltás: „Nahát, milyen jól nézel ki, édesem!” Mögötte ott a kimondatlan folytatás: ennyi évesen… Aztán az eladókislány óvatosan átterel a szolid kosztümök és komor színű sálak felé a butikban, ha meggondolatlanul elindulok a tarka holmik irányába. A buszon a srácok már nem a feszülő szoknyában végződő combokat pásztázzák, hanem kelletlenül motyogják: nem tetszik leülni?

Ó, nem adhatom meg magam némán beletörődve!

A konyhaszekrényhez léptem, majdnem megfeledkeztem a reggeli szertartásról. Kapszulák, oldatok titkos erejét őrzik a polcok, adagolok, és nyelem őket sorban, dacolva szabad gyökökkel és sejthalállal. Megkönnyebbült sóhaj, újabb gátakat emeltem a hanyatlás elé.

„Néhány napig semmi megerőltetés!” – figyelmeztetett az orvos, és nem kockáztathattam, hogy veszélybe kerüljön megfiatalodott szemkörnyékem. Kénytelen leszek haszontalan órákra pazarolni a szabadnapot, holott vár a nappaliban a has-láb-popsi DVD. Talán nem fog gonosz zsírpárna rakódni a derekam köré, ha ezen a héten kihagyom az edzésprogramot.

– Harmincnégy fok van, Angéla, ma is a fitneszterembe mész? – ámultak a kolléganőim a kozmetikaszalonban, ha nyár derekán is sporttáskával a vállamon indultam hazafelé.

– Naná, csak a puhány csajok hevernek otthon a rolók mögött! Különben is, melegben hatékony igazán az edzés. Ráadásul a méregtelenítő folyamatok…

– Jó, jó, el ne magyarázd! – állítottak le sietve. Ismerték megszállott kísérleteimet, és tudták, feleslegesen próbálnának lebeszélni legújabb ötleteimről.

Önmagam előtt is titkoltam, hogy átlépte az egészséges határt az öregedés jeleitől való makacs félelmem. Minden nő arra vágyik, hogy megállíthassa az időt, üdén feszülő bőre kortalanságot sugalljon – nyugtattam magam. Természetes, hogy kifogyhatatlan energiát ígérő tablettákat nyelek, és behálóznak a legújabb csodakezelések. Hogy engem ezerszer erősebben, mint másokat? Ezt boldogan vettem tudomásul, ők legalább hátul kullognak a versenyben, míg én elégedett mosollyal kerekedem felül. Észre sem vettem, hogyan válhat ez a mosoly összeszorított szájjal vívott küzdelemmé. Amikor az eredmény jóleső megkönnyebbülés helyett újabb cél felé sodor, beszippant az örvénye, elragadva a hétköznapok apró örömeitől. Álnokul egyre azt súgja fülembe, el ne hagyd magad, Angéla, nehogy beolvadj a fakó egyformaságba. Te különb vagy, más, mint a gyenge milliók. A nők, akik a bővülő ruhaméretet mentegetőző legyintéssel kísérik, persze, a korral jönnek a kilók… És a gödrök és lyukacskák a combokon, nem baj, a praktikus strandkendő majd elfedi. Ha a szaporodó ráncok mégsem élik túl a hűséget, és párjuk hátat fordít egy bársonyos huszonévesért, ők megadóan adják fel a társkereső hirdetést: teltkarcsú, fiatalos, elvált hölgy várja válaszod. Most egyszerre fiatalos, persze, a betűk elbírják a valótlan vágyakat.

Nem, én nem várom meg, míg hiába forgatnám vissza az éveket. Ne vigasztaljon senki, hogy ez a természet rendje, és büszke lehetek a koromra. Túllépek a kicsinyes közhelyeken, így döntöttem, elszántan, szabadon. Valóban ez az igazi szabadság, felrúgni kimondatlan ősi törvényeit az életnek? Sokáig nem láttam, holott ott táncolt a szemem előtt: ezerszer inkább rabságot jelent, vergődöm a hálójában ahelyett, hogy bátran úsztatnám magam az idő folyóján.

A halványkék tégely volt a kezdet a bőrvédő krémmel? Az algakivonatot rejtő kapszulák, melyekről a hirdetés azt ígérte, nyomban újjáépíti a sejteket? Az első feszesítő injekció, vagy a kollagénampulla?

Ó, ez csak a felszín, a gyökerek sokkal mélyebbre nyúlnak. Nem a tükörben kell kutatnom, legalábbis nem abban, amelyik a fürdőszoba falán terpeszkedik. Sokkal inkább a pasztellrózsaszín szobácskában, melynek falait festett felhők díszítették. Itt csodálkoztam rá először a világra, kíváncsi örömmel fogadva minden új napot. Még nem sejtettem, hogy lesben állnak az apró jelek, elejtett szavak és útnak induló mozdulatok: Vigyázz, kis Angéla, vastag tintával írjuk a sorsod! Követned kell, hajt majd a tüze, de egyben feléget. Mintha már a születésem pillanatában csuklómra került kis karszalagon

is az állt volna: „Fiatalságra ítélve”.

 

*

 

Kettesben maradni vele, erre vágytam szüntelen. Mikor azt olvashatnám ki a szeméből, de jó, hogy vagy, ez épp elég, megszűnhet a világ, mi itt leszünk egymásnak örökké. Ez lett volna a legcsodálatosabb ajándék anyámtól, a feltétel nélküli szeretetáradat. Miért éreztem mégis úgy, hogy mások előtt szeret jobban, ha magunk vagyunk, épphogy elfogad?

– Tündéri a mosolya, és ez a helyes masni a hajában! Igazad van, Alizkám, hogy hagyod megnőni a szőke kis fürtjeit. Már a babakocsiban kész hölgy, büszke lehetsz rá!

Elégedetten gyűjtögette anyám a hasonló szóáradatokat séta közben, a játszótéren és a végtelennek tűnő rokonlátogatások alkalmával. Ilyenkor úgy simította arcomat, hogy percekig elhittem, valóban nekem szól az érintés. De legbelül éreztem, csak saját bizonyítványába vés gondolatban újabb jeles osztályzatot. Látjátok, tökéletes nő vagyok, nekem csak ilyen hibátlanul bájos kislányom születhetett!

Hazaérve kelletlenül bújt ki keskeny cipőjéből, és reméltem, mellém telepedik a szőnyegre, babavendégséget játszani.

– Nézd, igazi málnaszörpöt kevertem nekik! – mutattam lelkesen a vízfestékből készült innivalót az apró pohárkákban.

– Mi jut eszedbe? A gyönyörű szoknyádban nekiállsz itt maszatolni? Azonnal öltözz át, és ne nyaggass, ekkora babaházzal egyedül is igazán elfoglalhatod magad.

 

A Kiadó engedélyével.