Főkép

Fülszöveg:

Annette Remmington negyvenéves kora előtt felért a csúcsra. Amikor legújabb (és legfiatalabb) ügyfele felbukkan egy bevásárlószatyorral, amiből egy lappangó Rembrandt-festményt húz elő, Annette tudja, ilyen lehetőség csak egyszer adódik egy művészeti tanácsadó életében. Meg is ragadja. Az aukció, ahol az addigra restaurált és komoly hírverés övezte Rembrandt kalapács alá kerül, lélegzetelállító, húszmillió fontos bevételt hoz. Annette hirtelen a műkereskedők műkereskedője lesz, százával jelentkeznek nála az újságírók interjúért. Még szerencse, hogy mellette áll a férje, Marius, aki vigyáz arra, hogy felesége ne veszítse el a fejét. Azt az újságírót is segít neki kiválasztani, aki megírhatja a megfelelő profilcikket. De Mariust itt cserbenhagyja éleslátása: Jack Chalmers felkavarja a házasság állóvizét.

 

Annette és Marius kapcsolatában több a titok, mint egy kívülálló hinné. Jack hiába nem akar kutakodni, minduntalan rejtélybe, elhallgatásba ütközik. És amikor fülig beleszeret aranyhajú riportalanyába, Annette úgy érzi, húsz éve építgetett világa összeomlik.

 

London és Yorkshire, Barcelona meg a Cote d`Azur a háttere a szerelmi háromszögnek. És mivel titkai nemcsak Annette-nek vannak, hanem Mariusnak, sőt még Jacknek is, alaposan összegabalyodnak az életek, mielőtt Barbara Taylor Bradford, szokásos mesteri történetszövésével, elrendezi őket.

 

Részlet a regényből:

HUSZONKETTŐ

- Miért nem mondtad el nekem? - ordított Marius az öltözőszoba ajtajából. Annette az öltözőasztalánál ült, és meglepetésében összerezzent, hirtelen megfordult, és ránézett. Nem hallotta, hogy a férfi belépett a lakásba, és ezért megdöbbent a hirtelen megjelenésétől és dühös hangjától.

- Mert Malcolm maga szerette volna elmondani neked - lőtt vissza gyorsan. - Ezért keresett fel ma téged. Feltételezem, hogy így tett, és nem telefonon jelentette be eljegyzését Laurie-val.

- Nemrég találkoztam vele. És ha azt mondom, meglepődtem, nagyon finom lennék. Rohadtul megdöbbentem, egy-két percig kővé dermedtem. Azt hittem, nem hallok jól. És...

- Miért vagy olyan feldúlt?

- Micsoda kérdés! És pont te kérded! - kiáltotta, dühtől tajtékozva. - Tiszta röhej, hogy ezek ketten összeházasodnak. Milyen életük lesz együtt? Nem a legjobb, ha engem kérdezel. Laurie tolószékben ül, béna, Malcolm meg egy normális, heteroszexuális férfi, akinek határozottan tetszenek a nők, tulajdonosa egy rendkívül sikeres cégnek, ahol az állandó társasági élet létfeltétel. Nem, nem fog működni, biztos vagyok benne - állította, az ajtófélfának támaszkodva, és szemrehányóan nézett a nőre. - Nem illenek össze.

Annette visszanézett rá, merev arccal. - Szóval azt mondod, hogy Laurie mint nő nem felel meg az elvárásoknak, mert béna, ezért nem lehet jó feleség?

Mikor nem kapott azonnal feleletet, Annette folytatta: - Tulajdonképpen azt akarod mondani, hogy nem elég jó Malcolm Stevens számára, aki a te védenced, akié a Remmington Galéria, amit te alapítottál, és amit ő még híresebbé tett, mint amilyen a te égiszed alatt volt, ez az igazság.

Marius megdöbbenve rábámult, hirtelen felfigyelt az élre a hangjában, a jeges kék szemére, és érezte, hogy veszélyes terepre tévedt. Azonnal mérsékelte a hangját, és nyugodtabb modorban válaszolt: - Megbántódtál, pedig nem akartalak megsérteni. Szeretem Laurie-t, tudod, és mindig gondját viseltem, tudatában voltam a felelősségemnek. De legyünk őszinték, Annette, az ő állapotában korlátai vannak. Mint feleségnek.

