FőképFülszöveg:
Nagy változások vannak készülőben, és ezek mind nyilvánvalóbban érintik életünk folyását. Földünk a szó szoros értemben reng és rázkódik. A világot uraló rendszer épülete minden eresztékében recseg-ropog. Oda a jövő biztonsága, a rend és a stabilitás, és képtelenséggel határos hiedelmek és vélekedések ütik fel a fejüket. Vészesen közel jutottunk ahhoz, hogy a felborult egyensúly soha többé ne álljon helyre. E sorsdöntő pillanat ugyanakkor az átalakulás hatalmas lehetőségeit is magában hordozza.
Tetszik vagy sem, a változás itt van a nyakunkon. Tény és való, hogy a legtöbben ódzkodunk a változástól, hiszen az ismeretlen is bajok forrása lehet. Márpedig amit nem értünk, attól tartunk is, borzongatóvá nagyítjuk. Az hát az érdekünk, hogy a könyv segítségével tisztázzuk, miről is van szó tulajdonképpen, hogyan érint ez bennünket, és mit szándékozunk tenni. A fejlődésnek valójában soha nincs vége: minden átmenet átvezet a következőbe. Nincs tehát itt a világvége, hiába kárognak a vészmadarak.
Újfajta tudatossággal kell átlépnünk az új világba. Gondolkodásunk jelenlegi színvonala ugyanis nem alkalmas arra, hogy a megújulás és újjászületés korába vezessen bennünket. A küszöbönálló átalakulás megköveteli, hogy egyénenként és tudatosan is hozzáadjuk kreatív, pozitív energiánkat, mert ha félelemmel és szorongással válaszolunk az eseményekre, az csak megnöveli a várható káoszt. A pozitív áttöréshez önbizalomra és derűlátásra van szükségünk. E változó idők megkívánják, hogy nagyobb felelősséget vállaljunk az életünkért. Végül is önmagunkat nemesítve közvetetten, mégis döntő módon a világot is jobbá tehetjük magunk körül.
 
Részlet a könyvből:
Bevezetés
A változás küszöbén
 
Az emberiség útja felfelé vezet,
Intelligenciák vándorlásán át,
És bár látszólag mélyen alszunk,
Egy belső ébrenlét
Őrködik álmunkon,
Ez ráz fel végül,
Ráébresztve igaz valónkra.
Rúmí: Az álom, amely magyarázatra szorul
 
