Főkép

Az utóbbi években egyre világosabbá válik, hogy Ben Affleck nemcsak színészként, de rendezőként is jó, ha nem még jobb teljesítményt nyújt. A 2010-es Tolvajok városa bebizonyította, hogy Affleck több mint egy egyre bárgyúbb filmeket vállaló sztár, s a direktori szék legalább annyira neki való, mint a kamera előtti pózolás. Újabb filmje csak megerősít ebben a gondolatomban, melyben úgy tűnik, hogy a filmes szakma elitje is osztozik: Az Argo-akció elnyerte a legjobb alkotásnak járó Golden Globe mellett a legjobb rendezését járó díjat is, s akkor még nem is szóltam arról, hogy hét Oscar-jelöléssel büszkélkedhet: többek közt elég komoly esélye van arra, hogy elnyerje a legjobb filmért járó aranyszobrocskát.
 
A hetvenes évek végén Iránban kitört a forradalom, leváltották a nyugati országok támogatójaként fellépő sahot, hogy helyére Khomeini ajatollah kerüljön, akinek hatalomra kerülése számos változást okozott a térség kényes politikájában. Az Amerika-ellenes tömeg indulatai odáig fajulnak, hogy túszul ejtik az amerikai nagykövetség személyzetét – ám néhányan még éppen meg tudnak szökni a feldühödött nép elől. Hatan a kanadaiaknál várnak segítségre, miközben tudják, hogy bármelyik pillanatban rájöhetnek eltűnésükre az irániak. Tony Mendez, az amerikai kormányzat szakértője indul a kiszabadításukra, s bár a terve hihetetlenül kockázatosnak tűnik, mégis megpróbálkozik a lehetetlennel – tervében furcsa módon még egy Argo nevű sci-fi kalandfilm is szerepet kap.
 
Ben Affleck pedig egy profi, de mégis igazi hollywoodi (jelentsen ez jót vagy rosszat) thrillert mutat be a túszdráma közepén. S ebben gyakorlatilag minden benne van, amit a filmről tudni érdemes, ugyanis sem újdonságot, sem különösebb meglepetést nem tapasztalhatunk a kétórányi játékidő folyamán. Kiváló ütemben folynak az események, ügyesen bontja ki a karaktereket, nem maradhat el a nagy feszültség és izgalom a befejezésben, s természetesen az ennek megfelelő katartikus zárás sem. Minden elem tökéletesen a helyén van, jelenetein érződik a profizmus, bár időnként elég mesterkélt a történetvezetése – az utolsó negyed óra feszültségfokozó megoldásai helyett kevésbé erőltetett fordulatokat vártam volna.
 
Ugyanígy az Egyesült Államok propagandáját erősítő áthallások sem elhanyagolhatóak, bár ez gyakorlatilag kötelező elem majd’ minden amerikai szerepvállalással kapcsolatos alkotásban. Ezúttal szerencsére nem esünk át a ló másik oldalára, elviselhető a pátosz mennyisége, ráadásul kifejezetten élveztem a politikai drámát, s az apróbb, ironikus kikacsintásokat a hollywoodi filmkészítés mikéntjére. Ebben pedig segítségemre volt Alexandre Desplat remek zenéje épp úgy, mint Ben Affleck meglepően nagy arcszőrzettel dúsított játéka, amelybe még néhány érdekes gondolat is bekerült. Mellékszerepekben is ismerős arcokra bukkanhatunk, John Goodman mellett talán Alan Arkin a legismertebb, bár érzésem szerint inkább ismertsége és neve miatt kaphatott most is Oscar-jelölést (nem mintha nem érdemelné meg, de semmi kiemelkedő nem volt az alakításában).
 
Ugyanígy az egész filmet körüllengő elismertséget kicsit túlzásnak gondolom, még ha jól is szórakoztam Az Argo-akción. Kiváló thriller, ügyesen végigvezetett, humortól sem mentes dráma, de erősen kételkedem abban, hogy neki ítélnék egy év legjobb filmje díjat, voltak azért olyan művek, melyek többet adtak, mint némi profi szórakoztatás. De nem rajtam áll, úgyhogy csak biztatni tudom a hidegháború, vagy legalábbis a feszültségben és izgalomban gazdag krimik szerelmeseit, hogy tekintsék meg Ben Affleck 2012-es alkotását, nem fognak benne csalódni.