FőképFülszöveg:
Ha meghalljuk ezt a szót „pszichopata”, máris gyilkosokra, erőszaktevőkre, öngyilkos merénylőkre és gengszterekre gondolunk. Filmbeli megfelelőjükkel ellentétben azonban nem mindegyik pszichopata erőszakos vagy bűnöző. Sőt, a pszichopaták néhány olyan tulajdonsággal rendelkeznek, melyek nagyon is sikeressé teszi őket. Nem ismerik a félelmet, önbizalmuk mindent elsöprő, kegyetlenek és kiváló az összpontosítóképességük.
De vajon mi különbözteti meg az önfeláldozó tűzoltót, az életet mentő sebészt a pszichopata sorozatgyilkosoktól? Mit tanulhatunk tőlük, s hogyan fedezhetjük fel a bennünk rejtőző pszichopatát? Ezekre a kérdésekre keresi a választ dr. Kevin Dutton pszichológus, s a válaszok érdekében ellátogat maximális biztonságú börtönök kizárólag pszichopatákat őrző részlegébe, kiugrik egy repülőgépből, s részt vesz egy pszichopatává tevő tudatmódosító kísérletben is.

Részlet a könyvből:
Tanulság
A tárgyalása alatt, 1980-ban John Wayne Gacy nagy sóhajtással kijelentette, hogy valójában csak egy dologban bűnös: „engedély nélküli temető működtetésében.”
De micsoda temető volt az! Gacy1972 és 1978 között legalább harminchárom fiút és fiatalembert (az átlagéletkoruk tizennyolc év volt) erőszakolt és gyilkolt meg, aztán tetemüket a háza padlózata alá rejtette. Egyik áldozata, Robert Donnelly túlélte Gacyténykedését, de fogvatartója olyan könyörtelenül megkínozta, hogy megpróbáltatásai során többször is így könyörgött Gacynek: „essünk már túl rajta,” azaz ölje meg.
Gacy ezen szemmel láthatóan jól szórakozott.
– Majd arra is sort kerítünk – felelte.
Volt alkalmam a kezemben tartani John Wayne Gacy agyát. Miután 1994-ben méreginjekcióval kivégezték, dr. Helen Morrison – aki a tárgyaláson a védelem egyik tanúja volt, s akit a világ egyik legkiválóbb sorozatgyilkos szakértőjeként tartanak számon – segített az egyik chicagói kórházban végzett boncolásban, majd egy kis üvegedénybe helyezte Gacyagyát, és azt Buickja utasülésére téve hazament. Ki akarta deríteni, van-e benne valamiféle rendellenesség – sérülés, daganat vagy betegség –, ami megkülönbözteti a normális emberek agyától.
A vizsgálatok semmi szokatlant nem találtak.
Néhány évvel később, dr. Morrison chicagói irodájában, egy kávé mellett volt lehetőségem beszélgetni vele arról, mit is jelent, amit talált. Vagyis mit jelent… a semmi.
– Ebből az következik – kérdeztem –, hogy valahol legbelül alapvetően mind pszichopaták vagyunk? Hogy mindannyiunkban megvan a hajlam az erőszaktevésre, a gyilkolásra és a kínzásra? Ha nincs különbség az én agyam és John Wayne Gacy agya között, akkor pontosan mitől is vagyunk mások?
Morrison egy kicsit a gondolataiba mélyedt, aztán az idegtudomány egyik legalapvetőbb igazságával kezdte válaszát.
