Főkép

Azt hiszem, eljött az ideje, hogy kijelentsük, Varró Dániel a 21. század Romhányi Józsefe, egy kivételes rímfaragó mester, akit utóbbi könyvei miatt a gyerekek illetve szülők zártak a szívükbe, de azelőtt megmutatta ő, hogy tud felnőtteknek is olyat írni, hogy guruljanak a nevetéstől.

 

Mióta apa lett, ez már a harmadik gyerekverses könyve, ám ez nem egy újabb Akinek… kötet, vagyis nem folytatja az Akinek a lába hatos és az Akinek a foga kijött hagyományait. Ez már a borítót látva is nyilvánvaló, hiszen ezalkalommal Agócs Írisz rajzai illusztrálják a versikéket. Neki még sajátosabb a stílusa, mint az Akinek… könyvekhez rajzoló Maros Krisztinának, de a humor és a képeket átható szeretet ugyanolyan szintű, ha ugyan nem erősebb.

 

A versek viszont nem Dániel kisfia, vagyis Miska életének apró-cseprő eseményeit, kalandjait mesélik el, legalábbis nem olyan direkt módon, mint az Akinek sorozatban. Inkább amolyan körmönfont találóskérdések, melyekre a válasz hol nagyon is nyilvánvaló, hol meg nem. Melyik sorvégre jön majd a rím, és mivel tréfál meg a szakállas költő, ezt biz’ nem lehet előre tudni. Ennek köszönhetően aztán csuda jó móka felolvasni az ember gyerekének, vele együtt találgatni, hogy vajon mi lesz a válasz, amely mindig lapozás után derül ki.

 

Maguk a találós kérdések igazán sokszínűek, kezdve attól, hogy anyunak hány keze van, át azon, hogy milyen a tigris (ti. kockás vagy pöttyös-e), azzal bezárólag, hogy mit kell csinálni ezzel a könyvvel. De általában véve olyan infók vannak benne, amelyek mintegy fejlesztik a gyermekek tudását, de a képzeletüket is. Mert a költő által adott helytelen válaszok között rengeteg olyan van, amin lehet nevetni, pláne ha elképzeli az ember.

 

Egyébként meg minden itt van, amiért Varró Dani írásait szeretni lehet, az apró stílusbravúrok, utalások, kiszólások, s persze ha szülő az olvasó (mármint hogy van már gyereke, nem arra gondolok, aki még szülés közben is képes olvasni, brrr), akkor különösen élvezni fogja.