Interjú: David Foenkinos – 2012. szeptember

A szerzőt legújabb, Nathalie második élete című könyvének megjelenése alkalmából faggattuk.
 
Ha jól tudom, viszonylag későn, 27 évesen kezdett el írni.

 

Nem, nem akkor kezdtem, az első könyvem jelent meg akkor. Tíz évvel korábban, 16-17 évesen kezdtem írni.
 
Mivel foglalkozott, mielőtt írni kezdett?

 

Zenét tanultam, illetve a Sorbonne-ra jártam, Párizsban. Évekig egy zeneiskolában dolgoztam gitártanárként. Igyekeztem minden reggel írni, aztán később eljött az az idő is, hogy kiadták, amit írok.
 
Mennyire fontos Önnek a zene?

 

Akkoriban, húsz évvel ezelőtt, a legfontosabb dolog volt az életemben. Imádtam a dzsesszt. Naponta két-három órát játszottam, zenész akartam lenni. Nagyon furcsa volt, hogy ez aztán megváltozott, és az írás fokozatosan egyre fontosabbá vált az életemben. Ma már szinte egyáltalán nem fontos számomra a zene. Néha játszom csak úgy, a magam örömére, de már nincsenek olyan álmaim, hogy zenész legyek. (nevet)
 
Kik a kedvenc előadói, együttesei?

 

Nagyon sok zenészt szeretek. Szeretem a Beatlest. Ezt azért említem, mert írtam egy könyvet John Lennonról. Ő nagyon fontos volt nekem egész életemben, és minden könyvemben van valamiféle utalás John Lennonra és Yoko Onóra. De ha tényleg elkezdünk arról beszélni, hogy mit szeretek, akkor, én mondom, két napig is itt ülhetünk.
 
Szerkesztőségünk egyik tagja szerint írásai John Lennon humorához is köthetők. Egyetért ezzel?

 

A róla szóló könyvemben próbáltam a lehető legközelebb jutni ahhoz, hogy ki volt John Lennon. És természetesen ha rá gondolunk, észre kell vennünk a humorát. Lennon rendkívül humoros ember volt, néha inkább szarkasztikus, mint vicces. De ha valaki elolvassa ezt a könyvet, látni fogja azt is, hogy Lennon mennyi nehézségen ment keresztül az életében – szörnyű élete volt. A könyv nem annyira a zenei karrierjének története, inkább az életéről szól és a szörnyű gyerekkoráról – tehát a könyv nem túlságosan vidám. Én nagyon szeretem, ahogyan a nehézségeiről beszél – néhány interjújában igen humorosan beszélt ezekről a dolgokról.
 
Kik a kedvenc írói?

 

A kedvenc íróim? Hm, ez is egy hosszú történet. Említhetem például Milan Kunderát, Philip Roth-t, Romain Garyt, Michel Houellebecqet – őt nagyon szeretem. Nagyon sok írót szeretek. Nagyon szeretem az orosz írókat.
 
És mely írók hatottak önre a leginkább?

 

Mindazok, akiket az előbb felsoroltam. Azt hiszem, mostanában Michel Houellebecq nagyon fontos számomra. A könyveimben nem látszik, hogy olyan nagy hatással lenne rám, de én tudom, hogy így van.
 
Az olvasók a stílusát vagy a történeteit szeretik jobban?

 

Hogy a stílusomat vagy a történeteimet szeretik-e jobban? Ez olyan, mintha azt kérdezné tőlem, hogy a nők a megjelenésemet vagy az agyamat szeretik-e jobban – azt, amit mondok, vagy azt, ahogy kinézek. Őszintén szólva, nem tudom. Mindkettő fontos. A történet nagyon fontos számomra. És az írás maga is. Ha olvasókkal beszélgetek, vannak, akik a történetet emelik ki, vannak, akik a karaktereket, és vannak, akik az írásmódot. Erre a kérdésre nem tudok válaszolni. És persze van olyan is, hogy egy olvasó nem szereti sem a történetet, sem a stílust – ilyen is előfordulhat. (nevet)
 
Ön szerint az emberek kellőképpen felkészültek a boldogságra?

