Főkép

James Oliver Rigney-t, a Robert Jordan álnév alatt publikáló amerikai fantasy szerzőt tizenöt részes epikus ciklusa, Az Idő Kereke révén ismerheti leginkább az olvasóközönség. A sorozat valóban a legjelentősebb munkája, ezen kívül néhány Conan történetet, valamint Jackson O’Reilly és Reagan O’Neal álnéven western és történelmi regényeket írt, ám szívbetegsége miatt a rajongók által is oly nagyra tartott sorozatát ő maga már nem volt képes befejezni, ezért még életében jegyzeteket készített az utolsó rész történeti vázlatához. Halála után kiadója és felesége – miután elolvasták addigi műveit – felkérte a 2007-ben már ünnepelt fantasy szerzőnek számító Brandon Sanderson-t, az Elantris és a Ködszerzet sorozat íróját, hogy fejezze be a csonkán maradt sorozatot. Sanderson, aki saját bevallása szerint maga is nagy rajongója Jordan könyveinek, habozás nélkül vállalta a megtisztelő feladatot.
 
Az utolsó kötet az A Memory of Light (A Fény emléke) címet kapta volna, ám hamar kiderült, hogy már a jegyzetek is bőven meghaladják egy egyben kiadható könyv méreteit, ugyanis körülbelül háromezer oldalt ölelnek fel a Jordan által már előre megírt különböző jelenetek és emlékeztetők, ezért a mű érdekében összefogó csapat úgy döntött, három részben adják ki a kötetet. A történetet lezáró trilógia első része a Gyülekező fellegek lett, míg a középső Az Éjfél Tornyai címet kapta, és az immár valóban az utolsó, mindent lezáró rész megtarthatta az eredetileg kigondolt címet. Már a sorozat első kötetei sem voltak rövidek, sőt, majdnem mindegyik rész két kötetben látott napvilágot magyarul, de a történet előre haladtával egyre nőtt az aktuális részek oldalszáma is. Nem véletlenül emlegetem ennyit a kötetek hosszúságát, ugyanis az eddig megjelent könyvek körülbelül tizenötezer apró betűs oldalt tesznek ki, és biztos vagyok benne, hogy ennyit csak az igazán fanatikus fantasy olvasók fognak végigolvasni. Ez nem az a sorozat – a kiadók szempontjából sajnos –, amibe valaki a közepén sikeresen be tudna kapcsolódni, és a lezáró trilógia második részére ez kiemelten igaz, viszont az elejétől fogva nagyon is megéri a ráfordított időt.
 
Az emberiség ellenségei, a Szívrontó, a Shai’tan seregei az Utolsó Csatára készülve kiáramlanak a Fertőből, de a határvidéki királyságok válogatott seregei és legtehetségesebb hadvezérei is csak ideig-óráig képesek feltartóztatni a trallokok, myrdallok és más, elképzelhetetlenül borzalmas szörnyek mindent elözönlő hordáit. Az Újjászületett Sárkány előző életének Világtörés-kori emlékein és saját természetén is túllépve arra készül, hogy a már neki behódolt birodalmak mellé a még ellenkező aes sedai-okat is megtörje, és így kovácsolja végső egységbe a Világ népeit a Sötét Úr fenyegetésével szemben. Régi barátai elkötelezetten segítik a munkáját, ám a Farkasok Urának, Aranyszemű Perrin-nek is új nemezise születik, aki feladata végrehajtása közben a farkasok népére is halálos fenyegetést jelent. A Hollók Hercegének, Matnek pedig a rókák és a kígyók népének fogságából kell kiszabadítania a kor talán legnagyobb aes sedai-ját, akinek személye talán döntő tényező lehet az Utolsó Csatában, ám már nemzedékek egész sora próbálta kitalálni sikertelenül, hogyan is lehet túlélni az aelfinnek és eelfinnek birodalmában, a Ghenjei-toronyban.
 
A Gyülekező fellegekben a hangsúly Rand Al’Thor-on, az Újjászületett Sárkányon, a Car’a’carn-on volt, míg a taveren (olyan hősök, akik a Mintát öntudatlanul is az akaratukhoz tudják hajlítani) barátai alig-alig jutottak epizódszerepig. Az Éjfél Tornyaiban ez megfordul, és végre a többiek – Matrim Cautron, Perrin Aybara – történetét is jobban megismerhetjük. Az elmúlt részek alatt fontos szerephez jutó befolyásos szereplők egész garmadája tölti meg élettel a könyv lapjait. Az aes sedai-ok, asha’manek, katonák, aielek, koronás fők, árnybarátok, a több nevet is használó mitikus hősök és Kitaszítottak miatt a könyv végén lévő, hatvanöt oldalas névmutatót bizony gyakran fel kell lapozni, hogy tudjuk, kiről is olvasunk épp… de sajnos sokszor ez sem lesz elég, ugyanis ebbe a névmutatóba csak a fontosabb szereplők fértek bele! Erre az elképesztő monumentalitásra nyugodtan készüljön fel mindenki, aki úgy dönt, belefog a sorozatba.
 
