Főkép

Fülszöveg:
A maffia mészárosa. Elkötelezett családfő és apa. Harminc éven át kettős életet élt... Az Egyesült Államok történetének leghírhedtebb bérgyilkosa lett belőle. Ez a Jeges igaz története.
Sammy „a Bika” Gravano társául szegődött Paul Castellano meggyilkolásában. John Gotti őt fogadta fel, hogy kínozza és ölje meg a szomszédját. Richard „a Jeges” Kuklinski, hét keleti parti maffiacsalád kedvence hidegvérrel tette a dolgát. Saját becslése szerint kétszáznál is több embert ölt meg, és rendkívül büszke rá, hogy a lehető legváltozatosabb módszereket alkalmazta.
„Carlo voltaképpen egy családszerető férfi történetét meséli el, aki harminc éven át hivatásos gyilkosként működött, miközben húst sütögetett a szomszédainak egy New Jersey-i kertvárosban.”
New York Post
Kuklinski számtalan gyilkosságának hátterében azonban ott állt egy hagyományos értékeket képviselő, szerető katolikus család. A háromgyerekes családapa mindig szeretettel bánt a kicsikkel. Nyáron zsúrokat rendezett nekik, karácsony környékén pedig különösen nagylelkű volt velük. A családja semmit sem gyanított, amíg a bűneit a fejére nem olvasták...
„Elképesztő könyv. Brutális és letehetetlen.”
Larry King

Részlet:
Első rész
A kaszás születése
Halálos bűn
A huszadik század fordulóján Richard Kuklinski szülő városa, a New Jersey állambeli Jersey City nyüzsgő lengyel közösség volt. A számos lengyel katolikus templom és a bőséggel vállalható kétkezi munka miatt a bevándorlók tömegével özönlöttek Jersey Citybe.
A Lackawanna, az Erie, a Pennsylvania és a Central vasúttársaságok mindegyike irodát tartott fenn a városban. Itt volt a végállomása az Egyesült Államok minden sarkából érkező, a legkülönfélébb termékeket a keleti partra szállító vonatoknak. A környéket ellepték a terebélyes pályaudvarok. Alig akadt olyan utca, amelyiknek a mentén ne futott volna egy sínpár. A Jersey Cityt átszelő legszélesebb út, a Railroad Avenue két sávja között végig bakok vezettek. Az erős fekete mozdonyok által vontatott hosszú, rozsdaszínű szerelvények hozzátartoztak a mindennapokhoz; a súlyos zakatolás és a gőzösök minden irányból érkező éles sípolása a hét minden napján éjjel-nappal hallatszott.
New Jersey állam északkeleti végében Jersey City ideális közelségben helyezkedett el Manhattan forgalmas metropoliszához, és a legkülönfélébb áruk indultak innen tovább Amerika keleti partja mentén. A Hudson folyó legdélebbi pontjánál a város alig több mint egy kilométernyire feküdt Manhattantől – a világ közepétől –, és a hajók folyamatosan szállították az árut a partot ellepő mólókhoz. Ha tiszta volt az idő, Manhattan olyan közelinek tűnt, hogy az embernek az az érzése támadt, szó szerint csak egy kőhajításnyi távolság választja el a két várost.
Valójában azonban Jersey City annyira különbözött New Yorktól, mintha egy másik bolygón lett volna. Szegény munkások éltek itt, akiknek küszködniük kellett, hogy előteremtsék a mindennapi betevőre valót. Igen, rengeteg állás akadt a városban, de az mindig megerőltető fizikai munkát jelentett szánalmasan alacsony bérért cserébe. Nyáron elviselhetetlen tudott lenni a hőség meg a pára. A környék lecsapolatlan mocsarai miatt éjszakánként sötét szúnyogfelhők lepték el az eget. Télen brutálisan hideg volt, amit csak még csípősebbé tett a Hudson torkolatán át az Atlanti-óceán felől érkező szél. Ezekben a hónapokban a város olyannak tűnt, mintha Szibéria északi csücskébe költözött volna.
A Frank Sinatra szülővárosa, Hoboken közelében lévő Jersey City keménykötésű, kék galléros munkások és keménykötésű, kék galléros utódaik alig civilizált városa volt. A gyerekek gyorsan megtanulták, hogy ha nem védik meg magukat, eltapossák őket, és áldozat lesz belőlük. Az erőseknek jól ment a soruk, és felnéztek rájuk. A gyengék a peremre szorultak, és semmibe vették őket.
