FőképDunajcsik Mátyásról már eddig is tudtam, hogy az egyik legtehetségesebb fiatal irodalmárunk, bár eddig elsősorban kritikusként ismertem. Számos általam nagyra tartott műről és szerzőről írt már, többek között Sebaldról, Pynchonról, Proustról, Nádasról, Rubinról. Idén tavasszal jelent meg második szépirodalmi kötete Balbec Beach címmel a Libri Kiadónál.

De lássuk a könyvet. A pofás borítóval rendelkező kötet 13 novellát tartalmaz, amit a szerző két részre oszt, az egyik a címadó „Balbec Beach”-csel indul, a másik pedig a „Berlin alatt a föld”-del. A kötet novellái nagyon hasonlóak egymáshoz, mégpedig több értelemben is: főszereplőik általában művészek, akik igen nagy irodalmi, szobrászati stb. tudással rendelkeznek, de igazából nem történik velük semmi olyan, ami a való élethez tartozna. Életük legnagyobb eseményei például, hogy írnak néhány sort, gondolkodnak azon, amit lefekvés előtt olvastak és más effélék. A helyszínek sem túl változatosak: Bécs, Berlin, Budapest – mindegyik egyfajta művészeti központ.

A szövegeket pedig folyton átszövik a különféle kulturális utalások, amelyek, sajnos, nem mindig ágyazódnak be a történetekbe, sokszor erőltetettnek hatnak, például egy Szerb Antalt felidéző novellában egy Szerb An(i)ta nevű nő szerepel, aki Antának ejti a nevét; egy napsütésben hempergő macska kapcsán pedig azonnal Petri Györgyre terelődik a szó. Ezekkel az utalásokkal kapcsolatban gyakran érezni, hogy csak azért szerepelnek, hogy a szerző felidézhesse kedvenc íróit, könyveit. (Ezt egyébként a könyv végén direktben is megteszi: itt szerepelnek a nagy elődök, azok, akiknek írásművészete inspirálta Dunajcsikot.)
A könyv szerzője nyíltan vállalja homoszexualitását, és a Balbec Beach is hemzseg a különféle homoszexuális/leszbikus szerelmektől. Bár a leírások egyáltalán nem pornográfok és nem mondhatóak kifejezetten polgárpukkasztóknak sem, egy idő után egyszerűen sok lesz belőlük, legalábbis számomra unalmassá vált, hogy majd minden novella egy „más” beállítottságú művész nem túl eseménydús életéről szól. Emellett a kötetet helyenként túl elitistának is éreztem. Olvashatóak és élvezhetőek ugyan a történetek a különféle utalások, irodalmi elődök ismerete nélkül is, de az összefüggések igazi megértéshez azért kell hogy az olvasó igen nagy előzetes tudással rendelkezzen.

Ugyanakkor ki lehet emelni az igen klasszikus, gördülékeny nyelvezetet és a találó leírásokat, mint a könyv jól sikerült részeit. Illetve a novellák egy része az intertextuális utalásoktól függetlenül is működik. Azt gondolom, a tehetség megvan, és remélem, a következő kötet már emberközelibbre sikerül majd.