Az emberiség alszik, csupa haszontalanság a gondja, rossz világban él.
Szanáí
 
Az emberiség a 21. században eddig soha nem látott, mély és alapvető változás korába lépett. Ebben az időszakban sokan rákényszerülnek majd, hogy változtassanak gondolkozásukon, világlátásukon és viselkedésükön, mert csak így lesznek képesek átvészelni, és ami ennél is fontosabb, elősegíteni a mélyreható átformálódást. Planétánk átmeneti fázisában az embereknek – együtt és külön-külön – meg kell érteniük, hogy e gyors ütemű változások egyaránt építőek és rombolóak.
A változás mindig ciklikus természetű, és elválaszthatatlan a mindenség történetétől. Nélküle nincs evolúció, lendület, haladás vagy visszaesés. Akárcsak az évszakok egymásutánjában, e téren is születés, növekedés, virágzás és megújulás követi egymást. A hajdani jelentős civilizációk – így a római vagy az óperzsa birodalom – egytől egyig részesei ennek a nagyszerű történetnek, amely felemelkedésükről és hanyatlásukról szól, és amelyről manapság a történelemkönyvek lapjairól értesülünk. Átfogóbb nézőpontból azonban elmondhatjuk, hogy a korábbi ciklikus társadalmi megújulások kisléptékűek voltak, behatárolt területre korlátozódtak, és nem érintették bolygónk egészét. Ugyanakkor szorosan kapcsolódtak a Föld ciklusaihoz és történéseihez. Ezzel szemben az elkövetkező évek változásai világméretűek lesznek. Ez az átalakulás nagymérvű evolúciós ciklusba illeszkedik, ahol a földi és kozmológiai folyamatok egybecsengenek. Amellett, hogy az emberiség egyre gyorsuló iramban közeledik legújabb krízispontjához, e válságot naprendszerünk és galaxisunk nagyobb léptékű folyamatai is felerősítik. Az evolúció hasonló időszakai nem csupán mélyreható változásokkal terhesek, de a kreatív energiákat is óriási mértékben megsokszorozzák, amelyeket felsorakoztathatunk a gyökeres átformálódás érdekében.
E fejlődési időszakok ugyanakkor gyakran megkívánják a káoszt és a felfordulást, amelyek gyorsíthatják a folyamatot. Könyvemben igyekszem áttekinteni a fejlődést katalizáló jelenlegi események együtthatását. Ezeknek az átalakító erejű hatásoknak a sorozata – a káoszt és az összeomlást is beleértve – teremti majd meg a lehetőséget az újbóli alkalmazkodásra és a megújulásra. Legtöbben azt remélik, hogy társadalmi, kulturális és spirituális újjászületés újítja meg az emberiséget. Mindez a külső-belső gazdagodás ígéretét is hordozza. Olyan időszakba lépünk, amikor fajunk ismét megtalálhatja a kapcsolatot a mindenség teremtő erőivel, hogy nagyobb buktatók nélkül folytathassuk egyetemes történetünket. Mitológiai utazás résztvevői vagyunk, amely folyamatos, közös együttműködést követel tőlünk.
Nem állok egyedül ezzel a kijelentésemmel. Élvonalbeli gondolkodóink, futurológusok és látnokok legalább két évtizede intenek minket, hogy az elkövetkező években evolúciós válság köszönt majd az emberiségre. Azt is hozzáteszik, hogy ez a kritikus időszak nagymérvű, éppenséggel katasztrofális változásokat is hozhat, amelyek alapjaiban rendítik meg társadalmi rendünket, és a magánéletet is döntően átformálják. Jómagam sokakkal együtt amondó vagyok, hogy mindez elkerülhetetlen fejlődésünk menetében. Az emberiség írott történelmében nem rendelkezünk hasonló előképpel, vagy csak igen kevéssel, amelyek segítenének átlátni a jelen helyzetet. Kijelenthetjük tehát, hogy nincs követendő minta, amelyre támaszkodhatnánk ebben a sorsdöntő időszakban. Sarkosan fogalmazva alszunk, mialatt az életünket más erők irányítják, ami sérülékennyé tesz bennünket a helyzettel szemben. A szó szoros értelmében fel kell ébrednünk.
Gurdjieff filozófus-misztikus többször hangsúlyozta, hogy az emberiségnek sokkhatásra van szüksége ahhoz, hogy ráébredjen a helyzet borzalmára (bármi legyen is ez a „borzalom”). Az emberi állapotot egyik provokatív tanmeséje szemlélteti:
 
Van egy keleti mese egy dúsgazdag mágusról, aki tömérdek juh fölött rendelkezett. Ez a mágus ugyanakkor rendkívül zsugori volt. Sajnálta a pénzt pásztorra, és kerítéssel sem kerítette el a legelőjét. Nyája ezért hol elcsatangolt, hol vízmosásokba zuhant. A juhok többsége azért szökött meg, mert tudták, hogy a mágus a húsukat és az irhájukat akarja, ami nem tetszett nekik. A mágus végül megoldást talált a problémára: hipnotizálta a juhait. Mindenekelőtt azt hitette el velük, hogy fikarcnyit sincs ártalmukra, ha megnyúzzák őket, ellenkezőleg, ez rendkívül kellemes élmény, és csak a javukat szolgálja. Másodsorban azt szuggerálta beléjük, hogy ő a jótevőjük, aki szívén viseli a sorsukat. Harmadsorban kilátásba helyezte, hogy amennyiben bármi történne velük, az is csak a távoli jövőben várható, nem kell hát ezen tépelődniük. Legvégül azt hitette el a nyájbeli állatokkal, hogy ők nem is birkák. Egyeseket oroszlánnak, másokat sasnak vagy embernek mondott, megint másokat egyenesen mágusnak.
S ezzel vége is lett a birkákat érintő minden gondjának-bajának. Juhai nem szökdöstek el többé, hanem nyugodtan várták, mikor vágják le és nyúzzák meg őket.
 