Richard Kuklinski édesanyja, Anna McNally a Sacred Heart Árvaházban nőtt fel az Erie és a Kilencedik utca sarkán. A szülei Dublinból vándoroltak ki 1904-ben, és az akkoriban Amerika tízedik legnagyobb városának számító Jersey Cityben telepedtek le. Annának két bátyja is volt, Micky és Sean. Nem sokkal a család érkezése után apjukat elvitte a tüdőgyulladás, anyjukat pedig egy teherautó gázolta halálra a Tizedik utcában. A gyerekek árvaházba kerültek. Csenevészsége és alultápláltsága ellenére Anna mandulavágású szemével és hibátlan, világos bőrével egészen elbűvölő kislány volt.
A Sacred Heart Árvaházban a vallást rákényszerítették a gyerekekre, így hát a szadista nővérek, akik cselédekként és két lábon járó deresként tekintettek rájuk, gyorsan beleverték Annába, hogy félje Istent, a poklot meg az örök kárhozatot. A kislány még tízéves sem volt, amikor egy pap megerőszakolta, és a szüzességével együtt az embersége egy részét is elvette. Annából mogorva, hideg nő lett, aki ritkán mosolygott, és kemény, üres, komor tekintettel élte az életét.
Tizennyolc éves korában el kellett hagynia az árvaházat, ezért kolostorba vonult. Azt tervezte, hogy maga is apácának áll, mert nem értett semmihez, és nem is volt hová mennie. Csakhogy a szűzies élet nem volt Annának való. Nemsokára az egyház által rendezett egyik bálon találkozott Stanley Kuklinskivel, és ezzel el is dőlt a sorsa.
Stanley Kuklinski Varsóban született, Lengyelországban, ahonnan a szüleivel és két fivérével települt át Jersey Citybe. Huszonhat éves korában, amikor Annával találkozott, fess fiatalember volt, aki Rudolph Valentinóra emlékeztetett. Csillogó fekete haját a kor divatja szerint középen elválasztotta, és szorosan a fejére tapasztotta. Stanley azonnal belebolondult Annába, és fáradhatatlanul üldözte szerelmével, amíg végül a lány találkozásuk után nagyjából három hónappal igent nem mondott neki. 1925 júliusában házasodtak össze. Az esküvői fotón egy összeillő, különösen vonzó pár mosolyog, akik előtt nyilvánvalóan ígéretes jövő áll. Anna gyönyörű nővé érett. Olivia de Havillandra hasonlított az Elfújta a szélből.
Stanley-nek viszonylag jó állása volt fékezőként a Lackawanna Vasúttársaságnál. Nem kellett megszakadnia, bár folyton a szabad ég alatt dolgozott, és sokat szenvedett a nyári hőségben meg a rettenetes téli fagyokban. Úgy tűnt, Stanley és Anna kapkodva megkötött frigye jól indul. Béreltek egy hideg folyóvizes lakást egy deszkaházban a Harmadik utcában, nem messze a St. Mary’s templomtól. Csakhogy Stanley szeretett inni, részegen pedig indulatos és gonosz volt. Anna hamarosan rájött, hogy egy féltékeny, önző zsarnokhoz ment hozzá, aki a legkisebb provokációra is olyan brutálisan megverte, mintha egy férfival állt volna szemben. Mivel Anna nem volt szűz a nászéjszakán – soha nem tudta rávenni magát, hogy meséljen a férjének a papról, aki újra meg újra megerőszakolta –, Stanley csavargónak és kurvának nevezte. A nő szörnyen érezte magát emiatt, de sztoikus nyugalommal tűrte a sértéseket, amelyek sűrűn csaptak át erőszakba. Stanley nem volt megtermett ember, de egy bika erejével bírt. Ha berúgott, úgy rángatta Annát, mint egy súlytalan rongybabát. A nő kísértést érzett, hogy beszámoljon a bátyjának, Mickynek a verésekről, de nem akarta tovább rontani a helyzetet. Ráadásul a válás abban az időben szóba sem jöhetett. Anna véresen komolyan vette a vallást, márpedig egy ír katolikus egyszerűen nem válhatott el, és kész. Megtanulta, hogyan fogadja el a rossz dolgokat is az életében.
1929 tavaszán Anna kisfiút szült, az elsőt a négy gyerek közül, akik a világra jöttek, mielőtt a viszonya Stanley-vel végleg elmérgesedett, és a házasság véget ért. A fiút Stanley apja után Floriannek nevezték. Anna alig tudta felidézni a saját szüleit, és az a kevés emléke sem volt kellemes – csak a verések és szidalmak maradtak meg benne.
Remélte, hogy Stanley megenyhül így, hogy gyerek van a házban, de ennek éppen az ellenkezője történt. Ha ivott, a férfi szünet nélkül Annát gyalázta, még azzal is megvádolta, hogy összefeküdt egy másik férfival, amíg ő dolgozott, és Florian nem is az ő fia.
