Beleolvasó - Irvine Welsh: Skagboys

Fülszöveg:
1984-ben a Trainspotting főhősét, Mark Rentont látszólag még egy világ választja el későbbi önmagától: egyetemre jár, dolgozik, csinos barátnői vannak... A nyolcvanas évek Nagy-Britanniájában azonban nincs helye.A munkanélküliség évtizedek óta nem látott szintet ér el, a pénztelenség mindennapos, az utcákat elárasztják a keménydrogok, terjed az AIDS, és ahogy Mark családja szétesik, az Edinburgh szegényebb területein eluralkodó depresszió lassan őt is hatalmába keríti. A kiutat a heroinban keresi.
Pokolra szállása során nem hiányoznak mellőle természetesen barátai sem: a munkahelyéről elbocsátott Spud, a most is megállás nélkül mesterkedő Beteg Srác, a lecsúszás elől hol több, hol kevesebb sikerrel menekülő Tommy és az egyre hírhedtebbé váló pszichopata, Begbie.
A Skagboys azt meséli el, hogyan jutnak el a rehabig és a börtönig a szép reményűnek nem nevezhető, de ennél azért többet érdemlő srácok. A komor történetből ennek ellenére nem hiányzik az Irvine Welsh védjegyének számító fekete humor sem: az első lövéstől a korántsem utolsó leszokási kísérletig vezető út egyszerre zavarbaejtően komikus és megdöbbentően tragikus.
 
Irvine Welsh 1958-ban született Edinburgh-ban. A világhírt rögtön első könyve, az 1993-ban megjelent Trainspotting meghozta számára, amelyből néhány évvel később nagy sikerű filmet is forgattak. A szerző a regény világához időről időre visszatér: 2002-ben a Trainspotting folytatását írta meg Pornó címmel, a tíz évvel később, 2012-ben megjelent Skagboys pedig a történet előzményeit meséli el.

Részlet a regényből:
Feljegyzések egy Járványról 1

Skócia polgárai 1979. március 1-jén népszavazáson vettek részt, és nagy többséggel a skót országgyűlés újbóli megalakításáról döntöttek. Ennek értelmében az ország visszanyert volna valamennyit a függetlenségéből azután, hogy közel háromszáz évig antidemokratikus úton kikényszerített uniót alkotott Angliával. egy skót származású londoni munkáspárti képviselő, George Cunningham módosító indítványt nyújtott be a devolúciós törvényhez, amely felülírta azt a rendelkezést, mely szerint a skót polgároknak nem jár automatikusan saját parlament.
A Margaret Thatcher vezette Konzervatív Párt 1979 májusában került hatalomra. Mivel a skót szavazatoknak csak elenyésző részét szerezték meg, a mandátumaik legitimitását sokan vitatták, de ők keményen szembeszálltak az ellenkezőkkel, és megakadályozták az edinburgh-i parlament felállítását.

Túl szégyenlős

— Ez Skócia tragédiája, bazmeg. — A tagbaszakadt, hatmillis frizurát, mindkét kezén és a nyakán pedig a napvilág felé türemkedő tetoválásokat viselő Frank „Franco” Begbie egy olyan igénytelen Leith Walk-i fogadó bárszékén ülve teszi ezt a bejelentést, amely soha nem fog szerepelni egyetlen edinburgh-i kocsmakalauzban sem. A nyomaték kedvéért bele is bokszol Spud Murphy vézna bicepszébe. A laza pörölycsapástól a barátja majdnem leesik a székről. – Már megint nem jutottunk ki az EB-re, bazmeg.
Bizonyítékképpen Franco a tévére mutat, amit a zenegép fölött helyeztek el a sarokban. A fényesen ragyogó, színes képernyőn épp most foglalja el a pályát két csapat a kontinensről. Tommy Lawrence ruganyos, izmos testét megfeszítve a televízió felé fordítja a fejét, és még a lusta tekintetű Mark Renton is követi a példáját, mert ismét Platinié a terep. Alaposan megvizsgálják az ugrásra kész játékosokat, miközben a kamera félközeliben végigszánt rajtuk, és keresik a jeleket, amikből kiderül, hogyan alakul majd a játék. A leharcolt kocsma nikotintól sárga falai, repedt padlókövei és ütött­kopott berendezési tárgyai között ülve azon töprengenek, milyen lehet odafönt állni, dülledő mellkassal, hideg fejjel, kilencven percre valamitől, amit minimum egyfajta halhatatlanságnak kell nevezni.