Annette hirtelen nagyon dühös lett Mariusra, de közömbös arcot vágott, és a hangja is nyugodtan csengett, amikor válaszolt:

- A szexuális életre gondolsz? - kérdezte, szemöldöke gúnyosan megemelkedett.

- Természetesen. Malcolm negyvenkét éves, egészséges, vonzó férfi, mondhatni, nőcsábász, a maga nyugodt módján. Nem szeretném látni, hogy Laurie csalódik, és...

- Malcolm nem fogja bántani - vágott közbe Annette sietve. - Szereti őt, szerelmes belé. És Laurie igenis képes a szerelmi aktusra, ahogyan már évek óta az. Ami azt illeti, három évvel ezelőtt viszonya volt Douglas Brentwooddal, aki szintén feleségül akarta venni őt. Laurie szakított vele, mert nem volt belé szerelmes. De most szerelmes Malcolmba.

Marius hirtelen nagyon meghökkent, nekitámaszkodott az ajtónak, tekintete kérdővé vált. - Laurie képes a szexre? - Még mindig csodálkozva ráncolta szemöldökét, és hitetlenkedve ingatta fejét.

- Igen, képes rá, és élvezi is. - Annette visszafojtott egy mosolyt, nem tudta megállni, hogy ezt ne jegyezze meg.

- Nem tudtam - motyogta Marius magában. - Laurie-t soha nem hoztam összefüggésbe a szexszel.

- Nem tartottam szükségesnek, hogy megbeszéljem veled vagy bárki mással. Laurie ragaszkodik a magánéletéhez. Ugyanakkor egy kicsit félénk, amint tudod. Nem igazán tudom elképzelni, hogy a szexuális életéről beszélgessen veled. Te férfi vagy.

- Értem. - Lassan magához tért, majd folytatta: - Nézd, Annette, legyünk józanok, gyakorlatiasak. A szex még nem elég ahhoz, hogy egy házasság működjön. Mi a helyzet a gyerekekkel, családdal? Aztán ott a szórakozás, utazás. Nagyon fárasztó tud lenni, főként, ha a nő... úgy értem, ha a nő fogyatékos.

Annette egy pillanatig hallgatott. Elgondolkodva nézett Mariusra, majd gúnyos hangon így szólt: - Nyilvánvaló, hogy Malcolm még nem mondta el neked, hogy Laurie hathetes terhes.

- Terhes - ismételte Malcolm, és lezöttyent az ajtó melletti székre. - Laurie terhes?

- Bizony ám, és azt tervezik, hogy júliusban megtartják az esküvőt. Ráadásul mindketten az egekben vannak.

Marius nem válaszolt, egy pillanatig behunyta a szemét, és magában motyogott.

- Nem hallottalak, Marius - kiáltotta Annette. - Mit mondtál?

A férfi kinyitotta a szemét, és rámeredt. - Azt mondtam, elvetethetné.

Nagy önuralommal, jólneveltségének minden morzsáját összeszedve, Annette lassan válaszolt, elszánt hangon. - Nem, Marius. Laurie nem veteti el. Ő és Malcolm akarják ezt a babát, és megtartják. És a nyáron összeházasodnak... mielőtt a baba megszületik. Mert Malcolm számára ez fontos.

Marius továbbra is meglepetten bámult, elképedtnek látszott, nem talált szavakat, aztán hátradőlt a székén, és lehunyta a szemét.

Egy-két perc múlva Annette felállt, odament hozzá, és megrázta a karját. - Marius, ülj fel, és hallgass rám.

A férfi nem felelt. Annette erősebben rázta meg, és azt kiáltotta: - Nem engedem, hogy beleszólj az életükbe! És ők sem fogják megengedni. Malcolm eljött, hogy beszéljen veled, udvarias gesztus volt. Mert, őszintén, egy csöppet sem érdekli őket, hogy te mit szólsz, vagy mit akarsz. Senki véleménye nem érdekli őket. Felnőttek, Marius.

- Igen, tudom - mormolta, és kinyitotta a szemét. - Nem mintha úgy viselkednének, mint a felnőttek.

