Főkép

Az idei Oscar-szezon egyik különösen furcsa filmjének a Zero Dark Thirty-t tartottam: habár koncepciójából eredően sok pátoszt és érzelmet vártam (hiszen ha valamit lehet érzelmekben dúskálva tálalni, akkor az Oszama bin Láden halála), Kathryn Bigelow személye mégis mást sejtetett. A rendezőnő 2008-as A bombák földjén című alkotásával már bebizonyította, hogy lehetséges a háború borzalmait realistán és karakterközpontúan bemutatni, nélkülözve mindenféle szentimentalizmust – jóllehet ettől függetlenül nem voltam lenyűgözve a produkciótól, túlontúl propagandisztikusnak és üresnek éreztem, amit jobban dicsérnek (ide értve a legjobb filmért járó Oscar-díjat is), mint megérdemelné. Így aztán kicsit félve kezdtem bele a következő művébe, s tulajdonképpen a megtekintése után sem lettem sokkal okosabb.
 
Nem hiszem, hogy bárkinek is be kellene mutatnom Oszama bin Ládent, elvégre 2001. szeptember 11. után az egész világ legkeresettebb terroristájaként tartották számon, egészen 2011 májusában bekövetkező haláláig. De hogyan történhetett, hogy habár közel tíz éven át két amerikai elnök, s velük együtt több száz ügynök és katona foglalkozott az üggyel, mégsem sikerült elkapni? Ezt a hajtóvadászatot mutatja be a film, méghozzá egy CIA-ügynöknő szemszögéből, aki nélkülözhetetlen segítséget nyújtott a hajsza során – hiszen úgy tűnik, hogy az amerikai bürokrácia még az ilyen fontos ügyekben is visszatartó erő, ráadásul rendkívüli fontosságú tevékenységük közben a CIA-sok élete is gyakran kerül veszélybe.
 
Minden látszat ellenére mégsem az izgalomra és az akcióra koncentrál a Zero Dark Thirty, hanem inkább az ügynöknő, Maya életére. Milyen folyamatok játszódnak le a nőben majd’ nyolc éven keresztül, amikor részt vesz az üldözésben, s mi zajlik lelkében, amikor végül sikerül elkapni a keresett bűnözőt? Minden napját ez a hajsza tölti be, nem látunk családot, nincs mellette férfi, akivel megoszthatná terhét – barátai is csak munkájából adódnak, s sokszor meg kell birkóznia az elvesztésük okozta fájdalommal. Akárcsak a bombaszakértő esetében A bombák földjénből: saját háborúja lételemévé válik, s kérdéses, hiánya mit okoz jellemében. Jessica Chastainpedig gyakorlatilag tökéletesen játszik, hibátlanul mutatja be Maya érzelmeit, mind a nagy esemény előtt, mind a „győzelem” után, amikor örömöt és diadalt kellene éreznie – de valahogy mégsem sikerül.
 
Az érzelmekkel való lecsupaszított, realista bánásmód mindvégig jellemző marad a filmre, de most mégis sokkal jobban működik, mint Bigelow korábbi művében. A töredezett narratíva, a visszafogott, dokumentarista stílusú hangvétel, s mindenek előtt a pátoszmentes, minden giccstől és felszínes máztól mentes atmoszféra ragad meg igazán, ami ugyanúgy érződik a szereplők viselkedésében, mint az állásfoglalás teljes hiányában. Pedig a téma szinte kiált a terrorizmus ellen (vagy akár mellett) szóló kiáltványokért, mégis csupán a tények beszélnek, már-már objektív előadásmódban láthatjuk a vadászatot és a háborúnak eme aspektusát (muszáj megjegyeznem, hogy aki a terrorizmus mély tragédiájára kíváncsi, a könyvbéli Oszamát érdemes választania). Nem minősíti a kormány tetteit, s bár kétségtelen, hogy nem is kendőzi el a kínzásokat vagy a többi embertelen cselekedetet, mégsem ad karaktereinek szájába pacifista és emberbarát monológokat – inkább arra világít rá, hogy olykor keményebb eszközök is megengedettek a nagyobb jóért (nem véletlenül övezte kisebb botrány bemutatóját).
 
Ezért élménynek is furcsa kicsit A bin Láden-hajsza. Jessica Chastain lenyűgöző játéka mellett idővel a feszültség is megérkezik, mégis egyedi hangulata miatt lesz emlékezetes. A lelki tényezőre koncentrál az akciók vagy a politikai csatározások helyett, történetvezetése néha mintha szétesne, aztán a valósághű, hiteles légkör annyira rabul ejt, hogy a stáblistával sem kapunk feloldozást, nincs valódi megkönnyebbülés. Kétségtelenül valami újdonságot mond a Közel-Kelet környezetében, még ha csak jóval szűkebb rétegnek is fog tetszeni, mint mondjuk a hasonló kategóriában versenyző Az Argo-akció. Csak míg utóbbi biztosra megy, s ott profin szerepel, addig Bigelow inkább valami újjal próbálkozik: hogy győz-e, azt mindenki döntse el maga.