A piszkosszőke haját tincsenként felállítva hordó Spud grimaszolva masszírozza a sérülését, próbálja megszüntetni azt a makacs lüktetést, amit Renton és Tommy is jól ismernek. csaknem sírós arckifejezését látva Rentonnak az a gyengéd gondolata támad, hogy ha Oor Wullie* Kirkgate-ben nőtt volna fel, kopott Fred Perry-pólókat hordana, lopna a közértből, és vagonszámra nyomná a speedet, akkor kiköpött Spud lenne. Dudley D. Watkins tollvonásait követő, ártalmatlan mosolyától eltekintve Spudnak két arckifejezése van: a halvány-lila-fingja-sincs-hogymi-a-fasz-történik, meg a folyton-a-sírás-határán, ami most is látható a képén. elönti az önsajnálat és az önutálat, amiért olyan ostoba volt, hogy Begbie mellé ült, és körbepillant.
– Aha… az gáz, érted – helyesel, és közben azon gondolkozik, hogyan tudna átülni egy másik székbe. csakhogy Tommy, és főleg a sérült karja meg a háta miatt szintén szenvedő Renton céltudatosan beszorítják saját maguk és az izgága Franco közé. Ahogy Franco százas Regaljának csövébe bámul – a cigaretta parázsló hegye olyan, mint egy harmadik szem, amikor a szippantástól Begbie pofazacskói behorpadnak –, Rentonon egy nyomasztó gondolat lesz úrrá: „Mi a faszt csinálok én itt?”
Tommy ezalatt szemügyre veszi a bikanyakat és a zömök vonalakat. Franco nem túl magas, kábé akkora, mint Renton, tehát valamivel száznyolcvan alatt van, így nála kisebb, viszont elég izmos, és a vaskos teste látszólag egymagában nyom annyit, mint a kocsmában ülő többi ember együtt. Bőr bomberdzseki van rajta, ami Tommy szerint megszólalásig hasonlít Rentonéra, de Begbie folyamatosan várja miatta a bókokat.
– Aha... kurvára baró ám ez a dzseki, bazmeg... puha, mint állat – jelenti be újra, miközben óvatosan a szék háttámlájára akasztja.
Spud a Frank Begbie fehér Adidas pólója alól előbukkanó, sodronyszerű bicepszet és alkart figyeli, és rácsodálkozik, mekkora erő van bennük az ő meg Renton vékony, fehér végtagjaihoz képest. Tommy hűvös tekintettel méregeti, mekkorára nőtt Begbie mellkasa, és azon gondolkozik, milyen ütéssel lehetne padlóra küldeni Francót. Erőlködés nélkül be tudna vinni egy ilyen csapást, és az utána következő fejrugdosás is szerepel úgy az erkölcsi, mint a harcművészeti szótárában. De ilyesmiről szó sem lehet, mert Begbie esetében csak ezután kezdődnének az igazi problémák. Meg hát haver is.
Begbie ellenségesen odabólint a pult mögött álló Mickey Aitkennek, és az öregfiú már indul is a távirányítóért, mint egy kardigános tankhajó, aztán nekiesik a tévének, és felbömbölteti a Marseillaies­t. Miközben Platini teli torokból énekel, és a szeme úgy villog, mintha ő lenne Napóleon, Keezbo terebélyes teste vonul be hetykén a kocsmába. Tommy, Spud és Renton mind ugyanarra gondolnak: Talán az a kövér Jambo geci leülhetne Begbie mellé, hogy felfogja az ütéseit. A piáldában alig vannak, így Keezbo egyből kiszúrja a pultnál a barátait, és Lesleyt, a pincérnőt is, aki épp most jött elő az irodából, hogy elkezdje a műszakját. Platinit el lehet felejteni, mert itt egyértelműen a csaj a látnivaló a felháborítóan jó alakjának, a vállig érő szőke hajának és a tekintélyes dekoltázsának köszönhetően, bár Mark Renton sunyi tekintetét inkább a feszes farmer és a kivillanó derék ragadja meg.