Ami azt illeti, közülünk is sokan hasonló hipnotikus álomban dermedeznek. Mégis mélyen megbántódnának, ha mindennapi kis küzdelmeiket és erőfeszítéseiket bárki alvajárásnak nevezné. Hisz végül is mindannyian rengeteg energiát ölünk ezekbe az ügyekbe-bajokba, mindabba, amit felépítettünk a magunk számára, ezért sehogyan sem tetszene, ha leszólnák teljesítményünket. Márpedig ma éppen hétköznapi életvitelünk az, ami megkérdőjeleződik, és ezt egyre nehezebb nem észrevenni. Nagy változások vannak készülőben, és ezek mind nyilvánvalóbban érintik életünk folyását. Körülöttünk minden mozgásba jött, és ennek alapos oka van. Földünk a szó szoros értelmében reng és rázkódik. A ráköszöntő változások egyre gyakoribbak, és romboló erejük is megnövekedett. Veszélyesen közel jutottunk ahhoz, hogy a felborult egyensúly soha többé ne álljon már helyre. Az emberiség ráadásul annyira egységes szervezetté vált mostanra, hogy egyik végtagjának fájdalma az egész testre kihat. A sebezhetőség eme dinamikus, kritikus pontján a legkisebb behatás is előre megjósolhatatlan események láncolatát indíthatja el. E sorsdöntő pillanat ugyanakkor az átalakulás hatalmas lehetőségeit is magában hordozza. A jókor és helyesen alkalmazott beavatkozás csodákat művelhet, felgyorsíthatja a jótékony folyamatokat.
Felfokozott érzékenységű evolúciós pillanathoz, átmeneti periódushoz érkeztünk tehát, amelyben az emberi, társadalmi fejlődés példátlanul felgyorsulhat, vagy éppen földindulásszerűen össze is omolhat. E korszak kimenetele meghatározó lehet az emberi faj egészére nézve. Minden tekintetben vízválasztó tehát. Velejárói messze túlmutatnak a mindennapok hatósugarán, mivel az evolúciós ciklusok olyan gigantikus, összetett rendszerek kölcsönhatásait feltételezik, amelyek planétánkat, a naprendszert, galaxisunkat, mi több, az egész mindenséget érintik. Emberi mértékkel felfoghatatlan Indra-háló ez.
 
Messze fent, Indra, a nagy istenség mennyei lakában van egy csodálatos háló, amelyet valami furmányos mester úgy terített szét, hogy minden irányban végtelen a kiterjedése. Hogy eleget tegyen az istenek kényes ízlésének, a mester a háló minden egyes „szemébe” egyetlen csillogó ékkövet illesztett, és mivel maga a háló végtelenül nagy, ezek száma is végtelen. Úgy csillognak-villognak, mint valami óriáscsillag – pompás látványt nyújtanak. Amennyiben találomra kiválasztunk egyet közülük, és alaposabban szemügyre vesszük, felfedezzük, hogy csiszolt lapjai a háló összes többi, végtelen számú drágakövét visszatükrözik. És ha ez nem volna elég, valamennyi visszatükröződő ékkő mindőjüket felcsillantja a tükrözések végtelen sorában… Olyan mindenség képét rajzolja meg ez, ahol a kölcsönhatások végtelen ismétlődése valamennyi részelemre vonatkozik. Ezt a fajta kapcsolatrendszert szimultán, kölcsönös identitásnak, kölcsönhatásnak nevezzük.
 
