Főkép

A Harmadik Birodalom 1941 őszére szinte egész Európa urának mondhatta magát. Hitler – hogy egyszer és mindenkorra leszámoljon a „vörös fenyegetéssel” – parancsot adott a Moszkva elleni támadás megindítására. A város bevételétől nem kevesebbet várt, mint a szovjet kapitulációt. Ennek fényében a Wotan SS Rohamezred ismét parancsot kap, hogy muszkaföldre látogasson és tevékenyen kivegye részét a harcokból. Geier, az ezred parancsnoka azt tervezi, hogy a Wotan lesz az első német egység, amely beteszi a lábát Moszkvába és ezért végre megkaphatja majd a tábornoki kinevezését. Ezt a szándékát nem is rejti véka alá beosztottjai előtt sem és igyekszik „megnyugtatni” őket, hogy mindent meg fog tenni az előléptetése érdekében, akár az ezred teljes pusztulása árán is. Ekkor még nem is sejti, hogy milyen közel jár majd a valósághoz.

Már az indulási ponthoz történő vonatút sem zajlik eseménytelenül. Partizánok támadnak a Wotant szállító szerelvényre, a támadók között pedig tizenéves lányok is felbukkannak. Von Dodenburg századosnak ekkor kezd szöget ütni a fejébe, hogy valami megváltozott errefelé, mióta utoljára itt jártak. Eleddig felszabadítóként tekintett a németekre az elnyomott lakosság jelentős része, azonban mostanra fordult a kocka és ha nem is nyíltan ellenségesek, a passzivitásukat nem lehet nem észrevenni. Aztán amikor megindul a támadás, a gyors előrenyomulás és a könnyű győzelmek feledtetik a századossal ezeket a problémákat. Amikor aztán felbukkan előbb „Sár” tábornok, majd megérkezik „Tél” tábornok és végül megkezdődik a Vörös Hadsereg elsöprő erejű ellentámadása, Von Dodenburg-nak egyre kevesebb kétsége marad az oroszországi hadjárat kudarcát illetően. Innentől kezdve világos számára, hogy az életéért kell futnia.

Leo Kesslernek ebben a művében láthatjuk, hogy kerülnek „hősébe” a kétségek első magjai és miként kezdenek azok csírázni. A mindeddig eltökélt és hithű Von Dodenburg-nak szembesülnie kell azzal, hogy koránt sem legyőzhetetlen a német hadsereg és egyáltalán nem biztos, hogy képes lesz megnyerni a háborút Hitler számára. Eddig sem sok könyörületesség lengte körül a Wotan SS Rohamezredet, most azonban nem csak az orosz tél könyörtelenségével, hanem az őket körülvevők embertelenségével is szembesülniük kell. Ha kell, maguk is kegyelmet nem ismerő és adó katonák, nem egy esetben kerül próbára maradék emberségük az orosz hadjárat során.

A harcok leírása során Kessler a jól bevált – naturalisztikus, brutális, sallangoktól és szépítésektől mentes – ábrázolásmódját használja; némely esetben igencsak kedélyborzoló módon. Ebben a regényében is alkalmazza az ellenpontozást a Schulze-Matz tiszthelyettes-páros segítségével. A két „jómadár” most is minden csínytevésre és szabályszegésre kapható, csakhogy jobb koszthoz, némi alkoholhoz és nőkhöz jussanak. Ezek a mozzanatok képesek feledtetni az olvasóval pár pillanat erejéig az igazságot, hogy mindeközben a havas sztyeppén irgalmat nem ismerő élet-halál harc zajlik a német és az orosz hadsereg egységei között.

Leo Kessler könyve amellett, hogy a Wotan menekülését meséli el nekünk, bemutatja azt is, mennyire keveset jelentett az emberi élet mind Sztálin, mind Hitler számára. Láthatjuk azt is, hogy mennyire nem a földön jártak ezek a „vezérek”, mennyire figyelmen kívül hagyták, ki mit mond nekik és mennyire nem érdekelte őket más, csak hogy a parancsuk teljesítve legyen. Bármi áron.