Míg a lezáró trilógia első része mintegy bevezetőként szolgált, és a sztori maga igazából nem sokat haladt előre, addig ebben a kötetben egymást érik a történések. A kontinens szinte valamennyi országában, változatos helyszíneken tartózkodó és közben gyakran utazó rettentő sok szereplő, és több nemzet komplett seregének történetét ismerhetjük meg ebből a részből. A Szemégetővel vívandó Utolsó Csata előtti seregösszevonásig az egymagában vaskos trilógiaként is helytálló könyv jó néhány fantasztikus csúcspontot tartogat a számunkra. Unatkozni egy percig, egy oldal erejéig sem lehet sehol, itt nincs üresjárat, vagy kicsit is érdektelenebb mellékszál – nagyszabású, hősies és elkeseredett, százezreket megmozgató ütközet, vagy egy az egy elleni párbaj több is elfért benne. Intrikát és cselszövést keresnénk inkább? Az aes sedai-ok központja, Tar Valon eddig sem fukarkodott a játszmákkal, ahogy ezúttal sem. Amennyiben klasszikusabb, kalandozó-partis részekre vágynánk szörnyekkel és emberidegen lényekkel, úgy egészen a Ghenjei-toronyban játszódó részekig kell ugyan eljutni, de panaszunk addig sem lehet. Ennyi női és férfi szereplő mellett pedig már csak statisztikailag is valószínű, hogy a romantikus részek sem maradhattak ki. Nem is maradtak, de szerencsére a hangsúly a nemek nézőpontja közti különbözőségekre és az egymás melletti elbeszélésre került a lányregényekből ismerős rózsaszín felhő helyett, ráadásul Mat és Perrin mesterek témához való egyedi hozzáállása miatt még némi humor is került az egyébként nem túl vidám történetet elmesélő könyvbe. Amit a fantasy zsánere képes volt magából kitermelni kialakulása óta, az nem hiányzik ebből a történetből.
 
A könyvben azért sajnos található pár kevésbé sikerült elem is. A legszembetűnőbb, hogy az idő másképp telik egy-egy szereplő nézőpontjából. Egy-két napos zökkenők fel sem tűnnének, de legalább egyszer több hetes csúsztatás is benne maradt véletlenül a történetben. (Érdemes megfigyelni, hogy Elayne szemszögéből több hét telik el, míg Perrin-nek csak maximum egy pár nap.) Nem tudományos disszertáció a könyv, szóval ez inkább csak kellemetlenség, mint igazából zavaró, de azért ott van. A másik nagy probléma, hogy a Kiválasztottak és a beépült árnybarátok szinte semmi komolyat, veszélyeset, gonoszat nem csináltak a részben, összehasonlítva az eddigi kötetekben felőlük áradó fenyegetéssel – igaz, voltak helyettük más veszélyforrások. Az Éjfél Tornyai cím is megtévesztő lehet. Biztosan jobbat is ki tudtak volna találni, ha már egyszer egy sor sem játszódik azokban a tornyokban, de ez már csak kötözködés.
 
A fordulatokban gazdag, izgalmas részek nagy aránya miatt most egy kicsit kevesebbet találkozhatunk a Robert Jordan által egyedül írt könyvekből már megszokottnak mondható több oldalas leírásokkal, a minden részletre kiterjedő környezet-, szoba- vagy épp ruházat-bemutatókkal. A végeredményt látva viszont ezt egy cseppet sem érzem hibának, ettől az események átélhetősége vagy a jelenetek elképzelhetősége semmi hátrányt nem szenvedett. A könyvet egyébként más fordította ugyan magyarra, mint az előző részt, de szerencsére ez sehol nem érződik, pedig a könyv nyelvezete, vagy inkább a könyvben használt egyedi terminológiák hatalmas száma biztosan nem könnyítette meg a fordító dolgát.
 
Szerencsére azért minden szál nem ért még össze, sőt a könyv vége felé közeledve három olyan rész is van, amitől bizony az áll is leesik. Ebből legalább kettő teljesen felkészületlenül fogja érni az olvasót, a harmadikra legalább készülni lehet. Az Amerikában idén januárban megjelent befejező rész a legterjedelmesebb ugyan a sorozatban, de az itt belökött két csavar után remélem, hogy valahogy, valaki – talán maga Sanderson – mégis tovább viheti Robert Jordan megunhatatlan, letehetetlen, tolkieni igényességgel megalkotott részletességű világán játszódó monumentális fantasy sorozatát. A Delta Vision Kiadó jóvoltából a sorozat végére pont be is értük az amerikai kiadást, hiszen a fordítási időt leszámítva gyakorlatilag azonnal megjelenik majd magyarul is a könyv. 1998-ban, az első rész magyar megjelenésekor ebben még csak igen óvatosan lehetett reménykedni.