Egy ilyen rendszeren belül minden kapcsolatban áll mindennel. A folyamatok egymást tükrözik, így egy fejlődési fázis – hogy ezzel a hasonlattal éljek – olyan, akár a dagály, amely valamennyi bárkát egyszerre emel meg. Máskor ez a közös gyökerűség nem lassú, szelíd hatásban nyilvánul meg, hanem tornádóként söpör végig az egész szerveződésen.
Tornádók és viharok idején természetes a rettegés, a szorongás elhatalmasodása. Olyan időszak ez, amikor a rendszer épülete minden eresztékében recseg-ropog, ha épp össze nem roppan. Mindezt anyagi veszteségek és nehézségek kísérik. Oda a jövő biztonsága, a rend és stabilitás, és ami ennél is fontosabb, képtelenséggel határos hiedelmek és vélekedések ütik fel a fejüket. Ekkora horderejű változás a legjobb esetben is félelmet ültet a szívekbe, ami a legrosszabb pillanatokban pánikba torkollhat. Tény és való, a legtöbben ódzkodnak a változástól, hisz ismeretlen, és bajok forrása lehet. Márpedig amit nem értünk, attól tartunk is, borzongatóvá nagyítjuk. A politikusoknak kedvező ez a helyzet, mert ilyenkor előrelátó intézkedések helyett jobbára rövid távú megoldásokat keresnek. Ezeknek a kihatásai nyomban érezhetők, és nem mindig kedvezőek. A fennálló helyzetet sikerül talán ideig-óráig átmenteni, ez azonban a jelen világhelyzetben nem tartható fent sokáig. Tetszik vagy sem, a változás itt a nyakunkon. Az hát az érdekünk, hogy tisztázzuk, miről van szó tulajdonképpen, hogyan érint ez bennünket, és mit szándékozunk tenni ellene.
Térjünk most vissza a bevezetés alcíméhez: „A változás küszöbén”. Mit akarok ezzel mondani? Nem vagyok egyedül, amikor leszögezem, hogy az emberiség válaszút elé érkezett evolúciós fejlődésében. Még mielőtt e hirtelen váltásra sor kerül, nagy valószínűséggel kaotikus zűrzavarra számíthatunk, éspedig azért, mert a társadalom korábbi támasztékai szétesőben vannak. Ez nem csupán feltevés, hanem az evolúció legbenső tulajdonsága, amint arról bővebben is szólok majd az 1. fejezetben. Fajunk története hasonló pályát jár be, mint az emberi életszakaszok, végigéli a gyermekkor, a serdülőkor, a felnőttség, végül az öregség fokozatait. Lássuk, mit mond minderről Ernest Scott The People of the Secret című könyvében: „Az embernek le kell mondania a megszokás biztonságáról, amely az adott esetben a mindent jelenti számára. Valamennyi szakaszban meg kell küzdenie a tehetetlenségi erő gátjával. Ahogy korábban átlépett egy biológiai választóvonalon, úgy most át kell jutnia valamiféle mentális határmezsgyén. Ha ez sikerül, tanul belőle, többet ért meg a történésekből, és közelebb kerül hozzájuk, mígnem tevékeny részesükké válik. Nagyon úgy fest a dolog, hogy a jelen pillanatban szembe kell néznie önnön evolúciójának mibenlétével, és el kell fogadnia azt.”
 
Ez hát a jelen helyzet: mind az egyes ember, mind pedig az egész emberiség átmeneti korszak elébe néz evolúciónkban. El kell döntenünk, hajlandóak vagyunk-e elfogadni, és részt vállalni benne. Hosszú út vezetett idáig, megtorpanásokkal és újrakezdésekkel, számtalan katalizáló eseménnyel: forradalmakkal, háborúkkal, a tudomány és művészet vívmányaival, újításokkal és a kommunikáció fejlődésével. Más szóval egy új társadalmi rend születéséhez most is átalakító erejű hatásokra lesz szükség, amiből a káosz és összeomlás időszakai sem fognak hiányozni. Mindez nemcsak elkerülhetetlen, de egyenesen kívánatos. Végül is csak akkor tudjuk újborral megtölteni az üveget, ha előbb kiürítjük. A Földnek mint a naprendszer részének szintén megvannak a maga ciklusai, amelyek időről időre megtisztulást igényelnek.
Eszerint tehát a hosszúra nyúló evolúciós időben fellépnek olyan kaotikus időszakok, amelyek kozmikus célokat szolgálnak (egyszerűen fogalmazva). A földlakók jobbára megszenvedik ezeket a megbolydult időket. Eleink közül mégis csak igen kevesen ébredtek rá e történések ciklikus jellegére. A tömegek a mindennapok őrületét látják csak a háborúkban és nélkülözésekben. Ahogyan Ouspensky mondja: „Vannak időszakok az emberiség történetében, általában a civilizációk és kultúrák hanyatlásának és összeomlásának előhírnökeként, amikor a tömeg önmagából kivetkőzve esztelen rombolásba kezd századok és évezredek kulturális eredményét semmisítve meg. A tömeghisztéria eme korszakai nemritkán egybeesnek a geológiai kataklizmákkal, éghajlati változásokkal és hasonló bolygóléptékű jelenségekkel. Mindez egyszersmind hatalmas tudásanyag megszerzését is jelenti.”
 
