FőképFülszöveg:
A Bergman család 1926 júliusában szokás szerint a dalarnai nyári lakban vakációzik. Egyik vasárnap, Krisztus megdicsőülésének napján a lelkész apának egy távolabbi község templomában kell prédikálnia. Kerékpárral és vonattal mennek – ő és a kis „Pu”, az akkor nyolcesztendős Ingmar. A kiránduláson sok élmény éri a kisfiút: a biciklizés veszedelmei, a kompon kapott atyai nyakleves, a tettlegességig fajuló hitvita a vendéglátó lelkészék ellenszenves fiával, a fürdés az apával, a végítéletre emlékeztető vihar...

De vihar tombol a lelkében is: álom és valóság csatázik benne, szüleinek idealizált képe megrepedezik, az idillinek induló nyaralás megtelik hátborzongató élményekkel, és az öngyilkos órásmester ijesztő kísértethistóriája nemcsak meglódítja Pu fantáziáját, hanem valóságosan is betör az életébe. Mert ha egy vasárnap született gyerek – mint amilyen Pu – Krisztus megdicsőülésének napján hajnalhasadáskor felkeres egy olyan helyet, ahol valaki önkezével vetett véget életének, látnoki képességre tesz szert…

„A Vasárnapi gyerekek voltaképpen egy emlék pontos története – mondta erről a könyvéről Ingmar Bergman. – Ennyire közel menni nem mertem soha semmihez.”

