Főkép

Ha van olyan, hogy egyenlőbb az egyenlők között, akkor ennek analógiájára jelentsük ki azt, hogy olyan is létezik, miszerint skandinávabb krimi a skandináv krimik között. Mert ennek a már(a) kőkeményen kiforrott alműfajnak megvannak nemcsak a bevett történeti elemei és dramaturgiai összetevői, hanem a stílusjegyei és lelki-pszichés komponensei is. Asa Larsson pedig – szinte hiány nélkül – úgy használja őket, mint egy bőrkötéses Bibliát: végigmegy a kijelölt útjain, és csak annyira tér le róluk, hogy egyedi hanghordozással bíró szöveget és környezetet teremtsen. Az 1966-ban Uppsalaban, Svédország negyedik legnagyobb városában született hölgy az ország legészakibb nagytelepülésén, Kirunában nőtt fel. Mielőtt főállású íróvá vált volna, regényei főhősnőjéhez hasonlóan adójogászként dolgozott. Első regényével, a 2003-as Kristálytemplommal rögtön elnyerte a legjobb svéd első kriminek járó díjat, valamint felkerült a Nemzetközi Krimiírók Szövetségének Duncan Lawrie International Dagger elnevezésű szűkített listájára, 2007-ben pedig filmet is forgattak belőle Izabella Scorupco főszereplésével. Második regénye, a Véráldozat egy évvel később, 2004-ben jelent meg, amely a Legjobb Svéd Krimi Díját eredményezte a számára. Asa Larsson azóta nagyjából kétévente jelentkezik újabb krimivel, a 2011-es Till offer at Molok című regénye immár a hatodik a sorban.
 
A Véráldozat a Kristálytemplomhoz hasonlóan követi a szerzőnő „hagyományait”, hiszen főhőse ismét csak maga Asa Larsson alteregója, Rebecka Martinsson. A történet szerint egyszerre járnak világos és sötét idők a svédországi Kirunában: itt, a messzi északon ugyanis júliusban szinte sohasem bukik le a nap. A helyi lelkésznő váratlanul brutális gyilkosság áldozata lesz, aki ugyan meglehetősen népszerű volt az egyedülálló, elhagyott, törvénytelen gyermekkel rendelkező nők körében, ám különös személyisége és viselkedése folytán haragosai, sőt ellenségei is jócskán akadtak. Rebecka Martinsson, aki szülővárosától távol, Stockholmban él biztosítási jogi szakértőként, lezáratlan és tragikus múltja ellenére, munkaügy miatt kénytelen visszatérni Kirunába. Évekkel ezelőtt ugyanis szörnyűséges sokk érte, amikor három emberrel is végeznie kellett a városban, hogy megállítson egy, a mostanihoz kísértetiesen hasonló gyilkosságsorozatot. Kirunába érkezvén jut csak tudomására a lelkésznő döbbenetes halála, valamint a két ügy közötti összefüggések azonossága. Persze, hogy képtelen kivonni magát a további események folyamatából, akaratlanul is belesodródik a nyomozás kellős közepébe.
 
A közösség furcsa összetétele – egy eltökélt, szülési szabadságból visszatérő nyomozónő és társa; a lelkésznő helyébe lépő pap és beosztottja titokzatos kapcsolatai; a helyi vadászegylet férfitagjainak az áldozattal való elhallgatandó ügyletei; titokban tartott családi viszonyok – mind-mind árnyalt és kibogozhatatlan képet festenek a feltételezett eseményekről, ráadásul amikor újabb gyilkosság történik, kimondva-kimondatlanul Rebecka is a hibáztatandók körébe kerül. Ám nem elég, hogy kénytelen visszautasítni a gyanúsítgatásokat, ahhoz, hogy túlélje és megoldja a lelkésznő halálának ügyét, végre egyszer és mindenkorra szembe kell néznie az utána nyúló múlt feldolgozatlan kísérteteivel. Asa Larsson regényében következetesen halad a már említett jellegzetességek mentén: magányos főhős(nő); homályos, máig fel nem dolgozott múltbéli trauma; gyermekkori sérelmek szülte önértékelési és (pár)kapcsolati zavar; zárt közösség; privát emberi viszonyokra visszavezethető gyilkosságok; borongós atmoszféra; komplex motivációs rendszer; helyi jellegzetességekből adódó szokásrendszeri összeférhetetlenségek; elmosott határvonal bűnösség és ártatlanság között; közel sem katartikus lezárás. A Véráldozatban szinte minden benne van, ami a skandináv krimik sajátja, és szerencsére minden a helyén is van a lapokon. Az írónő tudja az olvasó szemszögéből elvárt dramaturgiát, és a kulcsfontosságú helyeken alkalmazza is az egységes egészhez vezető elemeket.
 
Asa Larsson hovatovább olyannyira a következetesség híve, hogy első két regénye, a Kristálytemplom és a Véráldozat mintha ugyanannak a kockának egy-egy másik lapja lenne. A szereplők, a történet milyensége, az atmoszféra és az indítékok láncolata elég magas százalékpontban megegyeznek, viszont Larsson tud és képes újat mondani. Méghozzá újat mondani úgy, hogy az tökéletesen illeszkedjen és felrajzolható legyen saját irányultsága koordinátái mentén. Bár a skandináv krimik – számunkra legalábbis – furcsa dialógusai (mondathasználat, érzelmi váltások, stílus) az ő esetében is zavaróak helyenként, illetve indokoltságuk megkérdőjelezhető, Larsson azért képes mértéket tartani ebben a dinamikai eszközben. Ami pedig a leírásokat illeti, a Véráldozat képszerű alapossága remekül érvényesül, a bontott időbeli linearitás hiteles térbe helyezi a cselekményt. Asa Larsson jó úton halad ahhoz, hogy regényeivel kontúros egyéni hangot teremtsen a témában, saját életmolekuláiból felépített főhőse, Rebecka Martinsson pedig mélységgel bíró, remek partnere ebben. A Véráldozat jól megírt, egymást keresztező szálakkal élvezetesen és fifikásan át- meg átszőtt krimi, ahol a határok majdnem minden értelemben elmosódnak, a színbeli és tónusbeli árnyalatok pedig élvezetes olvasmánnyá teszik a messzi északi történéseket. Remélem, a következő „utazás” is hasonló élményekkel kecsegtet majd Larsson részéről.

Részlet a regényből