A férfi néha kedvesen bánt Floriannel, többnyire azonban közönyös volt vele, és nem telt bele sok idő, mire a kisfiút is ütni kezdte. Ha Florian túl hangosan sírt, kapott egyet, ha bepisilt, kapott egyet, és Anna nem tehetett semmit. Elment hát a St. Mary’s-be, gyertyát gyújtott, és mivel máshoz nem fordulhatott, Istenhez imádkozott. Néha még az is eszébe jutott, hogy elhagyja, sőt megöli Stanley-t, de végül egyiket sem tette meg.
Mindeközben Stanley gyakran magáévá tette Annát, ha akarta a nő, ha nem. Igazi Don Juannak tartotta magát, és gyakran mindenféle előzetes figyelmeztetés vagy előjáték nélkül egyszerűen rámászott Annára: piff-puff, és már végzett is.
Anna ismét teherbe esett, és 1935. április 11-én újabb fiút hozott a világra, akit Richardnak neveztek el. Az újszülött alig két kiló huszonöt dekát nyomott, és sűrű, csillogó haja olyan szőke volt, hogy szinte fehérnek tűnt.
A számlák egyre szaporodtak, ráadásul egy újabb éhes szájat is etetnie kellett, így Stanley még gorombább és távolságtartóbb lett. Pénteken mindig részegen állított haza, gyakran más nők illata lengte körül, és rúzsfoltok is akadtak a gallérján, Anna mégsem tehetett semmit, mert a férfinak egyetlen apró megjegyzés elég volt ahhoz, hogy ütni kezdje. Stanley saját személyes tulajdonaként tekintett a feleségére, akivel úgy bánhatott, ahogy a kedve tartotta. Ami még rosszabb volt, rákapott, hogy minden vélt vagy valós kihágásért megverje Floriant és Richardot is. A fiúk rettegtek az apjuktól, visszahúzódók, csendesek és fájdalmasan félénkek lettek. Stanley mindig egy vastag fekete övet viselt, amit villámgyorsan le tudott kapni magáról, és már könyörtelenül csépelte is vele a fiait. Ha Anna megpróbált közbeavatkozni, ő is kapott. Az erőszak általában a nemi vágyát is felkeltette, mert miután megverte feleségét és a fiúkat, szexet akart, és mire Anna észbe kapott, máris próbálta beleerőltetni magát.
Amióta Richard az eszét tudja, az apja szüntelenül verte. Amikor apám – apám, már ez is egy vicc –, hazajött, és én köszöntem neki, ő rendszerint egy pofonnal köszönt vissza.
Stanley tiszta whiskeyt ivott, és sörrel öblítette le. Ha részeg volt, még ocsmányabbul viselkedett, és még kevésbé türtőztette magát. Sokszor az ökle köré tekerte az övét, és úgy ütötte a fiúkat. Ez olyan volt, mintha egy bottal esett volna nekik. Nemegyszer előfordult, hogy Florian és Richard az eszméletét is elvesztette a veréstől. Richard annyira félt az apjától, hogy ha csak meglátta, vagy meghallotta a hangját, bepisilt. Ettől persze Stanley bedühödött, és megverte a fiút. Stanley lényegében apránként kiverte másodszülöttjéből az együttérzésre és a sajnálatra való nagyon is emberi hajlam utolsó szikráját is, amivel nyilván kijelölte azt az életutat, amit később Richard bejárt.
Stanley Kuklinski végül megtette az elképzelhetetlent: megölte Floriant. Akkorát sózott a törékeny fiú fejére, hogy az elterült a földön, és soha többé nem állt fel. A férfi kényszerítette Annát, hogy mondja azt a családnak, a barátoknak és a hatóságoknak, hogy Florian akkor halt meg, amikor leesett a lépcsőn, és beverte a fejét. A kitalált történetet senki nem vonta kétségbe, és Floriant felravatalozták Kuklinskiék nappalijában, nem messze a St. Mary’s templomtól, ahol a szerencsétlen pár összeházasodott.
Richard alig ötéves volt, amikor Stanley megölte a bátyját. Anna azt mondta neki, Floriant elütötte egy autó, és meghalt. Richard akkor még nem értette, mit jelent a halál. Csak annyit tudott, hogy Florian egy olcsó, fenyőillatú koporsóban fekszik a nappaliban, és olyan, mintha aludna. Az édesanyja és a rokonok sírtak, imádkoztak, gyertyákat gyújtottak, csillogó fekete rózsafüzéreket morzsoltak, de mindhiába, mert Florian nem ébredt fel. Az ötéves Richard meredten bámulta falfehér bátyját, az egyetlen barátját, és nagyon szerette volna tudni, miért nem kel fel. Azelőtt mindig felkelt…
Ébredj fel, Florian, ébredj fel, könyörgött némán. Ne… kérlek, ne hagyj itt egyedül! Florian… Florian, kérlek, ébredj fel…
De Florian nem ébredt fel. 

A Kiadó engedélyével.