Részlet a könyvből:
– Akarsz keresni huszonöt őrét? – kérdezi Dag barátságosan vigyorogva. Jobb kezét a háta mögé dugja. A konyhai lépcső mögött állnak, ahová Pu, a tilalom ellenére, éppen pisilni ment.
– Persze hogy akarok.
– Jó. Akkor most ide leteszem a huszonöt őrést. – Dag leteszi a pénzt a lépcsőre. Titokzatosnak és izgatottnak látszik.
– Mit kell csinálnom?
– Meg kell enned ezt a gilisztát.
– Mi?
– Ne tátsd ilyen hülyén a szádat.
– Meg kell ennem ezt a gilisztát?
Dag egy tekergőző gilisztát tart Pu orra elé.
– Soha az életbe nem fogok gilisztát enni.
– És ha ötven őrét kapsz?
– Nem. Soha!
– És hetvenötért, Pu? Az már piszok sok pénz.
Pamacs jelenik meg a lépcsőn szája szélét nyaldosva a reggelije után. Alázatos farkcsóválással köszönti urát és parancsolóját, és gúnyos pillantással méri végig ellenfelét, Put.
– Miért akarod, hogy megegyem ezt a gilisztát? Hiszen ez undorító.
– A srácok megkértek, hogy próbáljam ki, milyen bátor vagy.
– Mi? Hogy én?
– Igen. Ha elég bátor vagy, tagja lehetsz a titkos szövetségünknek, és ráadásul még kereshetsz is hetvenöt őrét.
– Egy koronáért megeszem.
– Te tiszta hülye vagy. Egy koronáért? Annyiért már az Emma néni szarát is meg kéne enned.
– Van egyáltalán hetvenöt őréd? – kérdezi Pu gyanakodva.
– Tessék, itt van, megnézheted. Három fényes huszonöt őrés. Itt van. És itt a giliszta is. Na?
– A felét megeszem.
– Na ne nézz hülyének! Vagy megeszed az egészet, vagy semmit. Sejtettem, hogy ügyeskedni akarsz. Gyáva féreg vagy, akit soha nem veszünk be magunk közé, ugye, Pamacs?
Dag Pamacsra néz, aki kinyitja száját, és kilógatja hosszú nyelvét. Pamacs vigyorog, ez nyilvánvaló.
– Add ide azt a rohadt gilisztát! – kiáltja Pu elvakultan a dühtől és a pénzsóvárságtól. Bedugja a gilisztát a szájába, és elkezdi rágni, rágni, rágni. Szeme megtelik könnyel. Folytatja a rágást. A giliszta ide-oda tekereg a nyelve alatt, egyik darabja megpróbál kibújni a szájából, de Pu visszatömi. Aztán nyelni kezdi, és csak nyeli és nyeli. Gyomra hevesen összerándul, de Pu legyűri émelygését.
– Tessék, megettem – mondja Pu.
– Tátsd ki a szád, hadd nézzem meg.
Pu kitátja száját, bátyja hosszasan vizsgálja. Aztán azt mondja, hogy most már inkább csukja be a száját, nehogy kiugorjon belőle a giliszta. Felszedi a három huszonöt őrést, és szól Pamacsnak.
– Most mi a franc van? – kiáltja Pu.
Dag megfordul, és lemondóan néz öccsére: – A srácokkal azt gondoltuk, hogy kipróbáljuk, milyen hülye vagy. Ha olyan baromian hülye vagy, hogy hetvenöt őréért megeszel egy gilisztát, akkor nem lehetsz tagja a szövetségünknek. És ilyen hülyeséggel semmiképp sem kereshetsz hetvenöt őrét.
Pu nekiugrik a bátyjának, de kap egy jókora ütést a hasába, és ugyanakkor Pamacs is belekap a nadrágszárába. Eláll a lélegzete, kénytelen leülni a konyha lépcsőjére. Dag és Pamacs derűsen csevegve távozik. Az udvaron találkoznak Marianne-nal. Pu nem hallja, miről van szó, de sejti, hogy valami kellemes dolgot beszélnek meg. Émelyegve küszködik a gilisztával, és azon gondolkodik, nem kellene-e kihánynia, ne dugja-e le az ujját a torkán, de habozik, nem akarja bátyjának megszerezni ezt az örömet. Ebben a pillanatban az élet lótúrót sem ér: Giliszta a hasában és istentisztelet Granäsban! Pu magába roskadva ül a lépcsőn, nincs a világon még egy ilyen szerencséden alak, mint én.
Apa a lugasban ül Carl bácsival. Reggeli utáni pipáját szívja, Carl bácsit pedig szivarral kínálja és egy újabb pohár szíverősítővel. Carl bácsiból dől a szó, apa biztatóan mosolyog rá. Miért lett apa hirtelen ilyen barátságos Carl bácsival? Aztán apa az órájára néz, és valószínűleg azt mondja, hogy Punak és neki most már indulnia kell, ha nem akarják lekésni a tehervonatot, amelyik vasárnaponként kivételesen pontos szokott lenni. Feláll, és megveregeti Carl bácsi karját. Anya kijön az elülső lépcsőre, hozza apa zöld táskáját, és hívja Put. Dag kitolja a biciklit, és a táskát felerősítik a hátsó csomagtartóra. Az elülső Pu helye. Marianne pár szál harangvirágot dug apa kabátjának hajtókájába. Märta futva hozza a fényképezőgépét, szeret fényképezni, sok képet csinál. Emma néni reggeli után kiment a budiba, most tipeg óvatosan visszafelé az ösvényen. Hóna alatt a Gefle Dagblad egyik számát tartja. Lalla a konyhából jön ki, az útravalót hozza, melyet némi vitatkozás után bedugnak a táskába: a táskában van ugyanis apa keményített gallérja, tiszta, fehér inge, papi talárja és a prédikáció. Mi van, ha a tejesüveg eltörik, és eláztatja a talárt és a prédikációt? Először arra gondolnak, hogy alulra teszik a tejesüveget, és föléje a ruhákat, de aztán inkább lemondanak a tejről: úgyis kávézás lesz a lelkészéknél, és apa megígérte Punak, hogy hazafelé vesznek a boltban egy üveg limonádét.
Märta most akar fényképezni, és azt szeretné, hogy anya is legyen rajta a képen, amint éppen elbúcsúzik apától, de anya tiltakozik, nem, nem, csak akik elmennek, azok legyenek rajta. Végül is elkészül a kép: apa kissé mereven áll, és erősen markolja a bicikli felfelé csavart kormányát. Könnyű, nyári zakó és kalap van rajta. A fekete prédikációs nadrágját viseli, mert az már nem fért bele a táskába, a nadrág szárát alul csipesz fogja össze. Gallér nélküli fehér ing és magas szárú cipő teszi teljessé öltözékét. Pu a már korábban leírt ruháit viseli, valamint egy fehér vászonkalapot, mely kissé nagy neki, és ezért úgy látszik, mintha Pu kidülledő szeme tartaná a kalapot. Arca árnyékban van. Már fenn ül az első csomagtartón, hosszú lábát előrenyújtja.
Mindenki egyszerre beszél, jó utat kívánnak, anya azt mondja, hogy nagyanyánál egy teljes órával később kezdődik a vacsora, úgyhogy semmi körülmények között nem késhetnek el. Emma néni közli, hogy vihar lesz, egészen biztosan vihar lesz.
Messze, a síkságon és a távoli hegyeken is túl fekete felhőcsík nyugszik az ég alján, feljebb pedig fehér felhőpamacsok mutatnak vékony ujjaikkal az égbolt közepére: ez a vihar előjele, mondja Emma néni. Anya megcsókolja Put, és legalább kétszer elmondja neki, hogy vigyázzon a lábára, nehogy beakadjon az első kerék küllőibe. Carl bácsi a lugasból a szivarjával integet: „Szerencsés lélek-horgászatot, és bő fogást kívánok, édes öcsém!” Dag Marianne mellé húzódva áll, Pamacs pedig Dag mellé. Maj az ágyat csinálja anya szobájában, fenn az emeleten. Elhúzza a csipkefüggönyt az egyetlen nyitható ablak elől, kikiabál Punak, és integet. Pu erőtlenül visszainteget. Maj vasárnapi nyári ruhájának szögletes kivágása van, és amint előrehajol, Pu megpillantja a mellét. Maj vörös haja frissen van mosva, ilyenkor nem lehet összefonni, lángoló koszorúként öleli körbe szeplős, bájos arcát.

A Kiadó engedélyével.