Főkép

Általában igen érdekesnek tartom és kedvelem azokat a regényeket, amelyek olyasvalaki (pl. egy gyerek) szemszögéből ábrázolnak „felnőtt-dolgokat”, aki ezeket a dolgokat nem (nagyon) érti. Sokszor szórakoztató, sokszor pedig igazán agyalós dolog aztán (felnőtt) olvasóként megpróbálni megérteni a naiv, „tudatlan” módon leírt, az elbeszélő/szemlélő által félreértett vagy rendesen meg nem értett eseményeket és gondolatokat. Oya Baydar regénye is ilyen könyv.

A felnőtt-dolgokat (vagy jelen esetben: ember-dolgokat) nem teljesen értő szemlélők itt macskák, akik egy baráti társaságot alkotnak (mivel a gazdáik is egy társaságba tartoznak), és rendszeresen kommunikálnak egymással, szagbetűkkel írt levelek útján. A macskákat minden érdekli, és mindent megosztanak egymással: izgalmas, kalandos patkánytörténeteket mesélnek egymásnak; leírják a szerelmi ügyeiket; beszélnek a gazdájukhoz fűződő viszonyukról; írnak az örömeikről és félelmeikről; sőt még a politika és az élet „nagy kérdéseit” is próbálják megfejteni, mivel látják, hogy gazdáik folyamatosan ezekkel a kérdésekkel vannak elfoglalva.

S elvileg ez utóbbi téma volna a regény „lényege”: ahogy a fülszövegből kiderül (magából a történetből ezt meglehetősen nehéz kihámozni), a regény emberszereplői török szocialisták, akik politikai menekültként élnek Nyugat-Európában, s a 90-es évek elején azzal szembesülnek, hogy a politikai helyzet változása miatt immár lehetőségük van visszatérni a hazájukba – ezzel párhuzamosan viszont mindannyiuknak felül kell vizsgálniuk a korábbi életüket és mindazt, amiben addig hittek. Hisznek-e még vajon az ifjúkori eszméikben? Vagy megtagadják korábbi önmagukat és új álmok és ideálok után néznek? Mi vár rájuk, ha hazatérnek Törökországba, és mi vár rájuk, ha Nyugat-Európában maradnak?

Miközben az emberszereplők ezekkel a kérdésekkel viaskodnak (illetve ezekről a kérdésekről vitatkoznak egymással), komoly válságokat élnek át és úgy általában igen rosszul érzik magukat, a macskáik többé-kevésbé értetlenül szemlélik gazdáik viselkedését, és közös erővel próbálnak rájönni, ugyan minek foglalkoznak az emberek ilyen sokat teljességgel érthetetlen és elvont gondolatokkal, mikor az élet olyan egyszerű is lehetne, mint a macskáké. Úgy érzem, részben a (gazdáiknál egyébként több egyéni vonással rendelkező és érdekesebb) macskaszemlélők túlságosan is nagy fokú „értetlenségének” és az ismereteik hiányosságának köszönhető, hogy olvasóként nem könnyű átéreznem a gazdáik problémáit és válságait, s az emberszereplők kissé súlytalanok maradnak. Ezért azt gondolom, a könyv olvasása előtt vagy mellett érdemes lehet utánanézni a török történelem 80-as, 90-es évekbeli eseményeinek, mert úgy biztosan érthetőbbé, megfoghatóbbá válik mindaz, amin a történet emberszereplői keresztülmennek. Idevágó történelmi ismeretek nélkül viszont a regény inkább a macskák, semmint az emberek iránt érdeklődőknek lehet jó olvasmány, hiszen a könyv macskaszokásokról és -életmódról szóló részletei valóban izgalmasak és gyakran igen szórakoztatóak.

Részlet a regényből