 

Nem. Azt hiszem, senki sincs felkészülve a boldogságra. Törekszünk rá, és néha valamilyen véletlen folytán elérjük a boldogságot. De sokan attól félnek, hogy elveszítik a boldogságot, amit megtaláltak. Emiatt sosem érzik biztonságban magukat az életben.
 
Tehát ön szerint nincs tartós boldogság, csak örömteli pillanatok?

 

Igen, így van. Ennek ellenére egyáltalán nem vagyok pesszimista.
 
A magyarul eddig megjelent könyvei a párkapcsolatokkal foglalkoznak. Ennyire foglalkoztatja ez a téma?

 

Történeteket írok. Történeteket az életről. Ha az ember az életről ír, akkor érzelmekről ír, a szerelemről, a munkáról. Igaza van, gyakran foglalkozom a párkapcsolatokkal. De nem minden franciául megjelent könyvem szól romantikus témákról.
 
De ön szerint lehet azt mondani, hogy a párkapcsolatok a legfontosabb dolgok az életben?

 

Nem hiszem, hogy ez így van. Úgy értem, a kapcsolatok nagyon fontosak. De mindez azon múlik, hogyan él valaki. És természetesen a kapcsolatok adják a boldogság lényegét. A legutóbbi könyvem a nagyszüleimről szólt, de tudok gyerekekről is írni, vagy a munkáról. Sok mindenről tudok írni...
De azt hiszem, mégiscsak igaza van. Most, hogy egy kicsit belegondoltam ebbe, azt hiszem, úgy van, ahogy mondja. Az ön számára nem így van?
 
Hát, számomra a karrier és a párkapcsolatok egyformán fontosak.

 

Tényleg? Biztosan azért, mert ön nagyon fiatal. (nevet) Számomra a karrier viszonylag mellékes dolog.
 
A regényeiben felbukkanó különös figuráknak van valóságalapja, vagy csak a képzeletének termékei?

 

Ez is, az is igaz. Legnagyobbrészt a képzeletem teremtményei. Ami például Nathalie és Markus történetét illeti: nem vagyok özvegy, nem vagyok svéd, a könyv tehát nem az én életemről szól, de nagyon sok van belőlem mindegyik karakterben. Nagyon hosszú lenne, ha megpróbálnám pontosan elmesélni, az író mely részei vannak egy szereplőben. Azt hiszem, minden a valóság és a képzelet keveréke. Nem írok a saját életemről, erre nem vagyok képes. Szeretek helyzeteket és történeteket alkotni, de a saját életem részleteit elrejtem.
 
Tehát a szereplőinek nincsenek igazán valóéletbeli megfelelői? Ha például Párizsban sétálnék, találkozhatnék Markusszal?

 

Biztos vagyok benne, hogy igen. Tudom, hol lehet őt megtalálni. Akár be is mutathatnám őt önnek. Az ő karakterét az egyik barátom, Serge ihlette.
 
Évente egy vagy két könyvet ír. Hogy győzi ezt idővel és ötlettel?

 

Sok ötletem volna? Köszönöm. Tudja, amikor az ember regényt ír, folyamatosan a regényben él, még alvás közben is az jár az agyában. Nagyon szerencsés vagyok, hogy sok nyelvre lefordítják a könyveimet, így sokat utazhatok. Utazás közben pedig írok a vonaton. Ma reggel éppen a hotelban írtam. Rengeteget írok.
 
Nagyjából hány órát ír naponta?

 

Ezt képtelenség megmondani. Ez nem úgy van, hogy mondjuk fél 9-től 10-ig írok. Ahogy említettem, ha van egy ötletem, ha épp dolgozom egy regényen, akkor folyamatosan arra gondolok. Ez nagyon fárasztó is lehet, mert az agyam egy része egyfolytában a regénnyel van elfoglalva. Azt hiszem, egy író nemcsak akkor ír, amikor épp a gépe előtt ül.
 
Tehát ha épp egy izgalmas ötlettel van elfoglalva, képes akár 16-18 órát is írni naponta?

 

Fizikailag képtelen lennék ilyen sok órán át írni, de van ebben valami megszállottság, képes vagyok egész nap ugyanazon az ötleten gondolkodni.
 
