Főkép Kíváncsi lennék, mi lett volna, ha az apai ágon ősnemes, anyai ágon gazdag nagypolgári családba született Karen Christence Dinesen apja nem akasztotta volna fel magát, amikor a lánya még csupán tíz éves volt; vagy ha nem ment volna hozzá svéd unokatestvéréhez, Bror Blixen báróhoz, és nem élt volna tizenhét évig Afrikában. Az szinte biztos, hogy egészen más ember lett volna belőle, hiszen nem élte volna át azokat az élményeket, amiket átélt, nem vágyott volna annyira a szabadságra, nem vette volna fel Karen von Blixen-Finecke nevet, és nagy valószínűséggel nem írta volna meg egyszerre lírai emlékiratként, antropológiai tanulmányként és filozófiai elmélkedésként is olvasható művét (Out of Africa), ami által valójában íróvá vált.
 
Karen Blixen a bizonyíték arra, hogy a számos sorscsapás és szenvedés nem csupán megtörni, de megerősíteni is képes az embereket, hogy az erő nem a túléléshez kell, hanem a megéléshez, hogy a kudarc nem feltétlenül valaminek a vége, hiszen lehet maga a kezdet, az újrakezdés lehetősége is, hogy vannak az életben olyan értékek, amiket nem képes kiölni belőlünk senki és semmi, mert ezek benne vannak minden szívdobbanásunkban, minden lélegzetvételünkben. Ez persze nem jelenti, nem is jelentheti azt, hogy ő tökéletes volt, még csak követendő példaként sem állítanám senki elé, de általa speciális erőre tehetünk szert, aminek nagy hasznát vehetjük a mindennapokban, legyenek azok akár a múlt, a jelen vagy a jövő században, Európában, Afrikában vagy éppenséggel Amerikában.
 
Ha Karen Blixen élete nem úgy alakult volna, ahogy alakult, az Angyalok bosszúja valószínűleg létre sem jött volna, de hogy egészen máshogy festene, abban egészen biztos vagyok. Például nem lenne ennyire érzékletes, ha édesapja halála után a kis Karenre nem telepedett volna rá a család nőtagjainak erős és vallásos uralma, ha nem abban a korban él, amikor a nőket még úgy nevelték, hogy ők csupán a házasságban és a gyereknevelésben teljesedhetnek ki, hogy a legfontosabb feladatuk a családi és társasági életben való eligazodás megtanulása, és csupán ennek elérése érdekében lehet idegen nyelveket tanulniuk, különféle könyveket olvasniuk, hangszere(ke)n játszaniuk vagy éppenséggel festegetniük. Ezzel együtt jártak a különböző országokba tett látogatások, melyeknek hatása szintén érezhető a viktoriánus stílusban megírt regényen, mellyel Karen Blixen egy számára idegen műfaj, a misztikus bűnügyi regény területére tett kirándulást, mégpedig Pierre Andrézel álnéven.
 
Bár a történet egészen más, mint ahogy azt tőle megszokhattuk (a kötet előzéke szerint megtörtént eseményen alapul), azért itt is megjelennek különleges női karakterek (elsősorban Lucan és Zosine, a két magára maradt angol lány személyében, de ide sorolható Arabella néni, és Olympia is, akik bár más-más szempontból, de kulcsfontosságúak a történetben), valamint az eltévelyedett vagy túlzott mértékű, mégis őszintétlen vallásosság, a képmutatás (Penthallow tiszteletes és a neje személyében), és mindezek mellett, vagy éppen ezek árnyékában a szerelem, a barátság, a család és a boldogság utáni vágy, az őszinteség és a becsület, hiszen az élet mégiscsak egyensúlyra törekszik. Egyértelmű, hogy nem életrajzi ihletésű a könyv, mégsem lehet figyelmen kívül hagyni azokat az életrajzi elemeket, amik hatással voltak a szerzőre a regény írása közben, ezekre utaltam az előző bekezdésben.
 
Egyes vélekedések szerint Karen Blixen Dánia német megszállása alatt, a nácizmus allegóriájaként írta meg a művét, mintegy túlélési terápiaként, mások szerint a Jane Eyre paródiája, én azonban egyik mellett sem tenném le a voksomat. Számomra az Angyalok bosszúja egy különleges szerző különleges története, melyben több szereplőről kiderül, hogy nem az, akinek látszik, és olykor a szándékok sem olyan őszinték, mint hinnénk, éppen ezért lehetséges, hogy az egész nem is az, aminek hisszük, hanem valami egészen más, a szerző pedig sokat sejtető, cinkos mosollyal figyel bennünket (tudom, ez lehetetlen, hiszen 1962-ben meghalt, de valahogy nem tudok szabadulni ettől a gondolattól)…

A szerző életrajza