Charles Dickens: Barnaby Rudge

Charles Dickens születésének kétszázadik évfordulója alkalmából az Európa Könyvkiadó új fordításban jelentette meg az írófejedelem Barnaby Rudge című monumentális regényét. Szükség is volt már a frissítésre, hiszen a kötet utoljára 1841-ben volt elérhető az olvasóközönség számára. Habár a Dickens-láz a szerző halála óta csökkent, művei kiállták az idő próbáját, és a mai napig a legkeresettebb klasszikusok közé tartoznak.
 
Ez a patinás regény – mely szám szerint a szerző ötödik könyve – a 18. századi Londonba, az 1780-as Gordon-lázadások idejébe kalauzolja el az olvasót. A rövid, de annál szégyenteljesebb történelmi epizód mára szinte a feledés homályába merült. Katolikusellenességben fogantatott, majd a csőcselék randalírozásában teljesedett ki, végül a hadsereg erőteljes fellépésének és túlkapásainak köszönhetően brutális kegyetlenségbe torkollott. Az együgyű Barnaby extrém külseje, és befolyásolható személyisége szinte azonnal magára vonja a morálisan züllött, olcsó szórakozást kereső negatív szereplők figyelemét. Kedvenc háziállatával – egy Karmos nevű hollóval – szinte észrevétlenül sodródik a veszélyes csőcselék vezéralakjai mellé, majd később öntudatlanul a gyalázatos felkelés emblematikus hősévé növi ki magát.
 
A korabeli, de még a mostani kritikák is elmarasztalják Dickenst, és Barnaby Rudge történetét tartják a leggyengébb alkotásának. „A regény túl hosszú, a rosszfiúk laposak, a nők színtelenek, a cselekményvezetés abszurd, Lord Gordonnak semmi jelleme!” – harsogják az ítészek, ezzel azonban vitatkoznék… Bár tény, hogy Dickens profilja nem a történelem, és az is, hogy ezt a regényt kifejezetten pénzkeresési céllal írta, mégis nem győzök csodálkozni azon, hogy micsoda elementáris megjelenítő erővel és pszichológiai mélységekkel képes dolgozni – például a börtönostrom jelenete egyenesen lebilincselő. Szavaival képeket fest elénk, és a tömegpszichózis elfajulása közepette szorongva éljük át a címszereplő drámáját.
 
Ez a tekintélyt parancsoló, vastag kötet alig pár nap eseményeit meséli el, talán hosszabban is, mint ahogy azt szeretnénk, de a kor kiadási divatjait tanulmányozva hamar rábukkanhatunk a terjengősség okára. Mikor Dickens leszerződött a történet megírására, igencsak pénz szűkében volt. Szeretett nagystílű fogadásokat adni, megtakarításai sem voltak, ráadásul igen kihívóan és gazdagon öltözködött, nem véletlenül gúnyolta őt úgy Thackeray: „csupa muskátli és lokni”. A kiadó meglovagolva a már sztáríróvá avanzsált író hírnevét, részletekben, havi lebontásban adta közre művét. A folytatásos regényfüzet ára jóval olcsóbb volt, mint egy könyv, így a vásárlók is szívesebben vették és gyűjtötték a kiadványokat. A Dickens-regények ezzel a módszerrel olyan rétegekhez is eljutottak, akik életükben először vettek a kezükbe igazi irodalmat, a regény hőseinek neve pedig szinte közszájon forgott.A szerző példátlan sikere azonban inkább tiszteleten alapult. Költekező életmódja miatt, állandó anyagi problémák közepette ezekből a folytatásos történetekből tudott csak megélni. Este tíztől sokszor hajnalig rótta a sorokat kedvenc lúdtollával, melyet mindig maga hegyezett.
 
A bő terjedelem ellenére sem érzem erőltetettnek a művet. A kitérők és leírások mindvégig dickensi igényességben tündökölnek, elegáns és finom humora pedig szinte átszövi a szöveg egészét. Dickens legnagyobb erőssége a karakterábrázolás, az emberi jellem gyengeségeit senki sem tudja olyan malíciával megrajzolni, ahogy azt ő teszi a regénybeli Mr. Tappertit esetében. A szem legapróbb villanásától kiindulva az utolsó díszgombig minden szokást és gyarló tulajdonságot szemléletesen bemutat, külcsín és belbecs előtte nem marad rejtve. Szatírájának csúcspontja, hogy a történet két kulcsfiguráját kontrasztba állítja. Az egyik oldalon Lord Gordon, a valóságos történelmi személyiség, a tüzes beszédű, lázító értelmiségi – a másik oldalon pedig a komplett idióta Barnaby. A sors fintora, hogy az események sodrában mindketten egyforma hírnévre és elismertségre tesznek szert, megváltást azonban csak egyikük nyerhet.
 
A regényt átíveli két kellemes romantikus szál, és egy igaz férfi-nő barátság elbeszélése is – így nem csoda, hogy alig készült el a regény fele, mikor a vállalkozó szellemű színtársulatok már színpadra is állították a Barnaby Rudge-t. A könyv eredeti címe egyébként Gabriel Varden lett volna, melyet a kiadó szinte azonnal megváltozatott. Úgy tartották, hogy a viktoriánus szentimentalistáknak Rudge esetlen figurája jóval emlékezetesebb és szerethetőbb lesz, mint a regénybeli kovács, Varden, aki a makulátlan jellemű ember mintapéldánya.
 
Kevesen tudják, de ennek a regénynek köszönhetjük egyébként Edgar Allan Poe A holló című híres versét. Poe-t a fogyatékos Barnaby szelíd hollója ihlette, így a madár kétszeresen is halhatatlanná vált a világirodalomban. A könyv további különlegessége, hogy a fejezeteket az első kiadások szépséges fametszetei gazdagítják, ami szintén folytatásos regényfüzet eredetére utal, ez volt ugyanis a kor fő illusztrációs profilja. Ahogy elkészült a szöveg, az illusztrátorhoz került, aki elkészítette hozzá a díszes iniciálékat és metszeteket, majd a nyersanyag így ment tovább a nyomdába.
 
Hogy mennyire jövedelmező a hazai piacon a klasszikusok kiadása, arról keveset tudni, de annyi biztos, hogy csak kevés kiadó engedheti meg magának azt a luxust, hogy életműsorozatot indítson. Csak reménykedhetünk abban, hogy a Dickens-életmű feldolgozása nem marad majd félbe, és lesz elég vásárlója az elbeszélő-szépirodalom eme gyöngyszemeinek. Angliában ez sikerült, szülőföldjén az író összes műve hiánytalanul beszerezhető a könyvesboltokban, újranyomásuk pedig nem csak presztízskérdés, hanem jövedelmező befektetés is egyben. A Barnaby Rudge a 2012-es szerzői életműsorozat igazi meglepetése. Összességében pedig elmondhatjuk, hogy Dickens legrosszabbnak mondott, és legkevésbé olvasott könyve is irigylésre méltóan kiváló, maradandó alkotás.

A szerző életrajza