FőképHorvát Gábor fiatal, lelkes kecskeméti prózaíró. Egyedi stílusú elbeszélései kétségkívül magukon viselik a szerző névjegyét, ami mindenképpen irigylésre méltó dolog egy kezdő alkotó esetében. Gábor írásai több pályázaton is szép eredményeket értek el, 2012-ben például a középkori témájú Sár, vér, levendula antológiában jelent meg „Egy sáros kor alkonya” című novellája. A Kulákkönnyek, azaz Horvát Gábor első önálló kötete szintén 2012-ben látott napvilágot, mégpedig a Garbo Kiadó jóvoltából. A 140 oldalas novellafüzér (bár e műfaji meghatározás helyességében korántsem vagyok biztos) gyönyörű kivitelezésben, hófehér belívvel és ízléses, minőségi, füles borítóval ellátva jelent meg – ennek köszönhetően az ember azonnal meg akarja fogni, átlapozni, elolvasni.

A kötet a Kecskemét környéki parasztvilágnak, a puszták metropoliszának állít emléket, tulajdonképpen végigvonulva csaknem a teljes huszadik századon. Az időrendi sorrendben haladó történetfüzér érinti ugyan a két világháborút, javarészt azonban – és talán nem véletlen, hogy a legerősebb, legmegrázóbb írások itt bukkannak fel – a szocializmus éveit mutatja be. Azt az elképesztő embertelenséget, amellyel az elvtársak bántak a magyar paraszttal, nehéz, és talán lehetetlen is indulatok nélkül olvasni.

A Kulákkönnyek főszereplői a szerző felmenői, akik egyes szám első személyben mesélik el életüket, és a korszakot, melyben a szó legszorosabb értelmében megbélyegezték, majd módszeresen tönkretették, megnyomorították őket. Nem kellett sok föld, még csak igazi vagyon sem ahhoz, hogy valakit kuláknak bélyegezzenek, és innentől kezdve mindent megtehettek vele: elvehették (és el is vették) a házát, a jószágait, az ételt a családja asztaláról, ha pedig valaki egy kicsit is csúnyán mert nézni, már jött is a fekete autó, benne a kegyetlenkedő ávósokkal.

Senkit ne tévesszenek meg az olyan apróságok, mint hogy ez egy első könyv, vagy hogy gyakorlatilag nincs neki reklámja. Horvát Gábor kötete ugyanis első osztályú olvasmány, nagyjából a huszadik oldal után pedig egyszerűen letehetetlen. A szerzőnek külön dicséret jár azért is, ami bizony sokunknak kutyakötelessége lenne: száz évre visszamenőleg felkutatta a felmenőit, tanulmányozta a kort, amelyben, és a helyszíneket, ahol éltek. És végig objektív, ami egy ilyen téma írásánál, pláne ilyen szereplőkkel rettentő nehéz lehetett. Döbbenetes, hogy mennyire fegyelmezi magát a szerző, miközben végig bölcs távolságtartással mesél: hagyja, hogy mi jöjjünk rá, kik a negatív szereplők, kik a gyűlöletes figurák. Egyszer sem mocskolódik, pedig amit előbb a nyilasok, majd a vörösök, a káderek, az ÁVH-sok a könyvben a szereplőkkel tesznek, azt bizony Horvát Gábor saját családjával tették…¬ Ennek dacára ő mégsem esik ki az írói szerepkörből, hogy bíráskodjon – csak mesél, mi meg döbbenten hallgatunk.

A Kulákkönnyek 140 oldal tömény történelem – méghozzá a miénk, magyaroké. Cseppet sem túlzok, amikor azt mondom: köszönöm a szerzőnek, és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a könyv megszülethessen!