Ezt a világégésekkel járó új tudást használhatják arra a civilizációk, hogy magasabb szintre emelkedjenek. Az információ önmagában is felgyorsítja az evolúciós változásokat (erről az 1. fejezetben szólok majd). Az evolúció különböző kioldó és sebességváltó mechanizmusokkal dolgozik. Eszerint a fizikai káosz energiát és információt szabadít fel a következő evolúciós ugráshoz, „fázisváltáshoz”. A múltban ezek az átmenetek az egész földi életet megzavarták. Nekünk azonban van időnk felkészülni. Az eljövendő változások tudatában tevékeny résztvevőként alakíthatjuk ezeket. A lényeg az, hogy e fejlődésnek soha nincs vége, minden átmenet átvezet a következőbe. Nincs tehát itt a világvége, hiába kárognak holmi botcsinálta jósok és vészmadarak. Bízvást megjövendölhető ugyanakkor az evolúciós változások felgyorsulása. Ennél is fontosabb, hogy a küszöbönálló átalakulás megköveteli, hogy egyénenként és tudatosan is hozzáadjuk mindehhez kreatív, pozitív energiánkat.
Akadt, aki felvetette, hogy a földi evolúció irányított folyamat, amelynek eddigi csúcspontját az emberiség jelenti.
 
Mindez vélhetően úgy ment végbe, hogy planétánkon egy sor energia vált elérhetővé, mindegyik magasabb frekvenciájú az őt megelőzőnél. Ezek a teremtő, tudatos energiák sorban működésbe léptek, hogy beindítsák az egész evolúciós folyamatot a molekulától az emberig. Ezek az energiák úgy működtek, hogy miközben a bolygón lévő élet még a meglévő energiaszinthez való alkalmazkodással küzdött, már megjelent az új, magasabb frekvencia. Vagyis minden új energiaállapot jóval azelőtt bevezetésre kerül, hogy az élőlények (köztük az emberiség is) teljes mértékben kiaknázták volna a rendelkezésükre álló energiát. Így hát az evolúció tulajdonképpen mind magasabb és magasabb energiaszintek egymásutánja. A két energiaszint közti átmeneti időszakokban ugyanakkor gyakran következik be széthullás, amint a különböző energiamezők ütköznek egymással. Az interferencia ilyen időszakaiban nagy horderejű váltások lehetségesek.
A válságos idők szavára tudatosan és tevékenyen figyelő emberiség már képes a Földre áramló finomabb, magasabb rendű energiaféleség hasznosítására. Energia befogadására és továbbadására mindig elegendő számú fogékony földlakóra van szükség, kivált a mostanihoz hasonló helyzetben, amikor a mondott energiák mind tömegesebben árasztják el kozmikus szektorunkat. Planétánk és az emberiség evolúciójának elősegítésére kritikus tömegnyi embertársunk felébredésére van szükség. Nem a többségről van szó – ilyet soha nem is kívánhatunk –, csak a minőségről. Az „alvó tömeg” (azaz az emberiség öntudatlan hányada) nem közvetíti érdemben a szóban forgó energiát, amelyet így az érzelmi és fizikai világ köt meg, vagy más társadalmi csatornákba terelődik. Frank Herbert író sokat tudón jelentette ki a Dűné: „Az alvónak fel kell ébrednie.”
A rendelkezésünkre álló egyik legmagasabb rendű erőforrás a tudatos, feltétel nélküli szeretet. A Föld hanyatlása és állapotának romlása éppenséggel annak rovására is írható, hogy az ember érzéketlenebbé vált, s így képtelen ennek a fajta jótékony energiának a felfogására és továbbítására. Ezt a képességet ugyanakkor elő is lehet hívni és fejleszteni. Könnyen elképzelhető, hogy az átmenettel járó sokk felébreszti embertársainkat bódultságukból, s feléleszti bennük a szeretetre és hálára való készséget. Nem először fordulna elő az emberiség történelmében, hogy zűrzavar és szenvedés előzi meg a megújulást. Duane Elgin így ír erről: „Az értékes emberi életek millióit – vagy akár milliárdjait – sújtó borzalmas szenvedés más életformák kiterjedt pusztulásával társulva égeti majd át magát elégedetlenségünk és elszigetelődésünk védőbástyáján. A szükségtelen szenvedés az a lelki és érzék fölötti tűz, amely felébreszti együttérzésünket, s egységes, összetartó, tudatos, globális egésszé kovácsolja össze az egyéneket, közösségeket és nemzeteket.”
 