Annette visszament az öltözőasztalához, és leült, férjét vizsgálgatta. Végül jeges hangon megszólalt: - Mindig is manipuláltad az életemet, ellenőriztél és irányítottál, amennyire csak tudtál. Évek óta azt mondják az emberek, hogy te vagy az én Svengalim, de nem törődtem vele, nem érdekelt. Végül is úgy döntöttem, hogy együtt maradok veled, megosztom veled az életemet. De ha bármilyen módon beleszólsz Malcolm és Laurie életébe, megígérem neked, hogy elhagylak.

A férfi hátravetette a fejét, és nevetésben tört ki. - Elhagysz - köpködte egy perccel később. - Nagyon jól tudod, hogy sohasem hagysz el. - A hangja tele volt magabiztossággal.

Annette hallgatott, tudta, hogy a férfi igazat mond. Túl sokat tud a fájdalmas múltjáról, a bajról, ami elárasztotta, és amit tett. A saját csapdájában volt fogoly! Mert mindent bevallott a férfinak.

Marius végül így szólt: - Drágám, ne vitatkozzunk ezen a két nevetséges emberen. Idióták, és te meg én...

- Nem idióták! - csattant fel Annette. - Két ember, akiket szeretek, akik szerelmesek egymásba, gyermeket várnak, és esküvőt terveznek. Tökéletesen urai az életüknek, és minden úgy fog történni, ahogy tervezik. Te meg elfogadod mindezt, másképpen többé nem lesz ugyanilyen a viszonyunk. Ezt megígérem.

- Soha nem hagyhatsz el - mondta Marius fenyegető hangon.

- Tudom. Egy lakásban lakhatunk, de nem lesz feltétlenül egy az életünk.

Jóllehet Marius tudta, hogy az uralma a nő fölött megingathatatlan, és hogy soha nem fogja őt elhagyni, annak tudatában volt, hogy az évek alatt Annette acélkemény akaraterőt fejlesztett ki magában. Nemcsak intelligens volt, ambiciózus és fáradhatatlan a munkában, de szilárd is, erős és határozott. Gyakran hozott olyan döntéseket, amelyekkel ő nem értett egyet. Mégsem küzdött vele. Már régen felismerte, hogy bizonyos teret biztosítania kell Annette-nek, ha azt akarja, hogy a házasságuk működjék, szerető, szexuális és bensőleg meleg maradjon. Most megértette, hogy Annette halálig fog harcolni, hogy Laurie-nak megadhassa, amit legjobban szeretne. Nem tud versenyezni a nő kistestvérével, ha ilyesmiről van szó, mint most.

Felállt, Annette-hez sétált, lehajolt, megfogta a kezét, és talpra állította. Arcába nézett, rámosolygott, és nyugodt hangon így szólt:

- Igazad van. Én tévedtem. Megígérem, hogy nem szólok bele az életükbe. Végül is Laurie harminchat éves és Malcolm negyvenkettő, és a saját életüket kell élniük.

Annette bólintott. - Örülök, hogy meggyőztelek.

- Nagyon meglepődtem, sokkolt a dolog, tudod - mondta Marius.

- Értem. De jobb lesz, ha sietünk, ha idejében oda akarunk érni a Mark’s Clubba. Nem szeretnénk elkésni.

- Ó, megváltoztatták. Malcolm úgy döntött, hogy a Harry’s Bar jobb lenne az ünnepléshez. Tolókocsival ugyanolyan könnyű közlekedni ott is, mint a Mark’sban.

- Ebben az esetben azt hiszem, mást veszek fel - jelentette ki Annette, és a ruhásszekrényéhez lépett.

- Én meg jobb lesz, ha átöltözöm. - Marius elsietett.

Annette egy pár percig mozdulatlanul ült, az arcát nézte az öltözőasztal tükrében. Nyugodt volt, derűs, és nem árulta el a belső háborgását. Magában fortyogott a Mariussal való beszélgetés alatt, feldühítette férje makacssága. Pusztán az akaraterejének köszönhette, hogy olyan udvariasan tudott vele beszélni, amikor végül a férfi megadta magát. Sóhajtott, amikor kezébe vette az ecsetet, bemártotta a púderbe, és végighúzta az arcán. Ösztönösen érezte, hogy a férje ellenezni fogja Laurie és Malcolm házasságát, de nem számított ekkora dühre és vehemenciára. Szerencsére ő nyert. Nem csak csatát, háborút is. A fenyegetése elég volt ahhoz, hogy megállítsa az előrenyomulását, hátrálásra kényszerítette, majd megadásra.