–A halott agynagyon más, mint az élő – mondta. – Könnyen lehet, hogy ránézésre az egyik agy nagyon hasonlít a másikhoz, pedig egészen másként működnek. Az számít, ami akkor történik, amikor még ég a villany, és nem az, ami a lekapcsolása után látható. Gacy annyira szélsőséges eset volt, hogy arra gondoltam, talán valami más is közrejátszhatott a viselkedésében – talán egy agyi sérülés vagy károsodás, vagy valamiféle rendellenesség. De nem találtam semmi ilyet. Az agya teljesen normális volt, ami jól szemlélteti, mennyire összetett és kiismerhetetlen tud lenni ez a szerv, s mennyire nehezen engedi kifürkészni a titkait. Vagy hogy miként képesek a neveltetés vagy más, véletlenszerű hatások olyan, igen csekély változásokat előidézni belső szerkezetében és kémiájában, amelyek később döbbenetes mértékű rendellenességeket okoznak a viselkedésben. A villany és a döbbenetes rendellenességek említése eszembe juttatott egy pletykát, amelyet régebben hallottam Robert Hare-ről, a Columbia Egyetem pszichológiaprofesszoráról, és a világ egyik legelismertebb, pszichopatákkal foglalkozó szakemberéről. Hare még az 1990-es években benyújtott egy cikket az egyik tudományos folyóirathoz, amely egyebek közt úgynevezett lexikális döntési feladatokat végző pszichopaták és nem-pszichopaták agyáról készült EEG-felvételeket is tartalmazott. Hare és szerzőtársai betűsorokat mutattak az alanyoknak, akiknek a lehető leggyorsabban el kellett dönteniük, hogy az adott betűsor értelmes szó-e, vagy sem. Egészen elképesztő felfedezést tettek. Míg az egészséges alanyok gyorsabban azonosították az olyan, érzelmi töltéssel is rendelkező szavakat, mint a „r-á-k” vagy a „gy-i-l-k-o-s”, a semleges szavaknál, mint az „a-b-l-a-k” vagy „k-a-n-á-l”, a pszichopatáknál ez nem volt kimutatható. Az ő számukra az érzelem lényegtelen volt.
A folyóirat azonban visszadobta a cikket. Mint kiderült, nem a következtetései miatt, hanem valami még különösebb okból. A bemutatott EEG-görbék némelyike, vélte a cikket elbírálók némelyike, túl rendellenes ahhoz, hogy egészséges emberektől származzon.
A sr. Morrisonnal Chicagóban a pszichopata elme titkairól és rejtélyeiről folytatott beszélgetés – és általában az idegi rendszerek kiismerhetetlenségének témája – felcsigázta az érdeklődésemet, ezért felkerestem Haret is Vancouverben.
– Igaz a szóbeszéd? – kérdeztem. – Tényleg visszautasították a cikket? És ha igen, miről volt szó tulajdonképpen?
Mint kiderült, elég sok mindenről.
– Négy különböző agyhullámtípus létezik – magyarázta. –A béta hullámok a teljes éberség állapotára jellemzőek, aztán ott vannak az alfa és a téta hullámok, valamint a mély alvás alatt észlelhető delta hullámok. E hullámok az agykülönböző időszakokban kimutatható változó aktivitását tükrözik. A lakosság egészséges tagjainál a tétahullámok álmos vagy meditatív állapotban, illetve az alvás alatt észlelhetőek. A pszichopatáknál azonban a normál ébrenlét alatt is jelen vannak, sőt, még izgalmi állapotban is előfordulhatnak…
–A pszichopaták számára a nyelv nem mélyebb a szavaknál. Nincs mögötte érzelmi színezet. A pszichopata is mondhatja például, hogy „Szeretlek,” de ez valójában semmivel sem jelent többet a számára, mint ha azt mondaná: „Kérek egy csésze kávét…” Ez az egyik ok, amiért a pszichopaták a szélsőségesen veszélyes helyzetekben is olyan hűvösek, nyugodtak és összeszedettek tudnak maradni, amiért annyira fontos szerepe van tetteikben a jutalmazásnak, és amiért annyira készek kockázatot vállalni. Agyuk szó szerint kevésbé van „bekapcsolt” állapotban, mint nekünk, többieknek.
Eszembe jutott Gacy és az, amit dr. Morrisontól hallottam.
A látszólag teljesen normális férfi (Gacy közösségének oszlopos tagja volt, s egy alkalommal még az akkori First Ladyvel, Rosalynn Carterrel közös fotó is készült róla) elbűvölő sármosság köntösével álcázta a benne rejlő skorpiót.
Valójában azonban a természetéből adódóan bármikor készen állt szúrni – még az elmerülés előtti pillanatban is.
– Nyaljátok ki! – mondta, mielőtt belépett a kivégzőkamrába.

A Kiadó engedélyével.