Főkép

Nagyon nehéz manapság olyat alkotni, ami új, amit ha elolvasunk, vagy megnézünk, esetleg meghallgatunk, azt mondjuk rá, hogy „ilyet még nem pipáltam”. Éppen ezért különleges, ha egy ilyen alkotás kerül a látókörünkbe, s olyankor elismerően bólintunk, hogy igenis van új a nap alatt. Noha sajnos a szóban forgó egyedi alkotáshoz a történelem legborzalmasabb szelete szolgáltatott ihletet, méghozzá a II. világháború. De mielőtt valaki a fronton játszódó James Jones-kötetekre, vagy Forsyth vagy Ludlum fiktív valóságot felépítő konspirációs thrillereire gondol, azoknak jó hírrel szolgálhatok. Clara Sanchez egy teljesen új szeletét nyitja meg a világégés után elterjedt náci vadászok kalandjainak: főhőseink immáron kiöregedtek, s egyre közeledik az idő, amikor a legyőzhetetlen végső ellenféllel, a halállal kell szembenézniük.

A történetet ne ítéljük meg a fülszöveg alapján, az ugyanis teljesen mást ígér, mint amit a regény nyújt. A történetünk kezdetén egy spanyol tengerparti városkában Dianalumban – valós történelmi hely megváltoztatott neve – vagyunk. Sandra, a tetovált, piercinges lány terhes egy olyan férfitól, akit nem igazán szeret, és hogy átértékelje az életét, a nővérének nyaralójába költözik. Pont ebben az időben érkezik a városba a Központnak nevezett nácivadász szervezet egyik haláltábort is megjárt tagja, az immáron kiöregedett, gyógyszerekre szoruló Julián, aki barátja levelének hatására vállalkozik egy utolsó kalandra. Barátja, Salva levele arról tanúskodik, hogy táboruk parancsnoka, a norvég Frederik és felesége, Karin a városban tartózkodnak. Julián beleveti magát a munkába, s utolsó megmaradt erejével utána akar járni az ügynek, s ebben segítségére lesz Sandra, aki egy véletlen folytán megismerkedik a náci házaspárral és a bűvkörükbe kerül. Ahogy az idő telik, kiderül a náci házaspár szándéka, valamint egy egész neonáci szervezet is lelepleződik.

Rendkívül egyedi, feszes és izgalmas történet elevenedik meg a lapokon, ami még gondolkodásra is sarkall. Végig a jelenben járunk, néha ugyan visszatérünk a múlt egy-egy szeletéhez, de a szerző nem akar hatásvadász lenni, hanem megfelelően adagolja a múltbeli szörnyűségeket, így nem válik öncélúvá és feleslegesen szájbarágóssá a történet.

A sztori izgalmas, feszes mivolta mellett a könyv legfőbb bűvereje a karakterekben rejlik. Julián igazi példakép lehet a számunkra, hogy milyen öregek is legyünk majd. Szellemileg ép, igaz, már érzi a korát, de még mindig képes kilométereket gyalogolni a cél érdekében, és a kitartása is igazán tiszteletre méltó. Öregkori bölcsessége teljesen más megvilágításba kerül, mint az általános írói sztereotípia gonosz, vagy éppen idealizált időseinél megszokhattuk. Gondolatai reálisak: az elvesztett feleségére emlékezik, s adott helyzetekben feleleveníti a felesége intelmeit, megtakarított pénzét nem szeretné elkölteni, hiszen gondoskodik egyetlen lányáról. Csakúgy, mint Murakami Haruki esetében, nem tudom megmondani, miért lesz az egyik legszimpatikusabb karakter számomra Julián, s hogy miért varázsolt el, de sikerül neki. Sandra jelleme is remekül árnyalt, érdekes végigkövetni, hogyan lesz a kissé kaotikus, fortyogó jellemű lányból megfontolt, érett nő. Persze ő is követ el néha hibákat, s a könyv egyik momentumánál azt hittem, hogy az egyik legvalószínűbb szituációval fog véget érni a regény, de szerencsére Sánchez nem borzolta ezzel az idegeinket.

Ami viszont nekem nem tetszett a jellemábrázolásban, az a nácik kétdimenzióssága. Amíg ki nem derül, kicsodák is ők, az írónő még elhiteti velünk, hogy megváltozhatnak, hogy az idő és a kor a múlt és az élet átértékelésére sarkall, hogy lehet megváltás még a leggonoszabb embereknek is. De ahogyan a történet halad, a nácik egyre inkább tipikus gonosz, számító, könyörtelen embereknek tűnnek, akik, akár a robotok, életük folyamán végig ugyanazon a hullámhosszon működtek. Valóban ennyire átformálta volna a gondolkodásukat a hitleri rendszer?

A történet fő gondolatisága viszont egyedivé teszi a könyvet. Azok, akik a világégés és a történelem sötét korában éltek, mára megöregedtek, az események hamarosan puszta történelemmé válnak, de akik átélték őket, azokban megmaradt a tüske. A kompenzáció vágya emberi tulajdonság, s erre törekszik Julián is, talán ez az egyetlen dolog, ami ekkora erők kifejtésére és kitartásra készteti. De az idő halad, az új korosztály már kevésbé szubjektívan nézi az eseményeket, s talán közönnyel várja, hogy a múlt még élő figurái eltávozzanak. Érzik ezt szereplők is, ezért lehetséges a könyv végkifejlete is – ami a mi mulandóságunkra is emlékeztethet. Ami még különösen érdekes a regényben, azok a leírások: rendkívül részletesek, de az írónő nem viszi túlzásba őket. A karakterek és a különböző helyszínek leírása nem fogja megfeküdni a gyomrunkat, de az események, a kisebb részletek rendkívül színesen elevenednek meg a képzeletünkben.

Különleges élményben részesül az, aki elolvassa Clara Sánchez regényét. Olvasás közben beszippant, bár nehéz pontosan megmagyarázni, mivel éri ezt el. Az alaphelyzet és az ebből fakadó gondolatok felvázolása egyedi, mindenki találhat a könyvben gondolkodnivalót, a regény utószava pedig érdekes adalékkal szolgálhat a második világháborús tudásanyagunkhoz. Ráadásul még azok is meglelhetik benne az öregség elfogadható formáját, akik foggal-körömmel küzdenek ellene.