Mindketten tudták, hogy a nő nem lenne képes elhagyni őt, kilépni a házasságból, de most Marius megértette, hogy meg tudja és meg is fogja változtatni a belső tartalmát. Teljesen világossá tette, hogy a saját életét fogja élni, nélküle, miközben névleg a felesége marad. És úgy is gondolta, ahogy mondta.

Annette teljesen tisztában volt azzal, hogy a férfi ezt nem tudná elviselni. Szüksége volt rá érzelmileg. Annette keze szilárd volt, amint szőke haját kontyba fésülte és hajtűkkel rögzítette. Miután rúzst kent ajkára és beparfümözte magát, felállt, levette selyemköntösét és a tükrös ruhásszekrényhez lépett a szoba túlsó oldalára.

Pontosan tudta, mit fog felvenni, kevéssel azelőtt már kiválasztotta. Krémszínű gyapjúruha volt, V nyakkivágással, hosszú ujjal és hozzá illő kabátkával. Miután felöltözött, egy hármas gyöngysort választott és gyöngy fülbevalókat, aztán belelépett egy pár fekete lakk, magas sarkú cipőbe.

Betett néhány dolgot egy fekete lakkretikülbe, amikor Marius megjelent az öltözőszobában. Mosolygott, és rendkívül kedves volt az arckifejezése. Miután beadta a derekát, szívélyes modort öltött magára és melegséget sugárzott. Annette tudta, hogy teljesen elfogadta Laurie és Malcolm helyzetét, és többé nem lesznek ellenvetései. Soha.

Annette csak egy utalást tett a húgára, amikor a taxiban ültek, útban a vendéglő felé. Mariusra nézett, finoman megérintette a karját, és halk hangon megjegyezte: - Tudod, Marius, te és én ugyanattól szenvedünk.

- És mi az? - kérdezte a férfi, viszonozva pillantását. Mosoly játszadozott a szája szögletében. Megkönnyebbült, hogy a nő ismét a régi, és többé nem harcos ellenfél egy csatában.

- Túl sokat látjuk Laurie-t, és ezért hozzászokunk, és elfeledjük, milyen gyönyörű is. Meglátod, ma este minden férfi őt fogja nézni a vendéglőben, fixírozni fogják.

- Igen, igazad van - értett egyet Marius. Úgy is gondolta valóban, nem a tetszését próbálta elnyerni, és elfogadta, hogy van igazság abban, amit a felesége mond.

A szokásosnál nagyobb volt a forgalom aznap este, és Annette tudta, hogy mégis elkésnek, úgyhogy megkönynyebbült, amikor a taxi végül felhajtott járdára a Harry’s Bar előtt a South Audley Streeten. Ő szállt ki először, kinyitotta az ajtót, és besietett. A főpincér azonnal meglátta, sietett üdvözölni, és beszélgetésbe elegyedtek, mialatt Mariusra vártak. Amikor a főpincér egy másodpercre elfordult tőle, hogy egy pincérrel beszéljen, Annette körbepillantott, kereste Laurie-t és Malcolmot. Azonnal felfedezte őket, kezét felemelte, és intett nekik.

Aztán meglátta őt.

Jack Chalmers.

Két másik férfival ült a terem bal oldalán, átlósan Malcolm asztalához képest. A gyomra összeszorult. Nem tudta, hogyan fogja túlélni ezt az estét.

 

HUSZONHÁROM

A ragyogás, ami Laurie arcán tükröződött, a boldogság a szemében megérintette Annette szívét.

Leült a húga mellett az asztalhoz, kinyúlt, és megfogta a kezét. - Úgy örülök, Laurie drágám, és miattad is, Malcolm. Ez a legjobb hír!

Annette őszintén beszélt. Húgának jólléte és biztonsága volt a legfontosabb dolog az életében. Már nyugodtabb volt jövőjét illetően. Mindig aggódott amiatt, hogy Laurie egyedül lesz, ha vele bármi történik. Most ez az aggodalom eltűnt. Laurie jövője ragyogó lett most, hogy Malcolm bekerült a képbe. Nagyon régi barát volt, Annette teljesen megbízott benne, tudta, hogy felelősségteljes, ugyanakkor kedves és szerető szívű férfi.