Keezbo ennél egy kicsit felületesebben méri végig a pincércsajt, majd azt kérdezi:
– Hogy van az én szemem fénye?
Lesley viszonozza a méricskélő pillantást, bár az ő tekintete Keezbo furcsán élénk, világoskék szemére összpontosít, amit fekete szemüveg keretez. Miközben próbálja belőni, hogy merre jár éppen a viccelődés és a flörtölés koordináta-rendszerében Keezbo, a hangja kellemes, de semleges marad.
– Egész jól, Keith. És te?
– Most már pompásan, hogy az ön szépségében fürdőzhetek, Miss lesley.
Lesley mosolyában is felvillan az az őszinte szemérmesség, amit Keezbónak sokszor még a legkitérdeltebb városi csajokból is sikerül kihozni.
– Szállj le róla, te kövér fasz – mondja Begbie. – Ő az enyém. Igaz, Lesley?
– Álmodban, pubi – feleli Lesley, akibe már visszatért a fesztelenség és a pimaszság azután, hogy Keezbo kibillentette az egyensúlyából.
– És milyen lucskosak az én álmaim, bazmeg – röhög Begbie. A kopaszra nyírt feje olyan keménynek tűnik, mint egy darus falbontó golyó.
Keezbo rendel egy kör világost. hogy jobban lássák a képernyőt, beülnek a sarokhoz közel egy félkör alakú bokszba, ahol a felszaggatott bőrülések egy Formica asztalra okádják szivacsbelsőségeiket. Renton talált egy adag speedet valamikor régről a farmerja zsebében, és körbeadja. Mindenki nyom egy kicsit, leszámítva Begbie-t, aki még mindig Lesleyn legelteti a szemét.
– Nem szégyenlős – állapítja meg az egész társaság nevében. Keezbo egy tálcán viszi ki a söröket, a képén széles vigyor ül; sugárzó arckifejezése egy olyan férfi buzgó öröméről tanúskodik, aki osztozni akar a többiekkel egy rögeszmés gondolaton. lerakja a piákat az asztalra, és beveszi a barátai nyálától már nedves amfetaminadagját. A sós, csípős íztől összerándul az arca, úgyhogy egy korty sörrel le is öblíti.
– Mr. Mark, Mr. Frank, Mr. Tommy, Mr. Danny, mit szólnak ehhez az urak: Leo Sayer Gilbert O’Sullivan ellen?
Begbie várakozva néz Rentonra, akivel valahogyan szomszédok lettek, mikor átültek a bokszba. Renton mondani akar valamit, de aztán meggondolja magát, és inkább Tommyhoz fordul, aki épp kortyol egyet a torka végében csimpaszkodó szulfátmaradéktól még savasabbá váló söréből.
– Tetszik – feleli Tommy. Keezbónak szokása képzeletbeli párbajokat kitalálni, amelyekben valószínűtlen ellenfelek csapnak össze. Ezúttal összepasszol a két versenyző.
– Gilbert O’Sullivan írta azt a pedó számot a gyerektoszásról, bazmeg – csattan fel hirtelen Begbie. – Dögöljön meg az a kibaszott geci, bazmeg. Megvan az a klip, bazmeg?
– Aha, a „Claire”. De én nem látok benne semmi ilyesmit, Franco – kockáztatja meg Spud. – Csak arról szól a dal, hogy vigyáz egy ismerős kiscsajra, érted.
Begbie kioszt neki egyet abból a csak rá jellemező pillantásából, ami úgy mar, mint a kromofág. Spud arcából egyből ki is szalad a szín.
– Mi van, hirtelen kurva nagy zenekritikus lettél, bazmeg? Szerinted bazmeg normális, ha egy felnőtt férfi ír egy dalt egy kiscsajról, aki nem is az ő gyereke, bazmeg? He? Erre válaszoljál, ha tudsz, bazmeg!
