FőképJens Bjorneboe-nek, a 20. századi norvég irodalom egyik megkerülhetetlen klasszikusának a sorsa már gyermekkorában eldőlt: a melankóliára hajlamos gyerek 12 évesen öngyilkosságot kísérelt meg, 13 éves korától alkoholista volt, majd egy hosszabb időt tengerészként is eltöltött. Egész élete, egészen az 55 évesen sikeresen végrehajtott öngyilkosságáig, a norvég és a nyugati társadalom szokásai és rendje elleni lázadozással telt. Igazán megosztó személyiség volt; mind vele, mind műveivel sokat foglalkozott a korabeli sajtó és kritika. Írásai egyfajta naturalista, moralista, anarchisztikus életfelfogást tükröznek. Bjorneboe szerint minden rossz forrása a fennálló társadalomból eredeztethető: a fő probléma az, hogy a nyugati ember elvesztette kapcsolatát a transzcendenssel, és ami még rosszabb, még csak nem is tud róla.

Bár elég sok könyve jelent meg, a kritikusok szinte egyöntetűen az utolsó, A cápák című regényét tartják a legjobbnak, ami a Neptun névre keresztelt, brit zászló alatt hajózó kereskedelmi hajó utolsó útjáról számol be. Narrátorunk Peder Jensen norvég származású másodtiszt, igazi gyökértelen ember – bár víziszonya van, de csak ideig-óráig képes a szárazföldön megmaradni, se háza, se családja, se barátai nincsenek. Első látásra beleszeret a kecses, háromárbocos barkba és azonnal szolgálatra jelentkezik, mikor megtudja, hogy nem teljes a legénység. Már az első nap látszik, hogy nincs minden rendben: a harmadtiszt tökrészegen hever a kabinjában, míg a hajóács és az egyik matróz szinte ok nélkül félholtra veri egymást, és ami még furcsább, ezen senki sem ütközik meg, senki sem igyekszik szétválasztani őket. A hangulat pedig az idő múltával egyre csak romlik. Jensen gondos megfigyelő, feljegyez minden fontosabb eseményt. A történetet menetét időnként a tengerészlét, a tengeri élet és a hajó dokumentarista jellegű leírásai szakítják félbe.

Fontos szerepet kap a cápa-ember párhuzam. Bjorneboe-nél az emberekben ugyanolyan gyilkos, fékezhetetlen, irracionális düh uralkodik, mint a cápákban. (Itt meg kell jegyeznem, hogy az író ugyanolyan elcsépelt, teljességgel hamis képet mutat a cápákról, mint sokan mások előtte; és néha már-már megmosolyogtató tárgyi tévedések is szerepelnek a kötetben. Ezek felett azonban az énelbeszélő bevallottan tanulatlan és anatómiában járatlan volta miatt szemet lehet hunyni.)

Bjorneboe azonban nem elégszik meg csupán egy szimpla lázadás leírásával, az egész emberiséget jelképező Neptun mindennapjainak ábrázolásába belecsempész különböző mítoszokat, legendákat is. A két legfontosabb Neptunusz mint pusztító, sötét istenség és a Bolygó Hollandi megátkozott, otthontalan alakja. Ezek egyetemes érvényűvé, egyfajta példázattá emelik a művet. Több szereplő pedig egyfajta életfelfogást, végzetet testesít meg: így jelennek meg marxista-szocialista, keresztény misztikus, anarchista, kapitalista szereplők is.

A könyv több hibája (a 19. századi osztályharc egyoldalú bemutatása; a párhuzamok, ellentétek talán túlzott erőltetése, illetve a könyv erősen utópisztikus, számomra hihetetlen vége) ellenére meglepően jól működik mind regényként, mind példázatként, így sokaknak igen kellemes olvasmányélményt nyújthat.