Sümegi Attila: Bezár a fény

A 2012-es esztendő végén egy éves fennállását ünnepelhette a Zenit sorozat, három regény után megismerte és talán meg is szerette a közönség ezt az univerzumot – stílszerűen egy újabb kötet megjelenését is köszönthettük decemberben. A korábbi szerzőkkel ellentétben Sümegi Attila elsőkönyves író, nevével (esetleg a Quintus Moreno álnévvel) mindeddig csak novellák kapcsán találkozhattunk, ezért kellemes meglepetésként ért, hogy a Bezár a fény sokkal érdekesebbnek és szórakoztatóbbnak bizonyult, mint az vártam volna. A korábbiakhoz képest komorabb stílusban, a „könnyed” fantasztikus irodalomhoz viszonyítva nem szokványos szereplőkkel adott elő egy izgalmas történetet, ráadásul ezúttal már sikerült túllépni a négyszáz oldalt is – azt hiszem, mondhatom, hogy a Zenit sorozat elindult végre a megfelelő úton.
 
A bűnözők körében szokásos „utolsó munka” folyamán Mark Virgil börtönbe kerül, évekig raboskodik London egyik fegyházában, mire végre kiengedik. Szabadulása után rögtön belekeveredik egy újabb „utolsó munkába”, mely után végre békésebb életet élhetne – természetesen semmi sem úgy sül el, ahogy eltervezte, s mire észbe kap, már egy rejtélyes szellemlányt kell megtalálnia még titokzatosabb alakok társaságában. Ráadásul Eduardo, Mark Varázsló névre hallgató munkaadója is a saját terveit szövögeti, amikor váratlan fordulatot vesznek az események, de ő sem hagyhatja, hogy keresztülhúzzák a számításait. Eközben Kanya, a thai prostituált megszokott élete is fenekestül felfordul, amikor veszélyesnek kinéző férfiak kezdik zaklatni, s úgy tűnik, nem tud elmenekülni előlük.
 
Talán már nem is meglepő, hogy egy új szerző bemutatkozása egy újabb stílus megjelenését is maga után vonja a sorozatban. Mágikus realizmusba hajló karakterdráma, hamisítatlan akcióregény és mitikus áthallásokkal dúsított krimi után egy komor hangvételű, kegyetlen eseményektől sem mentes kalandot olvashatunk, amit nagyon nem vártam a Zenittől. Eddig ugyanis – minden durva pillanattól vagy mélyebb gondolattól függetlenül – inkább a könnyedebb atmoszféra volt jellemző, míg a Bezár a fény több aspektusát tekintve is az alvilágra helyezi a legnagyobb hangsúlyt.
 
Egyrészt szinte kizárólag törvényen kívüliek kerülnek a középpontba, bűnözőkre és nem kifejezetten törvényes tevékenységet űző karakterekre összpontosít, aminek csak örülni tudtam, hiszen üdítő, ha néha negatívabb személyekről is olvashatok. Azonban ezt a vonulatot érdemes lett volna még jobban megerősíteni, túl könnyen megkedveltük őket, hamar világossá vált, hogy inkább pozitív figurák, akik alapvetően jó célokért küzdenek – így pedig eltűnt a személyiségükben rejlő érdekesség. A kidolgozásuk sem sikerült hibátlanul, a gyorsan pergő cselekmény közben nem jutott túl sok idő a részletesebb ábrázolásukra, ami főleg a két főszereplőnél lett volna igazán fontos, akiknek a jellemét csak elég vázlatosan sikerült megrajzolni, így döntéseik és az egyes reakcióik is hatásukat vesztették.
 
Ellenben nagyon tetszett a regény mitológiai alapja. Az alvilág másik megjelenése ugyanis szó szerinti, ám nem a megszokott formában, ezúttal a sumér-akkád kultúrkör kerül elő a Zeniten belül. Legnagyobb előnye, hogy nincs annyira elcsépelve, mint mondjuk az ír-kelta hagyomány, és jóval kevésbé ismert, mint akár a görög mitológia, így az eposzok cselekménye még az olvasók előtt is felfedezésre vár, a szereplőkkel együtt mi is könnyen meglepődhetünk egy-egy történet hatására. A szerző ügyesen fűzte egybe az ismeretlen nevű istenségeket és konfliktusaikat a sorozat koncepciójával, finoman belesimultak az atlantiszi eseményekbe, melyekkel kapcsolatban egyébként egyre több választ is kapunk. Arról nem is szólva, hogy némi magyaros tradíció is megjelent a mezopotámiaiak mellett, nagyon várom már, amikor sámánokra és más népi motívumokra épülő regényt is kézbe vehetek.
 
A kihasználatlan lehetőségektől függetlenül is élveztem a Zenit sorozat negyedik kötetét, hiszen bemutatta, hogy lehet komolyabban, a szokott könnyed, urban fantasy stíluson túl is teljesíteni. Fájlalom egy kicsit, mert még jobb lehetett volna egy kevés plusz munkával, de azért így sem kell nagyon sajnálkoznom, hiszen nagyszerűen szórakozhattam. A keményebb témafelvetés már önmagában megnyert magának, de az érdekes mitológia és a gördülékeny történetvezetés csak tovább növelte az erényeit. Szeretem, ha meglepnek egy könyvvel és többet adnak, mint vártam – most már csak arra leszek kíváncsi, hogy mi várható a következő regényben egy újabb szerző bemutatkozásával.