Renton az évek során megtanulta, hogy az a legrosszabb dolog, ami történhet, ha magára hagyják Frank Begbie­t, ezért úgy érzi, okosabb, ha beszáll a vitába az ő oldalán.
– Spud, baszki, el kell ismerned, hogy ez azért tényleg gyanús egy kicsit.
Spud csüggedtnek tűnik, de Renton látja, hogy ott bujkál a hála a szemében, amiért biztosított neki egy menekülő utat.
– Ha jobban belegondolok, tényleg...
– Úgy van, bazmeg, úgy van – vigyorog gúnyosan Begbie, aztán Rentonra mutat. – Hallgass erre a vörös faszira. Ez a faszi többet tud a zenéről, mint bármelyik faszi ennél az asztalnál, bazmeg, kivéve Keezbót. Ezek a faszik Stevie Hutchinsonnal voltak egy bandában.
Körülnéz, hogy van­e ellenvetés. egy szál se.
– Na de mit gondolnak, fiúk: Leo Sayer vagy Gilbert O’Sullivan nyerne? – teszi fel újra a kérdést Keezbo, hogy végre továbblépjenek.
– Ha muszáj választani, akkor Sayert mondanám – bátorkodik Renton. – Mindkét mókus könnyűsúlyú versenyző, de Sayer táncos, úgyhogy ő lábbal jól dolgozna. O’Sullivan viszont általában a zongora mögött ül.
Pár másodpercig mindenki ezt a felvetést fontolgatja. Tommy közben visszagondol a leith­i victoria bokszklubban Begbie­vel és Rentonnal töltött időkre. Az egyiknek nem volt elég, a másiknak túl sok volt, neki viszont éppen megfelelt a dolog. A ringben még a 15 éves Begbie­t is lenyomta, miután „elbájolta”. Francót a gutaütés kerülgette, mert leendő prédája becsábította a mély vízbe, és addig üldöztette vele magát, míg bele nem fáradt a frusztrációba, hogy egyszerűen képtelen áthatolni a pengeéles ütéseken, és elkapni Tommyt. Amikor elfogyott a szufla, vége volt a srácnak: az ökölvívó feladta a leckét az utcai harcosnak boksztudományból.
Tommy akkor azt gondolta, hogy csúnyán meg fog fizetni a győzelemért, de ehelyett elnyerte Begbie tiszteletét – bár az ellenfele azért mindig megragadta az alkalmat, hogy hangoztassa: a ringen kívül minden összecsapásuk egészen másképp alakulna.
És Tommynak, aki később némi megbánással ugyan, de a focit választotta a boksz helyett, nem volt oka kétségbe vonni ezt. Be is vallotta, hogy a flaszteren Begbie a tapasztaltabb harcos. Tommy képes volt egy riválisra koncentrálni a ringben, de pánikba esett az alkoholgőzös városi bunyókban, ahol jó perifériás látásra van szükség, hogy követni tudja az ember, mit csinál a többi potenciális ellenfél. Frank Begbie önként vetette magát ebbe a káoszba, és jól is boldogult benne.
– Rentsnek van igaza, bazmeg – rendelkezik Franco. – Ez légsúlyú meccs, és ott általában a sebesség dönt. Sayer három menetben leveri a pedót. Tom?
– Aha, egyetértek.
– Sayerre – emelik a poharaikat koccintásra, Spud pedig hozzáteszi:
– A show-nak folytatódnia kell.
– Hát bazmeg, ha azt akarod, hogy ez a show jól folytatódjon, akkor fölkelsz bazmeg, és kérsz még egy kört, te zsidó fasz – mondja Begbie, majd egyetlen nagy korttyal kivégzi a korsóját, és ezzel a többieket is arra kényszeríti, hogy tartsák vele a lépést.
Spud mogorva, sértődött képet vág, de engedelmeskedik. Még mindig a bútorszállító cégnél dolgozik, bár a főnöke eladta az egyik teherautóját, és szó van további leépítésekről is. De ő azzal nyugtatja magát, hogy az iskola vége óta ott van, és megbízható, jó munkaerő. Biztonságban van. Keezbo nem ilyen szerencsés; épp azt meséli, hogy elküldték az építkezési vállalattól, ahol kőműves volt.