Elmondhatjuk tehát, hogy míg a Föld ökológiai krízist él át, addig az emberiség spirituálisat, és mindkettőre ugyanaz a válasz, mivel e kétféle válság alapjában véve ugyanarra az okra vezethető vissza. Az emberiségnek nem csupán fizikailag, de lelkileg és spirituálisan is fejlődnie kell, mivel az idő egyszerre gyorsul és fogy. A tudatos közreműködés hiánya áll életünk majd minden elégedetlensége és elkülönültsége mögött. Ezen azonban változtathatunk. Minden feltétel adott, mindössze kérdeznünk kell, és őszintén kinyilvánítanunk jó szándékunkat. A jelenlegi, példa nélkül álló idők bőséges lehetőséget kínálnak a személyes gyarapodásra, tanulásra és megértésre. Miért? Mert fajunk civilizációs, történelmi jelentőségű váltást él át. Márpedig ilyen időkben az a legfontosabb, hogy miként gondolkodunk.
Viszonylag stabil korszakokban az egyéni tudat nem szól bele érdemben a társadalom életébe, amely közmegegyezéses alapon működik. Amikor azonban beköszönt a káosz, és ez az építmény repedezni kezd, az egyén is jobban hallathatja a hangját. Ilyenkor az értékrend, a világkép, a vélekedések és a törekvések is változóban vannak. Ide kívánkozik Margaret Mead híres mondása: „Ne kételkedjenek abban, hogy mély gondolkodású, elkötelezett honpolgárok kis csoportja megváltoztathatja a világot. Valójában mindig is így ment ez.” Átmeneti időkben tehát az emberek gondolkodása, tudata tétetik próbára. Reméljük, ezúttal átmegy a vizsgán. Az emberi tudatosságnak, világlátásnak fejlődnie kell, hogy alkalmazkodjon a változó feltételekhez (lásd a 4. fejezetet). Figyelemreméltó véletlen (vagy nem is annyira véletlen) egybeesés, hogy a közelgő planetáris változás a maják által megjövendölt korszakhatárra esik. A maja naptár szerint a jelenlegi világkorszak – a Jaguár kora, azaz a 13. baktun (144 000 napos periódus) – 2012. december 21-ével ér véget. Ezzel a nappal a maják szerint új korszakba lépünk, ami gyökeresen megváltozott tudatosságot tesz szükségessé. Jómagam ugyan bajosnak találom az ilyen napra pontos behatárolást, azzal azonban mindenképpen egyetértek, hogy az elkövetkező változás elkerülhetetlenül kihat majd Földünk valamennyi életformájára.
Fontos, hogy megértsük, ez nem a vég. Vég egyszerűn nincs is, csakis átmenet és átalakulás. Ez utóbbi pedig azt igényli, hogy egyénileg és közösen is vegyünk részt benne saját kreatív és pozitív energiáinkkal.
Könyvem három részre különül el. Az első rész, a „Rugalmasság” áttekinti az evolúciós rendszerek működésmódját. Vizsgálat alá veszi, miféle válságokkal és kritikus hatásokkal kell globálisan szembenéznünk. A szakasz végén azt boncolgatom, hogyan hat mindez jelenlegi társadalmi életünkre, és miféle válaszokat vált ki máris.
A második rész, az „Alkalmazkodás” azt elemzi, hogyan hatnak ránk ezek a változások fizikailag, a gyakorlati életben és mentálisan. Elsőként arról beszélek, hogy a fizikai változásokra támaszkodva észlelésünket is átformálhatjuk. Röviden, újfajta észlelési készségeket kell kifejlesztenünk, azaz új tudatosságot az új világ érdekében. A későbbi fejezetek a kvantummechanika és a biofizika olyan eredményeit tárgyalják, amelyek fényében nem csupán belső közösségünket értjük meg a körülöttünk zajló történésekkel, de azt is, milyen mély rokonság fűz össze bennünket, embereket is ezekben a viszontagságos időkben. Észlelésünk alapjainak megújítása konstruktív válasz lehet azokra a társadalmi zavarokra, amelyek a régi világrend szétesését kísérik, kényelmetlenné téve életünket.
A harmadik rész, a „Megújulás” egyben a könyvet is lezárja. Azt összegzem benne, miként mozdítják elő az elemzett változások az ember társadalmi-spirituális fejlődését és megújulását. Az emberiség így nem csupán észlelésének módjait cserélheti le, de értékrendjét is. A hangsúly a belső egészségre terelődik, ahogy egyre többet értünk meg fizikai-szellemi valónkból. A fentiek birtokában minden egyes emberben új energiák szabadulnak fel eddig lappangó szellemi képességek kifejlesztésére. Ami fajunk fejlődésének új szakaszát hozhatja el, a régóta áhított „felsőbbrendű emberét”, akit egyesek Homo luminousnak vagy Homo noeticusnak (fénylő vagy új embernek) neveznek. Bárhogyan alakul is további sorsunk, mindenképpen módunkban áll majd, hogy ebben a sorsfordító időszakban beleszóljunk saját fejlődésünkbe.
Könyvem legfőbb üzenete tehát az, hogy tudatos, aktív részesei lehetünk utunk következő állomásának. Hosszú út ez, mégis vannak olyan szakaszai, amelyekben bizonyos pillanatok kritikussá lesznek, amint alkalmassá válnak arra, hogy elindítsanak egy átmenetet. Jelenleg egy ilyen időszak ablakán haladunk át. Azt is kijelenthetjük, hogy az emberi történelem legmeghatározóbb ideje ez, amelyet ha másként nem is, de mindenképpen nagy jelentőségűnek kell kifejeznünk. Meg kell értenünk, és mélyen magunkba plántálnunk, hogy a küszöbön álló változás nem büntetés, önmagában se nem jó, se nem rossz. A fejlődés természetes velejárója, amely nagyszerű lehetőséget kínál fajunk tudatának pozitív átformálására. Fontos tisztában lenni azzal, hogy ha ezeket a közelgő változásokat utunk részeinek tekintjük, szert teszünk az utazás következő szakaszának térképére. Más szóval felkészülhetünk tudatos részvételünkre – félelem nélkül. Kívánom és remélem, hogy ezt az utat együtt járhatjuk végig. Könyvem ezt a célt szolgálja.
 
