FőképA 2004-es Gilead Marilynne Robinson amerikai írónő második regénye, az 1981-es debütálása után. Míg a Housekeeping az anyák és lányok regénye volt, addig a Gilead az apáké és a fiúké. Az egész tulajdonképpen egyetlen hosszú levél, amit a súlyos szívbetegségben szenvedő, 76 éves prédikátor, John Ames ír, egyetlen, alig 7 esztendős fiához. Ezt a levelet a majdani felnőtt férfinak szánja, így amikor a kezünkbe vesszük ezt a könyvet, a fikció szerint biztosak lehetünk benne, hogy alkotója már nem él.

John Ames prédikátorok leszármazottja: mind apja, mind nagyapja kongregacionalista pap volt. Az egyes szám első személyben megírt művek esetében kiemelten fontos az elbeszélői hang, az, hogy az író milyen hitelessé tud tenni egy adott karaktert szókincse, stílusa és gondolatfutamai alapján. Ezt a kihívást Robinson tökéletesen teljesítette. Ames írása éppen olyan lassú, csapongó és prédikációszerű, mint amit egy öreg paptól elvárnánk. Ha a könyv nem szólna semmi másról, már emiatt a gyönyörű elbeszélői hang miatt is megérné elolvasni.

A prédikátor írása szól mindarról, amit Ames tudatni szeretne magáról a fiával, azzal a majdani felnőtt emberrel, akinek valószínűleg csak emlékfoszlányai lesznek néhai apjáról. Így a szövegben keveredik az öreg mindennapjainak leírása a régmúlt családi történetével, a bibliamagyarázatokkal és a jótanácsokkal. Az egész levél egy élet lezárásának indul, és megelevenedik benne a család és az amerikai Közép-Nyugat élete az 1850-es évektől az 1956-os jelenig. A félszemű, harcos nagypapa a rabszolga-felszabadításért küzdött, ismerte John Brownt, harcolt a polgárháborúban. Vele szöges ellentétbe került a szintén John Ames névre hallgató, szélsőségesen pacifista apa, aki élete vége felé elfordult a hittől. És ugyancsak gyökeresen más karakterré vált az elbeszélő is. Három ember, három különböző világfelfogás.

A könyvben rendszeresen felbukkan a tékozló fiú alakja. Egyik gyermek sem viszi tovább apja eszméit, mindannyian szembefordulnak szülőjükkel és a megbékélés sem mindig jön időben. Azonban ez a sor biztosan megszakad a könyv alapjául szolgáló levelet író John Ames-szel – neki már csak hetei lehetnek hátra, ezért esély sincs rá, hogy a későn jött gyermek melléálljon vagy szembeforduljon vele.

Ám ekkor teljesen váratlanul felbukkan az évtizedeken keresztül távol lévő John Ames „Jack” Boughton, a keresztgyermek, akinek fiatalkori botlását (teherbe ejtett, majd magára hagyott egy lányt, akinek a gyermeke pár éven belül meghalt – ebbe belerokkant az öreg Boughton is) a prédikátor sohasem tudta megbocsájtani. Jack, úgy tűnik, megváltozott és próbál közelebb kerülni Ames-hez és annak fiatal feleségéhez, valamint fiához is. A prédikátor ezt rossz szemmel nézi, de úgy érzi, hogy nem tehet ellene semmit. A harag és sértődöttség egészen addig kitart, míg meg nem ismeri a tékozló fiú történetét.

Egy pillanatra ki kell térnem a fordításra, két okból is. Az egyik: a Pásztor Péter által fordított szöveg zömében hangzatos, költői, gördülékeny, ám a kelleténél talán több hiba és furcsán hangzó mondat szerepel benne. A másik: a nevek magyarítása. Számomra teljesen oda nem illőnek tűnik a Tóbiás és a Rebeka név szerepeltetése. Nem értem, miért nem maradhattak Tobias és Rebecca alakban. Szerencsére csak ebben a két esetben fordult ez elő, és a főszereplő John Ames-ként, és nem Ames Jánosként szerepel.

A regény nagy erénye, hogy bár mind témája, mind tartalma, mind az író személye (Marilynne Robinson szintén prédikátorok leszármazottja) arra predesztinálja, hogy igazi keresztény hittérítő könyvé váljon, ez mégsem következik be. A különböző bibliai magyarázatokat, példákat úgy tudja hétköznapi kontextusba ültetni, hogy az érthetővé és befogadhatóvá válik bárki számára. John Ames tiszteletes személyében pedig egy igazán jó embert és bölcselőt ismerhetünk meg.