– Még mindig dolgozom nekik alkalmanként, de nem tudják kifizetni nekem a Telford College-t, hogy letegyem a vizsgáimat.
– Hol a faszban van Ezüstérem? – kérdezi Begbie. – Hallottam, hogy megcsinálták a faszit. Azt beszélik, nem mondja meg, ki volt az, bazmeg.
– Nem fog emlékezni. Egész hétvégén piázott, aztán totál szétcsapva lemászott a klubba – magyarázza Tommy, és közben Keezbóra meg Rentonra néz. – Nem lett volna szabad otthagyunk Blackpoolban.
– Én úgy emlékszem, ő hagyott ott minket – mondja Renton.
– Marknak igaza van, Tommy. – Keezbo leveszi a szemüvegét, és megdörzsöli a szemét. – Nem vigyázhatunk rá egyfolytában.
– Alkesz lesz abból a faszból, bazmeg – szól közbe gúnyosan Begbie.
– Úgy, ahogy mondja, Mr. Frank – bólint Keezbo, és a nyomaték kedvéért suhint egyet a szemüvegével.
A társaság az eltékozolt tehetségről kezd beszélgetni, Renton pedig kihasználja az alkalmat, és felkel az asztaltól. Szinte csalódottan veszi tudomásul, hogy kezd beütni a speed: mindenki fecseg, és senkit nem érdekel a meccs. Így aztán megkéri Mickey-t, hogy vegye le egy kicsit a hangot a tévéről. Az öreg vonakodva meg is teszi, de csak azután, hogy ránéz Begbie­re, és engedélyt kap tőle. Néhány csendesen zsémbelődő italozó feje átfordul a másik képernyő felé, ami a hely bejárata melletti, távolabbi sarokban van, Renton pedig rászáll a zenegépre, és berakja a Kajagoogoo­tól a „too Shy”­t*. A „Rajtad a legújabb gyógyszerek sem segítenek” sorról hirtelen eszébe jut, hogy milyen vicces volna, ha Frank Begbie­nek olyan lenne a haja, mint limahlnak, és amikor bejön a refrén, odaáll Begbie golyófeje mögé, aztán elkezdi rebegteti a szempilláját, mint valami kóristalány a húszas évekből, amire a többiek ideges és kínlódó grimaszokkal válaszolnak.
Franco beépített pszichopata-radarja valahogyan jelet fog, és a fickó olyan gyorsan fordul meg, hogy majdnem észreveszi Rentont.
– Találkoztál mostanában a Beteg Sráccal?
– Ja, összefutottunk a Walkon a minap. Bevágtunk egy sört a Cennyben munkából hazafelé menet – válaszol higgadtan Renton. – Odaköltözök hozzá a Montgomery Streetre.
– Mi lesz a meccsel? – rinyál Keezbo.
– Így is lehet nézni, a kommentárt meg majd benyomjuk a második félidőre. Jólesik, hogy szól valami – magyarázza Renton, miután észreveszi, hogy Tommy se nagyon örül.
Begbie nem hagyja annyiban a Beteg Srác-témát, míg a véleményét el nem mondja.
– Az a fasz állandóan azt ugatja, hogy nem méltó hozzá a Banánház, de úgy hallom, folyton az anyjánál lóg, bazmeg.
– Csak azért, mert az örege lelépett azzal a fiatal spinével – mondja Renton.
Keezbo megint leveszi a szemüvegét, és elkezdi tisztogatni a pólójával, amin a clash Combat Rock albumának borítója van. XXL-es, de feszül a hasán.
– Úgy van, Mr. Mark. Láttam odafent a városban a nővel. Olyan huszonöt lehet a csaj, vagy akörül, de nem sokkal több. Azt mondják, kölke is van.
Renton elfordul a tévé felé. A franc fog kúrni olyannal, akinek kölke van. Már abba is elég szar belegondolni, hogy egy másik fickó fasza járt a bigében, akivel kupakol az ember, nemhogy abba, hogy egy kölköt is kihúztak a punciján... na azt már aztán nem, bazmeg – gondolja, és megrázza magát, hogy elhessegesse az émelygést.
