Beleolvasó - Verena Kast: Változás és megújulás

Fülszöveg:
„A virág ajtót nyit meg.”

„A terapeuta hivatása olyan hivatás, amelynek gyakorlása közben a legfontosabb tényező a változás […]. Az egymást sűrűn követő kisebb […] változásoknál sokkal jobban örülünk egy-egy igazán nagy változásnak: ilyen az újrakezdés, az újrakezdésre való képesség mitológiája; ilyen az újonnan nyert felismerés, hogy életünk történései nincsenek eleve rögzítve, tehát mindig bekövetkezhet valami váratlan, kedvező fordulat […]. Saját magunk számára is rejtünk titkokat, mindig meglephetjük magunkat valamivel. A legjobb számunkra az, ha mindig úton vagyunk, bővítjük tudásunk és élményeink tárházát, de legalábbis újfajta megközelítéssel éljük át ugyanazt. A megújulás – ahogyan azt mi képzeljük – azt jelenti, hogy gazdagodunk, mind jobban magunkra találunk, hitelesebbek leszünk, egyre inkább kiteljesedik az életünk, újabb és újabb rétegei tárulnak fel számunkra – a folyamat során mi magunk formáljuk tovább alkotó módon az életünket, megtöltjük tartalommal, s így adunk egyszersmind értelmet neki.”

A neves svájci pszichoterapeuta a Zürichi Egyetem tanára, a Jung Intézet docense, a Nemzetközi Mélypszichológiai Társaság elnöke. Kutatási területe a gyász és a kapcsolati problémák feldolgozása, ezekben a témákban több tanulmányt, laikusoknak is szóló „segítő könyvet” publikált.

Verena Kast Sankt Gallenben folytat magánpraxist.

