Főkép

Majoros Nóra első könyvét a 6-8 éves (avagy 3. osztályos) korosztálynak ajánlja a kiadó, de mint minden jó gyerekkönyvet, ezt is bárki elolvashatja. A történet főszereplője és mesélője Bruni, avagy Panka, egy kilencéves kislány, akinek a családi viszonyai igen bonyolultak. Patchwork családnak nevezik az ilyesmit, amikor az anyának és/vagy apának más kapcsolatából is vannak gyerekei, de azért nagy vonalakban mindenki tartja mindenkivel a kapcsolatot. Bruniéknál legalábbis így van.
 
Márpedig 3 különféle családban tripla annyi mindenféle lehet, mint egyben, pedig akinek már volt családja, tudja, hogy egyetlen apró család is képes csuda dolgokra. Akinek viszont csak egy családja volt, az alighanem furcsának tartja az ilyesmit, és hajlamos úgy gondolni, hogy aki ilyenben él, annak szüksége van a „szihomókus” segítségére. Pedig hát nem ezen múlik. De hogy min, azt a szakkönyvekben tessenek keresni, mert ez a kis kötet nem a nagy megfejtéseké, hanem a megélt életé, méghozzá Bruni szemszögéből.
 
A kislány hangja pont attól hiteles, hogy a feltétlen gyermeki elfogadás jelenik meg benne. Nem ítélkezik, nem mondja azt, hogy jaj, de rossz neki, de azt sem, hogy jaj, de jó. Merthogy mint kb. mindenben, az efféle családi felállásokban is van jó is, meg rossz is. Richard Bach, a könnyen fogyasztható ezoterikus regények egykori királya írta, hogy az ember a legritkább esetben él egy fedél alatt az igazi rokonaival – de Majoros Nóra könyve nem is ebből a szempontból közelíti meg a témát. Hanem, mint említettem, abból, ahogy Bruni látja. És ő élvezi, ha apa túlzsúfolt, szabályokat nem tűrő lakásában együtt van az egész bagázs, pedig ha alvásra kerül a sor, alig férnek el; és érzi, hogy apa első felesége haragszik rá is, meg apára is. És így tovább. Ez a könyv kerüli a hippi szellemiségű hurráoptimizmust, meg a komoly szihomókusi elemzéseket is, egyszerűen csak elmesél egy halom sztorit Bruni és színes famíliája kalandokban gazdag életéről, s nem mond mást, csak ennyit: ilyen is van, így is lehet élni.
 
Bruni történeteit olvasva Janikovszky Éva épp úgy eszembe jutott, mint Bálint Ágnes Szeleburdi családja, ám valójában egyiknek sem követője vagy ismétlője. Egyrészt maga a téma nagyon mai (nem mondom, hogy régen nem volt ilyen, csak nem volt ilyen gyakori, vagy nem volt szokás beszélni róla), másrészt meg azt érzem, hogy Majoros Nórának megvan vagy szépen alakul a saját hangja, amiben a humor, az őszinteség, a nyitottság és az empátia igen fontos elemek. Ami Rubik Anna vidám, színes, néhol patchwork módra különféle textúrákat is alkalmazó illusztrációit illeti, a Quentin Blake-féle iskolához tartoznak (lásd Roald Dahl: Karcsi és a csokigyár), melyben a gyerekrajzok egyszerűsége keveredik a felnőttes, körmönfont iróniával. Szépnek nem mondanám, úgy nem, ahogy a manapság olyan sűrűn előforduló művészien illusztrált gyerekkönyveket, de remekül illenek ide.
 
A 3x1 család egy szórakoztató könyvecske, ami a humor és szeretet nyelvén, s annak egy pátosztól mentes nyelvjárásán szól valóban komoly meg fontos dolgokról, és meggyőződésem, hogy sokkal többet mond el ezekről, mint sok képzett szakértő meg általuk írt tanulmány mondhatna. De ha nem, akkor is sokkal élvezetesebb olvasmány.