Mesélne írói módszeréről?

 

Nincs semmiféle módszerem. Úgy gondolom, egy írónak nem lehet bármiféle írói módszere, mert az nem „biztonságos”. Ha az ember ír egy könyvet, sosem lehet biztos benne, hogy egy másikat is meg tudna írni ugyanolyan módon. Előfordult velem, hogy nehézségeim támadtak az írással. Minden egyes regényem írása egészen másféle tapasztalat volt. Néha az egész történet eleve a fejemben volt, máskor pedig menet közben formálódott, mindennap valami mássá vált. Úgyhogy én azt szeretem, ha nincs egyetlen módszerem.
 
Tehát az ön számára minden egyes regény teljesen egyedi írói élmény?

 

Igen, így van. Minden történet olyan, mint együtt élni valakivel egy kapcsolatban. Az ember tisztában van az alapvető összetevőkkel, de a végeredmény mindig más. Azt hiszem, ugyanez áll az írásra. Én például szeretek utazás közben írni, nem pedig mindennap ugyanazon a helyen. Sok írónak szüksége van arra a fajta biztonságra, hogy mindig egy bizonyos helyen írjon. Én viszont mindenhol szeretek írni, mindig máshol, és sok minden múlik azon, hogy milyen az adott hely hangulata.
 
Honnan vette a Nathalie második élete alapötletét?

 

Ez nagyon nehéz kérdés számomra, mert az az egész a képzeletről szól. Néha az ember álmodik valamit, de nem tudja, miért álmodja éppen azt. De ha elgondolkodom ezen a szerelmi történeten egy özvegy nő és egy svéd férfi között, arra jutok, hogy ez egy kicsit személyes. Nem maga a történet, hanem az, hogy az ember hogyan birkózik meg azzal, hogy egy tragédia után visszatérjen az életbe. Fiatalkoromban egyszer nagyon beteg voltam, hónapokat töltöttem kórházban, és azt hiszem, a könyv azokon a dolgokon alapul, hogy az ember fél meghalni, hogy az élet hozhat meglepetéseket, és hogy végül minden megy tovább.
 
A két főszereplőt eleve így képzelte, vagy írás közben érték meglepetések?

 

Nem értek meglepetések, nem változtattam a szereplőkön. A legfontosabb dolog, amikor valaki regényt ír, hogy meglegyenek a szereplők. Minél erősebbek a szereplők, annál könnyebb megírni a történetet, mert olyankor az író csak követi a karaktereket. Az elején ez nagyon sok munkával járt, de utána kevésbé. Megváltoztathatom magamat, de a szereplőket nem. Én csak követem őket.
 
Az ön számára tehát minden regénynél fontos, hogy végig kitartson az eredetileg elképzelt karakterek mellett?

 

Igen, így van. Ez az egyetlen mód arra, hogy az írót meglepjék a karakterei. És amikor történetet írok, azt akarom, hogy lepjenek meg a szereplőim.
 
Ironikus, elbűvölő, bájos, rózsaszín, szellemes, humoros, romantikus – véleménye szerint melyik jelző illik legjobban a Nathalie második életére?

 

Ha egy szót mondhatok, az a meglepő lenne.
 
Mi a véleménye a magyar kiadás borítójáról?

 

Még nem láttam a magyar borítót. Nem a film posztere van rajta? Audrey Tautou? Biztosan nagyszerű. Itt jártam májusban, a film miatt, úgyhogy emlékszem a filmplakátra.
 
Ön szerint jó ötlet a filmplakátot használni a könyv borítóján?

 

Igazán nem tudom. Részben igen, mert úgy tudom, a film jól ment Magyarországon, nem volt nagyon sikeres, de azért elég jól ment, úgyhogy lehet, hogy akik látták a filmet, utána el akarják olvasni a könyvet is. Másrészt viszont azt gondolom, a könyv az könyv, és nem muszáj a filmmel törődni – de igazán nem tudom. Ha lett volna más ötlet a borítóra, az is remek lett volna. De számomra ez nem igazán fontos.
 
A Nathalie második élete jellegzetesen francia történet, mégis nemzetközi sikert aratott. Számított erre?