Részlet a könyvből:
A változás az egyik leglenyűgözőbb egzisztenciális tapasztalat, ugyanakkor a pszichoterápiának is egyik leglényegesebb témája. Ámde:
Képes-e egyáltalán változni az ember? Nem inkább úgy áll-e a dolog, hogy mindig is ugyanazok maradunk, hiszen állandó hibáink és állandó sajátosságaink alkotják egyéniségünket? A fejlődéslélektan teljes természetességgel beszél a változásokról, melyeken az emberi élet a születéstől a halálig átesik. Hogyan is lehetne kétséges, hogy az ember bizony változik? S ha nagyobb összefüggésben vesszük szemügyre az életet, akkor tűnik csak ki igazán, hogy szinte minden folyamatosan változik, alakul, mozgásban van. Hogyan is lehetne másképp, hiszen a változás többek között egyik velejárója az időbeliségnek és a halálnak, s ezek alapvetően meghatározzák egész életünket. Ilyen értelemben a változás a legtermészetesebb dolog a világon. Meg kell persze különböztetnünk azokat a változásokat, amelyekbe belekerülünk és először passzív elszenvedőként leszünk a részesei, majd kénytelen-kelletlen megküzdünk velük, és azokat, amelyekre mi magunk szánjuk el magunkat. A változás e két fajtája kölcsönhatásban áll egymással, és olykor, habár ritkán, még az is megesik, hogy a két típus egybeesik. Vannak változások, amik a közreműködésünk nélkül is bekövetkeznek: például öregszünk, az évszakok váltják egymást – és mégis, minden változás ellenére, ugyanazok is maradunk.
Példaképpen figyeljük meg az öregedést: ha a saját életünkre tekintünk, negyven- vagy ötvenévesen egyikünk sem állítaná, hogy azonos lenne húszéves kori önmagával. Úgy fogalmazunk ilyenkor: fejlődtünk. Ha nem így áll a dolog, akkor legalábbis a környezet állapítja meg kritikusan: „fejlődésében megrekedt” az illető. A sokféle változást fejlődésnek értelmezzük, az egyszeri, különleges személyiség formálódásának. S ezt a fejlődést nem csupán a múló idő következményének tartjuk, hanem teljesítménynek is, hiszen megküzdöttünk az életnek azokkal a nagy kérdéseivel, amelyek elé egy-egy életszakasz állított bennünket. Ám minden fejlődés, minden változás, alakulás ellenére ugyanakkor önmagunk is maradtunk. Ha jócskán megöregedtünk is, magunkra ismerünk az egykori fiatalban, az egykori gyermekben. Ez egyszersmind identitásunk titka: folyamatosan alakulunk, egészen a halálig, s mégis ugyanazok maradunk. Szinte mondhatnánk azt is, hogy a változás, a fejlődés impulzusai által egyre inkább a saját lényegünk irányába formálódunk. Nagyon is aktívan reagálunk tehát azokra a változásokra, amelyeknek az élet voltaképp kiszolgáltat bennünket.
Vannak olyan változások is, melyeknek kevésbé vagyunk tudatos résztvevői, bár úgy képzeljük, bizonyos emberek aktív módon idézték elő őket: ilyenek a gazdasági struktúrák vagy a világnézetek változásai. Mi magunk is változunk, amennyiben utólagosan helyeseljük ezeket a változásokat, kénytelenek vagyunk helyeselni őket, vagy egész egyszerűen csak megszokás révén alkalmazkodunk hozzájuk a magatartásunkkal.
Vannak azután olyan helyzetek, amelyekben mi magunk még aktívabban keressük a változást. Ha valaki depressziós hangulatváltozásai miatt szakemberhez fordul, akkor ezt abban a reményben teszi, hogy sikerül az életében, a pszichéjében, a kapcsolataiban olyan változást elérni, melynek köszönhetően depresszív alaphangulata majd derűsebbé, oldottabbá válik. Az ilyen ember reménykedik a változásban, a derűsebb jövőben, ezért vállalkozik a terápiára. Ezzel a vággyal mindig összekapcsolódik egy illúzió is, amely úgyszintén a változásra vonatkozik: mélyen gyökerezik bennünk az az óhaj, hogy „egészen más emberré váljunk” – mégsem tudunk kényünk-kedvünk szerint átalakulni. Mindazonáltal ez a vágyunk is bizonyítja, milyen rendkívül fontos számunkra a változás lehetősége: hogyan is akarhatnánk különben más emberré válni? A valóságban azonban sohasem válhatunk egészen más emberré. Van, ami változik bennünk, de vannak az emberi életnek konstans, állandó elemei is. Változásainkkal ugyanakkor megvalósíthatunk néhány bennünk rejlő – nem is kevés – lehetőséget. Újra és újra felfedezhetjük tehát önmagunkat. Előfordulhat azonban, hogy ez mind nem elég a sikeres változáshoz: mert milyen gyakran térünk vissza „régi” magatartásunkhoz, milyen nehéz rossz szokásainktól megválni!
A változás témáját az „isteni gyermek” szimbóluma jeleníti meg.
Az „isteni gyermek” olyan szimbólum, amely sok különböző mitológiában előfordul, gondoljunk csak Jézusra, Buddhára, Hermészre, Dionüszoszra, Krisnára stb. Az isteni gyermeknek már a születése is különleges, csodálatos, olykor már a nemzése is rendkívüli, mint a szűztől születés esetében. A világra jött gyermeket pedig minden oldalról veszély fenyegeti, ő maga gyakran elhagyatott. Nemritkán démonok vagy gonosz király (például Heródes) akarja elpusztítani, megölni a gyermeket. Ám a fenyegetés és ármánykodás épp arra vezet, hogy a gyermek végül olyan erősnek, győzhetetlennek bizonyuljon, hogy az egész világot képes legyen megváltoztatni. Ha sikerült volna elpusztítani és nem szállhatna szembe ellenségeivel, akkor nem is lehetne isteni gyermek.
Az isteni gyermek mitológiai motívuma – az anyai háttér, a kettős születés, a démonok általi fenyegetettség strukturálisan hozzátartozó elemeivel együtt – megtalálható a vallásban, a művészetben, az irodalomban, az álmokban stb. Erős érzelmek kapcsolódnak a fenti elemekhez, s hasonló érzelmek mindazokat megragadhatják, akik nem zárkóznak el e szimbólum hatása elől. Ha közel engedjük magunkhoz ezt a motívumot, akkor bennünk is megszületik a jövő, a megújulás, a fejlődő önállóság reménysége. Ha átéljük az isteni gyermek szimbólumát, akkor az magában hordozza az újjászületés, az alkotó változás lehetőségét, ugyanakkor az alkotó változást fenyegető veszélyt is: a régi és új örök harcát. Mindent összevéve azonban ez a szimbólum a reményt jeleníti meg: a reményt, hogy az életben mindig lehetséges megújulás, változás – még ha fenyegetettségnek van is kitéve. Ám ha az isteni gyermek szimbóluma az emberben újra meg újra feltörő reményt, a változás reménységét jelenti is, melyet többnyire egy-egy sötét periódus után, afféle fordulópontként élünk meg, még mindig előttünk áll a feladat, hogy a változást folyamatosan átvigyük az életbe is. A feltörő reménység és a fenyegetéstől való félelem hullámzása ezeknek a folyamatoknak a velejárója.
Ha a változás nem is könnyen valósítható meg, mégiscsak arról van szó, hogy önmagunk új meg új oldalait ismerhetjük meg, vagyis újra meg újra felfedezhetjük önmagunkat.
A Herder könyvkiadó szerkesztőjének, dr. Karin Walter asszonynak tűnt fel, hogy milyen sok előadásom és írásom foglalkozik a változás témájával. Valóban úgy gondolom, hogy rendkívül izgalmas s még mindig nagyon kevéssé ismert problémáról van szó. Karin Walter részben publikálatlan, részben nehezen hozzáférhető írásaimból összeállított egy válogatást, mely több különböző oldalról világítja meg a változás, alakulás témakörét. Szívből jövő köszönetet mondok neki mind a könyv ötletéért, mind az érzékeny, szerencsés válogatásért.

Verena Kast

A Kiadó engedélyével.