Malcolm áthajolt az asztalon, és, mintha olvasott volna a gondolataiban, megszólalt: - Annette, nagyon szeretem Laurie-t, és megbízhatsz bennem, hogy gondját fogom viselni. Mindig ő lesz számomra az első, tudod.

- Tudom, és Isten hozott a családba, Malcolm. - Tekintete Laurie-ra vándorolt, elmosolyodott, és azt mondta: - Mutasd a gyűrűt!

Laurie kinyújtotta a bal kezét, megmutatta a nővérének Malcolm eljegyzési gyűrűjét.

Négyszögletes smaragd volt, gyémántokkal körbevéve. - Nem gyönyörű? - kérdezte Laurie, a gyűrűre nézve, aztán Annette-re.

- De, valóban az - értett egyet vele Annette. - Csodálatos.

- Mostantól fogva csak smaragdot kap, az illik a szeme színéhez - jegyezte meg Malcolm.

- Nagyon romantikus vagy! - kiáltott fel Annette, aztán Mariusra nézett, aki akkor ért az asztalhoz.

- Bocsánat. Valaki megállított a bárnál - magyarázta. Leült, és azonnal azt mondta: - Gratulálok nektek!

Közelebb hajolt Malcolmhoz és Laurie-hoz, és folytatta: - És csodálatos a hír a babáról. Úgy érzem, mintha nemsokára nagyapává lennék.

- No, nem vagy olyan öreg! - vetette ellen Annette. - Inkább nagybácsivá, nem gondolod?

A férfi nevetett. - Marius bácsi. Igen, ez nagyon jó. Tetszik. És én leszek a keresztapa, tudjátok. Megbántódom, ha bárki mást választotok. - Malcolmra nézett.

- Megbeszéltük - válaszolta Malcolm, és intett egy pincérnek, aki odajött, és mindnyájuknak pezsgőt töltött. Laurie csak egy kortynyit kért, a tószt miatt.

Perceken belül belekortyoltak a pezsgőbe, tósztokat mondtak, és az első tíz percben nagy volt a vidámság az asztalnál.

Ez a sok minden teljesen lekötötte Annette-et, így elkerülte, hogy Jack asztalára pillantson. Élesen tudatában volt a jelenlétének, és néha érezte magán a tekintetét, de sikerült nyugodtnak maradnia.

Ami valóban örömet szerzett neki, az az volt, hogy Marius csodálattal nézett Laurie-ra, mintha új fényben látná hirtelen. Aznap este a húga különösképpen gyönyörű volt. Selyemmhát viselt, aminek különleges mohazöld színe volt, egy leheletnyi csillogással a szövetben, és ez hangsúlyozta zöld szemét, tökéletesen illett porcelánfehér bőréhez és ragyogó vörös-arany hajához. Annette titkon Mariusra pillantott, és tudta, hogy a férfit lenyűgözte Laurie sugárzó szépsége, évek óta először.

Marius Annette-hez fordult, nyomatékosan ránézett, és így szólt: - Drága Laurie, Annette és én nagyszerű esküvőt rendezünk nektek, ahol csak akarjátok, és amint kiválasztottatok egy időpontot, te és Annette kezdjetek hozzá a tervezéshez. Azonnal.

- Köszönöm, Marius, és neked is, Annette - válaszolta Laurie, és rájuk mosolygott. Nagyon megköny- nyebbült, hogy Marius elégedettnek tűnt kedvencével való eljegyzésével, és egyértelműen megadta beleegyezése pecsétjét. Gondokra számított, nagy kitörésre, de tévedett. Ragyogó mosolya és csillogó szeme mutatta boldogságát. Malcolm így szólt: - Köszönöm, mindkettőtöknek, és nagyon kedves tőletek, nagyon nagylelkű. A nyárra gondoltunk, júniusra vagy júliusra. - Mosolygott. - A baba miatt. Nem akarjuk tovább halasztani.

Halkan nevetve Laurie elárulta nekik: - Nem szeretném, ha túlságosan látszana rajtam a terhesség.