– Jól néz ki? – kérdezi Tommy.
– Nem rossz – vallja be Keezbo. – Meghajtanám.
– Mocskos mázlista vén fasz.
– Csak lyukhiányod van, bazmeg – mondja Begbie Tommynak, és az asztal felé fordul. – Valamelyik nap láttam, hogy azzal a Lizzie McIntosh-sal dumáltál a Foot of the Walknál, bazmeg.
– Csak odaköszöntem neki – vonja meg a vállát Tommy.
– Nincs maga egy súlycsoportban azzal a nővel, Mr. T. – nevet Keezbo.
Tommy csak egy ravasz mosollyal felel, miközben Spud a múltba réved.
– Egyszer dumáltam vele. Festett, mármint így rendesen állvánnyal meg mindennel. Baró festmény volt. Ezt mondtam neki: baró festmény. A képzőre jár, ugye, Tom?
– Aha.
– Sznob picsa, emlékszem rá az iskolából – mondja Begbie. – Szarra se jutsz vele, tom. inkább el kéne jönnöd velem a Spiralbe. Múlt héten találkoztam ott egy tyúkkal. Na, az nem volt szégyenlős, bazmeg!
Renton a fogát csikorgatja, mert eszébe jut Begbie egyik iskolai balhéja, és azt fontolgatja, hogy előveszi a sztorit, de aztán elveti az ötletet, és inkább felidézi, milyen príma bringa volt Lizzie a középiskolai rajzórák idején. Az az osztály tömve volt jó csajokkal, de ha jobban meggondolja, tízből úgy ötször rá gondolt rejszolás közben.
– Lizzie nem is sznob. Úgy káromkodik, mint egy kocsis, bazmeg – mondja Tommy. Ahogy peregnek a szavak az ajkáról, hirtelen elszégyelli magát a saját és az asztalnál ülők gyávasága miatt. Mindannyiuknak megadatott már a ritka lehetőség, hogy találkozzanak egy lánnyal, aki olyan, mint a rég nem látott nap, aki előcsalogatja az embert a sötétségből, megnyitja, és a virágzó növényeknél is magatehetetlenebbé változtatja.
– Sínen vagy a McIntosh madárkával – mosolyog Renton, és diszkréten megszorítja Tommy térdét. – Eljátssza a tartózkodó nőt, de egy csomó dugható spiné ezt csinálja. Ez csak egy védekezőmechanizmus, amivel távol tartja magától az elmebetegeket. Azt bírja, amikor te lököd neki a sódert.
A többiek mind egyetértenek, Begbie­t kivéve.
– Ja, persze, bazmeg. Ezek a sznob picsák csak azért káromkodnak, bazmeg, hogy felvágjanak, bazmeg. Nem tudnak olyan természetesen káromkodni, mint a rendes emberek, bazmeg.Maga sem érti, miért, de Renton szívében hirtelen határtalan szeretet ébred Franco iránt, és kioszt neki egy beleegyező kacsintást.
– Igazad van, haver.
Begbie a hiúságtól felpüffedve hátradől, és szinte dorombol, olyan elégedett. Egy pillanattal később viszont az arca drámai változáson megy át, Rentonon pedig úrrá lesz a paranoia, és arra gondol: Félreértettem, hogy mi jár ennek a kiszámíthatatlan fasznak a fejében!
Aztán rájön, hogy Begbie a háta mögé néz, úgyhogy megfordul a székén, és meglát egy sovány, szögletes testű lányt. Úgy tizennyolc lehet, jellegtelen szőke, tüsi haja oldalt le van borotválva. A pult mögött álló Lesley-t észre sem véve feléjük tart, és pár lépésre tőlük megáll a lapos mellkasa előtt összefont karokkal. Kis időbe telik, mire mindenki észreveszi a csajt, miközben Begbie ellenséges kifejezéssel az arcán hátradől.
– Mit akarsz, bazmeg?
– Beszélni – feleli a csaj.
