Főkép

Tavaly nyáron a Magvető hosszúra nyúló kampány, a könyvből készített trailer és egy saját honlap létrehozása után jelentette meg a Levelek az árnyékvilágból című kötetét. A borítón szerzőként Szeghalmi Lőrincz neve van feltüntetve. Azonban már a beharangozók, illetve a könyvben feltüntetett szerzői jogi információk alapján is gyaníthatjuk, hogy a valódi alkotót Alt Krisztiánnak hívják.

Hazánkban viszonylag ritka, hogy egy könyv filmtrailert és saját honlapot kapjon, ahol sok háttér-információt és érdekességet tudhatunk meg róla. A honlapon található információk zöme, a regény tartalma miatt, elsősorban a 19. századbeli orvoslásról szól (itt található az a cikk is, ami a szerzőt a regény megírására inspirálta: állítólag egy asszony békákat szült). Ezek mindenképpen érdekesek, kicsit virtuálisabbá változtatják a kötetet, azonban a regényhez nem sok mindent tesznek hozzá. A könyv fülszövege szerint a valós leveleket véletlenül találták meg, majd nagyjából eredeti formájukban adták ki őket. (Bár nem pontosan értem, hogy miért kell ennyire erőltetni azt, hogy a levelek valósak, és miért nem elég az, hogy az író Alt Krisztián, a fikciós valóságban pedig Szeghalmi Lőrincz.)

De lássuk a könyvet. A fiatal, felvilágosult, ambiciózus orvosdoktor kizárólag a realitásokban hisz, elutasít mindenféle babonát és hiedelmet. 1839-ben Ung vármegyébe kerül, ahol több, a józan ész és főleg a tudomány számára felfoghatatlan esettel találkozik (például a már említett békaszülés – amit Szeghalmi doktor minden igyekezete ellenére sem tud megmagyarázni), egy egyre bonyolultabb és szerteágazóbb történetbe keveredik, s mindennek hatására kezdi megkérdőjelezni addigi világlátását.

A fikció a reformkori Magyarországon játszódik, a díszletek és a szókincs (erre mindjárt visszatérek) is korhű. Ám a könyv nem a reformkori valóságról, hanem kimondottan csupa-csupa ma divatos témáról szól. Úgymint: boszorkányok, vámpírok, farkasemberek; csodák; gyilkossági és szerelmi ügyek. A levélregény besorolás is kérdéses, ugyanis az írások nem tűnnek levélnek, sem formájukban, sem tartalmukban. A szókincs pedig, bár korhűnek hat, némileg egysíkú: nincs nagy különbség a beszédmódok között, mindenkinek ugyanaz a nyelve – számomra ez néha illúzióromboló tud lenni.

Az azonban bizonyos, hogy Alt Krisztián rengeteg időt töltött kutatással az adott kort illetően, sokat tud a korabeli orvoslásról, és sok időbe telhetett, míg a korabeli, vagy korabelinek tűnő nyelvezet magáévá tette. Ez a nyelvezet (az említett hibái ellenére) és az írásmód pedig sokaknak kellemes olvasmányélményt nyújthat, ezért a könyvet mindazoknak ajánlom, akik ki akarnak kapcsolódni és egy igazi magyar gótikus-horror-fantasy-krimi történetre vágynak.

Részlet a regényből