Fejezetvégi mese
Ősz volt, és egy eldugott rezervátum indiánjai arról faggatták a törzsfőnököt, hideg vagy enyhe tel ígérkezik-e. Modern fickó volt ő, aki semmit sem tudott a régiek titkairól, ezért az égre nézve fogalma sem volt, milyen idő várható. Biztos, ami biztos, annyit mondott az embereinek, hogy a tél hideg lesz, ajánlatos ezért tűzifát gyűjteni. Mivel azonban gyakorlatias természet is volt, néhány nap után gondolt egyet, keresett egy telefonfülkét, és felhívta a meteorológiai szolgálatot, mondják már meg, hideg lesz-e a tél.
– A jelek erre utalnak – felelte az ügyeletes meteorológus.
A törzsfő parancsba adta hát népének, hogy annyi fát gyűjtsenek, amennyit csak bírnak.
Egy hét múlva ismét felhívta a meteorológiai szolgálatot:
– Nagyon hideg télre számíthatunk?
Igen, nagyon hideg telünk lesz.
A törzsfőnök ismét visszatért emberei közé és meghagyta nekik, hogy gyűjtsék össze az összes tűzifának valót, amit csak találnak.
De azért két hét múlva a törzsfő ismét felhívta a meteorológiai szolgálatot:
– Abszolút és minden kétséget kizáróan biztosak abban, hogy a következő tél ennyire hideg lesz?
– Igen, abszolút biztosak vagyunk benne, ehhez kétség sem fér – felelte a vonal másik végén az ügyeletes meteorológus. – A valaha megélt leghidegebb telek egyikére számítunk.
– És miből gondolja ezt? – kérdezte a törzsfő.
– Csak meg kell nézni az indiánokat: eszelősen gyűjtik a tűzifát.
 
A Kiadó engedélyével.