Rentonnak egyből érdekesnek tűnik a lány. Tulajdonképpen inkább nekem való, mint Francónak. Ő azt szereti, ha van egy kis hús a csontokon, a csontokon, azokon a száraz csontokon.
– Mondj, amit akarsz – rángatja gúnyosan a vállát Begbie, mint aki tudomást sem akar venni a csajról. – Szabad országban élünk, bazmeg!
– Nem itt – feleli, és dühösen végignéz a többieken, akik erre Tommy kivételével mind visszafordítják a tekintetüket a képernyőre. Ő erőtlenül rámosolyog a lányra, aztán reménykedve Begbie meg az ajtó felé biccent. Úgy tűnik, Franco fontolóra veszi a dolgot, aztán feláll, és a korsójával a szomszéd asztalhoz vonul, magával rángatva a csajt is. A többieknek feltűnik, hogy meg sem kérdezi tőle, akar-e inni valamit.
– Ez elég rosszul fest – mélázik el Tommy, miközben megdörren a zenegépből a másik szám, amit Renton választott. A „White Lines” az, Grandmaster Flashtől és Melle Meltől.
– Mert tudom, hogy a tied! – hallatszik az ütem fölött a csaj visítása. Olyan magas a hangja, mintha orrpolipja lenne. Közben a kocsma fölött a képernyőn Platini csendesen támadásba lendül.
– Aha. Mondod te, bazmeg – vág vissza Begbie, és higgadtan hátradől. Most már láthatóan élvezi a helyzetet. A többiek úgyszintén, mindenki csupa fül.
– Csak te lehettél!
Begbie felidézi, milyen őrjítően selymes volt a lány ruhája aznap éjjel, és milyen elegánsan lépett ki a cipőjéből. Azon gondolkodik, hogy ezek a múlékony emlékek mennyire elnyomják a fejében a meztelen testéről megmaradt képeket. Tetszett neki felöltözve. Nyár volt, de odakint lehűlt a levegő. Nem lett volna szabad dzseki nélkül elindulnia bulizni. Lent a kikötőben nagyon hideg tud lenni.
– Figyelj, bazmeg, ha dzseki nélkül mész ki, amikor havazik, bazmeg, akkor megfázol. Érted, bazmeg?
A lány várakozva bámul rá, aztán hitetlenkedő sikoly tör elő belőle.
– Mi a faszt hadoválsz? Milyen dzseki? Milyen hó?
A tévében Dominique Rocheteau hárít egy szabadrúgást, a labda épphogy csak elmegy a kapufa mellett. Renton visszasandít a képernyőről Begbie-re és a lányra.
Ahogy a hangszóróból üvölt, hogy „Magasabbra, bébi”, úgy erősödik Begbie hangja is.
– Ha zuhog a geci, bazmeg, és te úgy indulsz el, hogy nem veszel be tablettát, akkor kölköd lesz, bazmeg!
Lesley Rentonra pillant, és felvonja az egyik szemöldökét. Közben úgy tesz, mint aki a poharakat törölgeti. Mickey Aitken ránéz pár kíváncsi vendégre, akik erre visszafordulnak a másik tévéhez.
A lány egy pillanatig csendben bámulja Begbie­t, és az alsó ajkát harapdálja. végül aztán megszólal.
– Szóval?
– Szóval oldd meg, bazmeg. A te bajod, bazmeg, nem az enyém, bazmeg. – Franco Begbie megrázza a fejét, nagyot kortyol, aztán óvatosan leteszi a korsóját az asztalra. Arra gondol, hogy a Formica asztallap mintája olyan, mint az a tojás, amit egyszer gyerekkorában talált egy madárfészekben. – Azt mondtam neked, „Dugjunk, bazmeg”, nem azt, hogy „Csináljunk gyereket, bazmeg.” Hogy miért? Mert én dugni szeretek, nem gyereket csinálni, bazmeg!
A lány felpattan, rámutat, és üvölteni kezd.
– KURVÁRA NEM MOST HALLOTTÁL UTOLJÁRA RÓLAM!
Ezzel megfordul, és elindul a kocsmán keresztül a kijárat felé. Közben felharsan a félidőt jelző sípszó, és a játékosok lemasíroznak a pályáról. eddig a spanyolok egész szépen muzsikáltak, de a franciák voltak közelebb a gólszerzéshez.