- Természetesen nem, drága, és nem is fog - biztosította Annette. - Azt hiszem, júliusban kéne esküdnötök, az idő jobb lesz. De gyorsan ki kéne választanotok a helyszínt, hogy szabad legyen. Figyeljetek, szeretném, ha tudnátok, hogy Jack Chalmers a terem túlsó felében ül. Nem hinném, hogy zavarni akarna, idejönne, és üdvözölne minket, mostanra már az egész vendéglő észrevette, hogy valamilyen családi ünneplés zajlik itt, csak szeretném, ha tudnátok a jelenlétéről.

- Kedves fickó - jegyezte meg Malcolm. - Sok könnyed báj van benne és mindig rendkívül kellemes.

Laurie gyorsan titokban arrafelé pillantott, és suttogva így szólt: - Nem hittem el, Malcolm, amikor azt mondtad, olyan, mint a fiatal Bill Holden, de igazad van, olyan.

- Sokkal fiatalabb, mint vártam - tette hozzá Marius, miután gyors pillantást vetett rá. - De ez nem számít.

Ragyogó újságíró, és örülök, hogy őt választottam. Kitűnő cikket ír majd Annette-ről, biztos vagyok benne. Hogy megy az interjú? Nem is meséltél róla.

-Jól.

- Nem kínoz meg túlságosan?

- Nem, Marius, egyáltalán nem kínoz. Igazad volt - válaszolta Annette, és témát váltott, ismét az esküvőről kezdett beszélni. Megkérdezte Laurie-t: - Ami a különböző helyszíneket illeti... van már valami ötletetek, hogy hol szeretnétek megesküdni? És te, Malcolm, mit szeretnél?

Laurie válaszolt: - Már egy csomó hely szóba került, ugye, drágám? - Malcolmra nézett, és hozzátette: - De megváltoztattuk a véleményünket a vidéki esküvőről.

- Vagy talán mégsem - mormolta Malcolm. - És meg kell beszélnünk kettőtökkel részletesen a helyszín kérdését. De előbb rendeljünk vacsorát. Máskülönben egész éjjel itt ülhetünk.

 

Marius mélyen aludt.

Annette hallotta, hogy lassan lélegzik, álomba merülten. Amint feje a párnát érte, már aludt is.

Annette nem csodálkozott. Elég sokat ivott a vacsoránál a Harry’s Barban, pezsgőt, fehérbort, egy jó vörösbort, majd egy kiadós Napóleon konyak következett. Mégsem volt ittas, legalábbis nem látszott rajta mámor. De ilyen volt Marius. Bírta az italt, soha nem ütötte ki, mindig önmaga ura maradt. És gyakran a másoké is.

Nem panaszkodhatott rá az este. Laurie-val és Malcolmmal tökéletesen viselkedett, lelkesen felköszöntötte őket, meghallgatta érveiket a különböző esküvői helyszínek ellen vagy mellett az ország különböző részein. Beszéltek a vendégekről, akiket meg kell hívni, menükről, borokról, virágokról, még Laurie esküvői ruhájáról is. Végül javaslatot tett, hova kellene nászútra menniük. Nem lehetett hibát találni benne. Tökéletesen viselkedett.

Annette nem is számított másra. Ha egyszer valamibe beleegyezett, ahhoz tartotta magát. Ugyanakkor Marius ismerte őt eléggé ahhoz, hogy tudja, ha végül mégis beleártja magát ebbe a házasságba, Annette beváltja fenyegetését. Nem hagyja el, természetesen nem tudná elhagyni. De érzelmileg leválasztja magát. És azt nem bírná elviselni.

Annette a mennyezetre bámult, szeme tágra nyílt a sötétben. Azt kívánta, bárcsak el tudna aludni. De a feje annyira tele volt gondolatokkal, és a legtöbb nyomasztotta. Kíváncsi volt, vajon miért megy férje ismét Barcelonába. Amikor vacsora közben váratlanul bejelentette, hogy szombaton Spanyolországba utazik, meglepődött, hogy férje erről addig nem beszélt.

De Marius ilyen. Utolsó pillanatban dönt, és teljesen beleveti magát a megvalósításba, anélkül hogy megbeszélné vele. Mindig azt tette, amihez kedve volt, nem volt tekintettel senkire sem.