 

Egyáltalán nem számítottam rá. Ezt nem lehetett előre látni. Az ember el sem tudja képzelni, hogy egy özvegy nő és egy svéd fickó szerelmi története ilyen sikert arat. A könyvben nagyon sok idézet és utalás van sok olyan francia szerzőkre, akiket nagyon szeretek – ez valóban egy nagyon francia könyv.
 
Mit gondol, a film népszerűsége befolyásolja írói pályafutását?

 

Melyik országban? Franciaországban? Ezt még nem tudom megmondani. Az biztos, hogy a könyv nagyon sikeres Franciaországban. De nem tudom, az változtat-e valamin, hogy film is készült belőle.
 
És nemzetközi viszonylatban?

 

Igazán nem tudom. Elkészítettem a filmet, most pedig a könyvet népszerűsítem. Nem tudhatom, hogy alakult volna a pályafutásom a film nélkül. Ez meglehetősen bonyolult számomra, és nem is próbálok efféle kérdéseken gondolkodni. Nemrég fejeztem be a legújabb könyvemet, ami nemsokára megjelenik Franciaországban. Néha meglehetősen furcsa érzés egy korábbi munkámról beszélni.
 
Tehát ha befejez egy munkát, az megjelenik, és elkezd valami máson dolgozni, akkor egy kicsit eltávolodik a korábbi művétől?

 

Nem, nem mondanám, hogy eltávolodom tőle. A kérdése arra vonatkozott, hogy változtatott-e valamit a film a karrieremen. Ezt a kérdést nem sokat szoktam elemezgetni. De nagyon boldoggá tesz, hogy a könyvem sok országban megjelent, és még mindig nagyon fontos számomra.
 
A Nathalie második élete felkerült a francia bestsellerlistára is.

 

Igen, meglepett, hogy milyen hatalmas siker volt a könyv Franciaországban. És néhány másik országban is. Remélem, hogy a magyar olvasók is szeretni fogják.
 
Sikeres írónak tartja magát?

 

Erre a kérdésre nem tudok válaszolni. (nevet) Az ember vagy elér sikereket, vagy nem, de nem lehet azt mondani, hogy valaki „sikeres író”. Úgy gondolok magamra, mint íróra, aki írni próbál, vagy egy új filmet csinálni. Vannak sikereim, nem mondhatom, hogy nem vagyok sikeres. De éppen ebben a pillanatban vannak sikereim. Lehet, hogy két év múlva újra találkozunk itt, és azt kérdezi majd tőlem: „lúzernek tartja magát?” Lehet, hogy azt mondom majd, hogy igen – ezt nem lehet megmondani. (nevet) Természetesen jó, ha egy könyvem nagy sikert arat. De már két másik könyvet írtam a Nathalie második élete óta, mindegyik egészen más. Nem próbálom meg még egyszer ugyanazt a könyvet megírni, arra gondolva, hogy megtaláltam a siker kulcsát. Az embernek azt kell írnia, ami belül van. Biztos vagyok benne, hogy nem kell szándékosan törekedni a sikerre ahhoz, hogy valaki sikert érjen el. De egyébként is, mi számít sikernek? Ha az embernek sok olvasója van? Ha van egyvalaki, egy különleges személy, aki szereti, amit csinál?
 
Talán az, ha az ember elégedett azzal, amit elért.

 

Az ember sosem lehet teljesen elégedett ezzel. Ezt persze nem mondhatom el önnek, mert akkor talán azt hiszi majd, hogy azt gondolom, írhattam vagy csinálhattam volna jobban is – de a lényeg, hogy az ember sosem lehet teljesen elégedett azzal, amit csinált.
 
Elérkeztünk az utolsó kérdéshez. Egy korábbi regényének – A feleségem erotikus potenciálja – emlékezetes része az ablakmosás. Önnek mennyi ideje jut manapság az ablakpucolásra?

 

(nevet) Sosincs rá időm. De miután ez a könyv megjelent, kaptam leveleket nőktől, akik meg akarták pucolni az ablakaimat.

 

Köszönöm a beszélgetést.

 

Én is köszönöm.