Főkép

A Hadd forogjon a nagyvilág egy korszak és egy város regénye, és persze a városban élő embereké – olyan alakoké, akik mintegy véletlenül sodródnak egymás mellé vagy sodródnak el egymástól, 1974-ben, New Yorkban. A könyv (egyik) központi motívuma a francia artista, Philippe Petit mutatványa – a férfi 1974 augusztusában valóban átsétált (és -futott és -táncolt) a Világkereskedelmi Központ tornyai között, s ez az esemény olyasmi, amihez valamilyen módon a regény összes szereplőjének köze van – vagy látta, vagy hallott róla, vagy lefotózta, és még sorolhatnám.

A történet igen lassan bontakozik ki, sőt, eleinte úgy tűnik, nincs is egyetlen összefüggő történet, hiszen a regény egyes fejezeteiben merőben különböző élethelyzetekben lévő, más és más jellegű problémákkal küzdő, a város legkülönbözőbb pontjain élő szereplőkkel/narrátorokkal találkozunk: a bronxi gettóban élő, ír származású szerzetessel, aki a környék kurváival jótékonykodik, s eközben önmagával és Istennel vív elkeseredett harcot; a hajdan világjobbító ábrándokat szövögető, ám mostanra már kiábrándult bíróval s az ő megtört feleségével, akik elveszítették a fiukat a vietnami háborúban; a kevéssé sikeres fiatal művészházaspárral, akik véletlenül balesetet okoznak, amin a nő nem tudja túltenni magát; vagy éppen a rablásért elítélt prostituálttal. A regény szereplői annyira különbözőek és egymástól annyira eltérő világokban mozognak, hogy kezdetben nehéz elképzelni, mi kötheti őket össze.

Ám szerencsére Colum McCann remekül ír, és végtelenül finoman, bármiféle erőlködés vagy erőltetettség nélkül fűzi össze egymással a más-más narrátor által, más-más szemszögből elmesélt fejezeteket. McCann művét valódi élvezet olvasni – a szerző csodálatosan tisztán és természetesen, mindenféle modoroskodást, okoskodást és túlbonyolítást mellőzve alkotta meg ezt az igen-igen bonyolult, egymáshoz hol lazábban, hol szorosabban kapcsolódó történetek sokaságát elmesélő regényt.

McCann ugyanolyan szépen és hitelesen ír minden egyes szereplőjéről, s minden egyes narrátor hangja és szemléletmódja teljesen egyéni és átélhető. De nemcsak az emberi életekről mesél kiválóan és mély beleérzéssel – a regény (számomra) legérdekesebb szereplője a város maga. A könyvbeli (fiktív) New York egy színes-sötét, eleven, korántsem idilli, mégis vonzó, végtelen lehetőségeket és végtelen veszélyeket tartogató város; olyan hely, ahol valóban minden és mindenki kapcsolódhat minden és mindenki máshoz – s számomra legalább olyan emlékezetes, mint J. D. Salinger New Yorkja, vagy mint Paul Austeré a New York trilógia című regényben.