– HÉ! – Begbie is felpattan, és visszaordít. – ELFELEJTED, HOGY A SRÁCOK IS OTT VOLTAK! MINDENKI VÉGIGMENT RAJTAD, BAZMEG!
A csaj hirtelen megáll. Megpördül, és halálra váltan néz rájuk, aztán Lesley-hez fordul, és könyörgő hangon felüvölt.
– KAMUZIK!
lesley Mickey­re pillant, és megvonja a vállát. Közben a lány újra nekiugrik Begbie­nek.
– MEGKAPOD MÉG A MAGADÉT, BAZMEG!
– MÁR MEGKAPTAM, BAZMEG! – ordít vissza Begbie, és keresztbe tett kézzel bemutat. – ÉS KURVA SZAR VOLT, BAZMEG!
Renton nézi, ahogy a csaj szégyenében összegörnyedve kilép a kocsma lengőajtaján. A válla olyan csupasznak tűnik neki, mint még soha senkié, mintha az éjszaka is elég lenne rá sálnak. elképzel egy másik világot, ahol nem került bele a lányba Begbie magja, és ő utánamegy, sétál vele, talán még a kabátját is ráteríti a puha, kecses hátára.
Frank Begbie lehúzza a sörét, rendel még egy kört, aztán visszamegy a társaságához.
– Ha ez az ügy eljut a bíróságig, bazmeg, jöttök fedezni, bazmeg, és elmondjátok, hogy ti is ott voltatok. Mindenki tudja, hogy testvériesen megosztozunk a bulákon odalent a kikötőben, bazmeg.
– Vérvizsgálattal meg tudják állapítani, Franco – mondja Tommy.
Renton szeretné megemlíteni, hogy olvasott egy új DNS-tesztről a Scientific Americanben odafent a Központi Könyv tárban, de aztán eszébe jut, hogy nem az aberdeeni diákklubban van, hanem egy kocsmában ül a Walkon, és errefelé kevésbé díjazzák egy okoskodó fasz észrevételeit.
Begbie ajkai visszahúzódnak a fogairól.
– Tudom én is, bazmeg – csattan fel, aztán megenyhül az arckifejezése. – De távol lehet tartani a spinét a bíróságtól, ha azt hiszi, hogy az egész kibaszott leith ott lesz, és arról mesél, hogy őt pumpálta, miközben még csöpögött belőle Franco gecije, bazmeg!
Bár nevetnek, a többiek kezdik sajnálni a lányt. Főleg Spud. Túl sok Bacardi­kólát iszol, hirtelen begerjedsz, szétrakod a lábadat, és életed hátralévő részében egy Begbie­t nevelsz. Nem számít, ha szar alak a csaj, ilyet senki nem érdemel.
Kezdődik a második félidő, és Platini – mintha csak így kellene lennie – megszerzi a vezetést a franciáknak. A kocsma megőrül, legalábbis a másik sarok, és Begbie-t láthatóan bosszantja a zűrzavar, mert fegyelmező pillantásokat küld a szűk helyiség vége felé. Tommy azon gondolkozik, hogy szembeszállna-e még valaha Francóval, és ha igen, mi kényszerítené erre.
Még néhány kör pia, és a délután el is múlik. Fent a képernyőn Platini sportkarrierje csúcsára ér, és diadalmasan a magasba emeli az EB-trófeát. Renton és Keezbo csodálkozva veszik észre, hogy kettő-null lett a vége – a második gólt nem is látták. Útban volt az amfetamin, az adrenalin meg néhány személyes dráma.
– Még a nevét sem tudom, bazmeg – mondja Begbie. Szúrós, becsmérlő beszólásnak szánja, de a többiekkel együtt meglepve kell tudomásul vennie, hogy valami olyasmi lesz belőle, ami félúton van a vádaskodás és a panasz között. Néhány pillanatig arra a foltos tojásra gondol: nem emlékszik rá, hogy összetörte, vagy otthagyta a fészekben.

A Kiadó engedélyével.