Malcolm megkérdezte, hogy a Picassóról szóló könyvéhez gyűjt-e anyagot, és azt válaszolta, hogy igen.

Egy hét, mondta akkor neki, könnyedén megérintve a karját. Próbálj meg egy kicsit napozni, mormolta vissza neki Annette, és ismét arra gondolt, vajon vannak-e más nők is az életében.

Nem tudta. Talán nem, de sosem volt benne biztos. Marius jóképű, tele vonzerővel, intelligenciával és különös eleganciával. A nők vonzónak találták, és ennek tudatában volt. Arra is rájött Annette, hogy ha néha elkalandozik, sosem fogja megtudni. Arra gondja van. Mert nem akar okot szolgáltatni Annette-nek, hogy elhagyhassa őt... mintha elengedné. Annette kibújt az ágyból, kilépett a hálószobából, és a dolgozószobájába ment. Leült az íróasztalához, és megpróbált dolgozni, de a gondolatai máshol jártak. Jack Chalmersre gondolt.

Egész este tudatában volt a jelenlétének, ugyanakkor az első óra után tudott már egy kicsit lazítani. A Harry’s Bar nem olyan nagy helyiség, és pincérek jöttek-mentek szakadatlanul, felszolgáltak és italokat töltögettek. Legtöbbször eltakarták Jack látványát, amint ott ült a szemközti fal előtt. Mégis, nem tudott elfeledkezni arról, hogy ott van. Néha elkapta a pillantását, kicsit mosolygott, másfelé nézett, vagy a két másik férfival kezdett beszélgetni, akikkel volt. Amikor végül elmentek, egyszerűen odaintett neki és kisiklott a teremből.

Annette megkönnyebbült, de most, váratlanul, azon kezdett töprengeni, vajon miért távozott anélkül, hogy odajött volna az asztalukhoz. Nyilvánvalóan nem akarta megzavarni őket, mialatt ettek. Vagy valami más oka volt? Kellemetlenül érezte volna magát? Vagy ideges volt? Ugyanúgy érzett, mint ő? Nem, ez nem lehetséges. A férfi ugyanis jóval fiatalabb, mint ő...

Annette hagyta, hogy ezek a gondolatok elillanjanak, és a fáradtság beborította. Leoltotta az asztali lámpáját, felállt, odament az alkóvba a heverőhöz, lefeküdt, és magára húzta a kasmírtakarót. Lehunyta a szemét, és megpróbálta elrendezni a milliárdnyi gondolatot, ami a fejében kerengett. Mély álomba merült.

A múlt valósággá vált. Az erőszak álmai eluralkodtak. Ugyanaz az erőszak volt, mint ami állandó kísérője volt abban a hideg, sötét házban, ami a szélfútta kérlelhetetlen fenyér árnyékában épült...

„Francia királyné vagyok, Marie Antoinette a nevem. Nem jönne és nem csatlakozna a tánchoz velem? ”

„Josephine császárné vagyok, a franciák kedvence lettem, a férjem, a francia császár itt ül mellettem. Napóleon a neve, gyere és táncolj vele..."

Gyöngéd, kedves hangúk visszahangzott a hűvös levegőben, és kicsiny cipőjük kopogott a fapadlón, amint körbetáncoltak a szobában, egymás kezét fogva, nevető bájos arccal. Néhány percig boldogok voltak, a nehézségeik, félelmeik és magányuk feledésbe merült, ha egy kis időre is.

Nem látták, amint ott áll az ajtóban, nem vették észre félelmetes jelenlétét addig, amíg be nem tört, rá nem vetette magát Marie Antoinette-re és ki nem cipelte a sikoltozó kislányt a szobából. A kislány rákiáltott Josephine-re: „Maradj ott! Maradj ott!”

„Jobban teszi, ha ott marad! Vagy megölöm! ” - sziszegte, és továbbhurcolta őt... a hallon át a hálószobába, ahol letépte a rózsaszín tütüjét. Eltorzult arcát a kislányéhoz szorította, és reszelős hangon suttogta: „Megölöm! Megölöm! Kényszerítelek, hogy nézd, amint kínozom. Egy ribanc boszorkány vagy. Egy kis boszorkány. Megöllek majd, ha végeztem veled. Eldoblak.”

