Főkép Anyáknak szóló illetve általános gyereknevelési meg babagondozási könyvből annyi van, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Kimondottan apáknak szóló kiadvány azonban alig akad. Ebben közrejátszhat az, hogy a legtöbb férfi alighanem úgy áll hozzá, hogy mit neki, meg hogy könyvből az ilyesmit úgysem lehet megtanulni, és ebben lehet is valami. Nekem mégis az a tapasztalatom, hogy egyrészt a legtöbb valamire való könyvben akad legalább egy-egy mondat, ami adott pillanatokban nagyon jól jön az embernek, másrészt meg a teljesen magától értetődő dolgok sem feltétlenül jutnak az eszünkbe, jól jön néha, ha valaki vagy valami emlékeztet minket rá.
 
Peter Ballnik könyve olvasmányos, jól követhető (bár aki ceruzával megjelölős, jegyzetelős típus, az nem fogja szeretni ezt a magas minőségű, fényes papírt), és egyfajta magabiztos, pozitív hozzáállást igyekszik közvetíteni apukáknak, illetve arra ösztönzi őket. Amint az alcímből sejthető (Útmutató a három évnél idősebb gyerekek neveléséhez), nem a pelenkázásban, a bébiételek kiválasztásában, vagy a mellszívó helyes fertőtlenítésében igyekszik segíteni, amiben az is benne foglaltatik, hogy azokról az évekről, amíg a baba illetve kisgyermek elsősorban az anyukájára van rákattanva, az apa meg vagy tud vele mit kezdeni, vagy nem, szintén nem szól. Teljesen természetesnek veszi, hogy a gyermek fejlődésében három éves kora körül kezd el nyitni az apja meg egyáltalán a világ felé, és innentől veszi fel a fonalat.
 
Ballnik, aki osztrák születésű pszichoterapeuta, abból az egyébként alighanem általánosnak mondható alapállásból indul ki, hogy az apa szerepe az, hogy bevezesse gyermekét a világba, megismertesse vele, bátorítsa, segítse és erős, megbízható támasza legyen. Ez a könyv kb. mit sem mond arról, hogy mi van akkor, ha az adott apa nem ilyen, tehát akinek problémái vannak, akár az apasággal, akár a saját apjával, az megoldásokra itt nem talál – hacsak annyiban nem, hogy ez a könyv pont azt igyekszik megragadni, hogy s mint lehet problémamentes apa és gyermeke kapcsolata.
 
Természetesen rengeteg olyasmi van ebben a könyvben, amire sokan legyintenek, hogy ez magától értetődik, legyen az mondjuk a közös sportolás és játék, netán az esti meseolvasás fontossága, de Ballnik pozitív világszemlélete mindenképpen olyasmi, ami sok esetben az anyáknak szóló könyvekből is hiányzik. Nem csak abban az értelemben, hogy relaxációs technikákat és jógaászanákat is bemutat röviden, de a mentalitása is pozitív, elfogadó. Van olyan szerző, aki Ballniknál jobban előtérbe helyezi a gyermekek lényét, igényeit, de ez a könyv olyan egyszerű, magától értetődő módon kezeli és tárgyalja az apa-gyerek kapcsolat megannyi részletét, hogy az jut eszembe, ha mindenkinek ilyen lenne, akkor ez egy messzemenőkig boldogabb világ volna.
 
Mindebben nyilván benne van az, hogy a szerző egy olyan országban él, ahol az átlagember messze jobb anyagi körülmények között él, (hovatovább, „biztonságban”) mint Magyarországon. Vannak olyan tippjei, amelyek nálunk javarészt kivitelezhetetlenek, megoldhatatlanok (hogy egy példát mondjak, nem hiszem, hogy felénk olyan sok hely van, ahol vígan lehetne éjszaka a szabadban táborozni). Emellett a könyvbe került fotók zöme is egy olyan világot mutatnak, amely inkább idézi az Ikea katalógusokat, mint azt a valós életet, amelyhez a legtöbb magyar ember szokva van – és nekem, őszintén szólva jobban tetszik a miénk. Bocs, a kölykök összekoszolják magukat, meg amit érnek, és a szülők gyakran nem úgy néznek ki a hétköznapokban, mintha skatulyából húzták volna elő, de attól még lehet köztük olyan szeretet, amely elősegíti, hogy boldogok legyenek. Ezt persze Ballnik sem tagadja, sőt, és meggyőződésem, hogy a könyve sokat segíthet az olvasónak. Különösen, ha többször is elolvassa, illetve ha kérdése van, elő is veszi. Én legalábbis úgy vagyok az ilyen könyvekkel, hogy hacsak azonmód nem kezdem el alkalmazni a gyakorlati tanácsait, idővel elfelejtem azokat.
 
Aztán akinek speciálisabb kérdései is lennének, netán problémái, ne adj` Isten, bármilyen szempontból hátrányos helyzetben van, az jobban jár egy Vekerdy vagy Ranschburg könyvvel (már ha olvasás útján szeretne segítséget, megoldást találni), mert az Apák kézikönyve nem megy ilyen mélységekbe. De azt hiszem, él ebben az országban épp elég olyan férfiember, akinek azt is meg kellene értenie, hogy apaként nem csak a pénzkeresés a feladata (hiába, hogy az is épp elég, sőt sokszor még túl sok is), hanem az is, hogy jó, követhető példaképet szolgáltasson a pulyáknak. Meg hogy a gyerek is teljes értékű ember, akit akként kell kezelni, beszélgetni kell vele, odafigyelni rá, játszani vele, inspirálni, tanítani, és szeretni. És senki nem mondta, hogy ez könnyű lesz, Ballnik viszont azt állítja, hogy lehet az is, és lehet jól csinálni.