Főkép A jobbára utópisztikus filmjeiről (2012, Függetlenség Napja) ismert Roland Emmerich ezúttal a kosztümös filmek világába tett kirándulást, az eredményt pedig korán sem lehet hagyományosnak nevezni. Korábbi rendezései során ugyebár azon mániájának hódolt, hogy rendre látványos keretek között pusztította el a Földet, a 17. századi Erzsébet kori Angliába kalauzoló Anonymus című filmben viszont emberi életek, álmok és vágyak hullnak a porba. Mielőtt folytatnám, szeretném leszögezni, hogy szerintem a német nemzetiségű rendezőnek ez az eddigi legjobb filmje.

Emmerich kettős nézőpont felhasználásával vezeti végig nézőit a költők és színészek küzdelmekkel és a siker hajhászásával telített mindennapjain, miközben a politikai élet valósággal fortyog. Az angol történelem olyan  meghatározó eseményeibe nyerhetünk bepillantást, mint az Essex összeesküvés, a Cecil család ellen felbujtott angol polgárok ellen irányított sortűz, az ír háború, vagy I. Jakab beiktatása, a film valódi keretét azonban a mindenki által jól ismert angol író kilétét övező titkok adják, a történet alapjául ugyanis az az elterjedt összeesküvés elmélet szolgál, miszerint Shakespeare nem maga írta műveit.

Már a kezdetekben fény derül néhány nyugtalanító tényre, többek között arra, hogy Shakespeare-től nem maradt fenn egyetlen kézirat sem. A filmben az eredeti művek alkotójaként Edward de Vere kerül megnevezésre, aki fiatalon a Cecil családhoz kerül. Az ifjú, heves természetű Edward igen tehetséges irodalmárnak mutatkozik, költészet iránti rajongását azonban nevelőcsaládja nem nézi jó szemmel. Vere történetét az Essex-ek és Erzsébet közötti összeesküvés, és az angol trónra a skót Jakabot szánó Cecilek ármánykodásai színezik. Oxford grófja, Edward e feszült időszakban határozza el, hogy a londoni közönség elé tárja palotájában porosodó színdarabjait. A saját neve alatt ezt nem teheti meg, ugyanis drámaírói tevékenysége rossz fényt vetne rá és családjára is. A filmben többször is elhangzik, igaz jobbára az ellenszenves szereplők szájából, hogy a színház nem más, mint az ördög találmánya. Edward korában bűnnek számít a színházi darabok szeretete, csakúgy, mint a drámaírás, színészkedés.
 
E problémát Edward egy fiatal, hírnevet mellőző költővel próbálja áthidalni, az ifjú Ben Jonson neve alatt szeretné kiadatni drámáit. Jonson azonban nem kíván más művein keresztül ismertté válni, így Edward ajánlatára lecsap fél-analfabéta barátja, William Shakespeare. A világhírű író rajongói minden bizonnyal szívbe markolónak fogják találni azt a ripacskodást, amit Rafe Spall Shakespeare szerepében visz véghez, az általa megformált karakter ugyanis meglehetősen groteszkre sikerült. Ugyanakkor nem meglepő a híres drámaíró karakterének az eddigi elképzeléseinkkel szöges ellentétben álló megformálása, hiszen a film mozgatórugója a napjainkig biztosnak hitt tények cáfolata a valós történelmi mozzanatok keverésével.
 
Emmerich elé már csaknem egy évtizeddel korábban letették az Anonymus forgatókönyvét, de akkor még nem érezte magát elég felkészültnek egy ilyen kaliberű mű megalkotásához. Mint ahogy azt az egyik interjúban megjegyezte, először bele kellett helyezkednie a korba, tanulmányozva annak sajátosságait. Ez az elmélyülés maximálisan át is jön a filmvásznon: monumentális képsorok tárulnak elénk, az Aranykor teljes pompájával elevenedik meg előttünk, a madártávlatból rögzített képsorok láttán nem lehet betelni az utcákon hömpölygő tömeg látványával, a Temzén elhúzó vitorlásokkal, a pezsgő kikötővel, a havas Tower látképével, vagy épp Oxford grófjának csodás rezidenciájával. Mindezek közben maguk az utcák is életre kelnek, egyszerűen minden árasztja magából a korhangulatot: a sártenger felett deszkákon átlépdelő nemesek; a IV. Henrik dráma bemutatása során a franciák ellen felbuzdult, színpadra felkapaszkodó nép; a frissen épült, roskadásig telt Globe.
 
A főszereplő, Rhys Ifans úgy nyilatkozott, hogy tökéletesnek érezte magát a szerepre. Ifans valóban nagyszerűen alakítja a kor nézeteitől szenvedő, a konvencióktól szabadulni kívánó férfit, aki mindemellett megfontolt államférfi is és nemes céljai érdekében felesége családjával is hajlandó szembeszegülni. Külön érdekesség, hogy Ifans már ezelőtt is szerepelt egy Erzsébet korát feldolgozó filmben, a spanyol armada támadását és Margit kivégzését megörökítő Az aranykorban Robert Restont játszhatta el. A két film között annyi párhuzamot még mindenképp lehet vonni, hogy a David Hirschfilder által előadott „The Long Nights of the Knifes” ugyanúgy felcsendül mindkét Tudor korral foglalkozó mű során.
Az Anonymus lüktet és él, a történet sötét titkokról, és a múlt kísértő árnyairól rántja le a leplet, feltárva a küzdelmekkel teli korabeli életet és az azóta elterjedt pletykák mögött megbúvó lehetséges igazságot. A film mai New York-ban játszódó felvezetője során, a konferálót alakító Derek Jacobi leszögezi, ezennel szeretne elmesélni egy másik történetet, egy sötétebbet. Lúdtoll a kard ellen, hatalom és árulás, győzelem a színpadon, és vereség a trónon.
 
A film megtekintését nyugodt szívvel tudom ajánlani a történelmi filmek szerelmeseinek, a drámák rajongóinak, és azoknak, akik kíváncsiak a széles körben elfogadott igazságok fátyla mögött lappangó titkokra, még ha azok sötétek is.