Rémülten, reszketve állt a fal mellett, lekucorodott előtte. Könyörgött: „Ne bántsd, kérlek, ne bántsd! Megteszem. Mindent megteszek, amit akarsz, csak ne bántsd!”

„De megteszel ám mindent, meg ám!” A férfi vágyódva bámulta, amint levetette a nadrágját, aztán kinyúlt, odahúzta magához, felemelte, rádobta az ágyra, és odafeküdt mellé. Durván, dühösen a mellét markolta és addig facsarta, facsarta, amíg fájdalmában felsikoltott.

A férfi nevetett, élvezte, hogy kínozhatja. A lány fájdalma élvezetet okozott neki. Elkezdte pofozni, aztán fojtogatni. De hirtelen abbahagyta, és az ujjait beletolta, egyre mélyebbre, hogy sikoltania kellett. Durván ráhengeredett, nagy erővel beléhatolt, aztán erőszakosan mozgott benne. A kislány sikoltott, de ő nem hagyta abba.

Váratlanul kivágódott a hálószoba ajtaja. Unokatestvére, Alison rontott be, dühtől tajtékozva. Nagyapjuk egyik sétabotját tartotta a kezében, és elkezdte ütni vele a férfit. Kiabált: „Hagyd abba, hagyd abba, te szörnyeteg! Hagyd abba, vagy megöllek!” A fejét verte. A vér kiserkedt és az arcára csörgött, és a férfi fájdalmában kiabált. Mindenütt vér folyt. Ott feküdt a férfi az ágyon, fejét kezébe temette, és nyögött, a vér végigfolyt a kezén.

Alison Marie Antoinette-et a karjába vette, simogatta, vigasztalta, aztán lesegítette az ágyról, és kivezette a hálószobából a folyosóra. „Elviszlek titeket”, suttogta gyöngéden. „Elviszlek ebből a házból örökre. Menj, és mosakodjál meg. ” Kinyitotta a fürdőszoba ajtaját. „Várj meg itt.” Megtette, amit az unokatestvére mondott.

Alison visszament a hálószobába, felrántotta a bátyját, és föléje magasodott, fenyegetően. „Pusztulj ebből a házból, mielőtt valami komoly bajod esik!” Dühös hangja fenyegető volt, amit a férfi megértett. „Menj, te rohadék! Most! Másképpen befejezem, amit elkezdtem. De nem vagy méltó rá, hogy felakasszanak érted. Te undorító, szadista disznó.”

A férfi kirohant a szobából, le a lépcsőkön, át a hallon a fenyér felé, a nadrágját fogva és fenyegetőzve, hogy visszajön és mindenkit megöl, teljes erejéből ezt kiabálta.

Csendesen, nagy nyugalommal és céltudatossággal, Alison összecsomagolta bőröndjeiket, és segített nekik felöltözni az utazóruhájukba. Mielőtt lezárta volna a bőröndöket, összehajtotta a szakadt kis rózsaszín tütüt, és betette, és megígérte, hogy megvarrja Marie Antoinette-nek.

Vonatra ültek London felé, és többé soha nem mentek vissza Ilkleybe. Az anyjuk ott várta őket a King’s Cross állomáson, és mindhárman az islingtoni lakására mentek, ahol egy szoba várta őket. És egy mostohaapa.

És Marie Antoinette soha nem felejtette el, amit Alison mondott neki a vonaton London fele. „Meg kell védened Josephine-t. Mindig, mindig, Marie Antoinette. Bízom benned, hogy meg tudod tenni. Meg kell ígérned nekem.”

Megígérte. És mindig megtartotta.

Annette néhány órával később felébredt, fázott és reszketett. Ledobta magáról a kasmírtakarót, bement a fürdőszobába, és forró vízzel letusolt. Amint a víz lecsurgott fagyos, remegő testén, magában suttogott: - Megvédtem a kis Josephine-emet. Megőriztem biztonságban. Most még inkább biztonságban van, mert ott van neki Malcolm.

Sírni kezdett, megkönnyebbülve, hogy a kistestvére nemsokára férjhez megy, és a férje megvédi majd úgy, ahogy ő tette, és ott lesz mellette, ha ő már nem. Ez a tudat békével töltötte el, és mélységesen megnyugtató volt.

 

A Kiadó engedélyével.