Főkép Zima Szabolcs neve még ismeretlenül csenghet a művészettörténeti thrillerek magyar olvasói számára, hiszen a szerző első regénye, A makedón összeesküvés idén nyáron jelent meg. Ugyanakkor Zima Szabolcs mégsem nevezhető kezdőnek a könyvszakmában: hosszú évek óta dolgozik kiadói szerkesztőként, sőt néhány szép kiállítású művészettörténeti album szerkesztőjeként is rábukkanhatunk a nevére. Ismeri hát a közeget, amelyben mozog, és így magabiztosabbnak, beavatottabbnak is tűnik a legtöbb elsőkönyvesnél.
 
Az idén harminchét éves Zima Szabolcs az Ulpius-ház tavaly meghirdetett pályázatára küldte be készülő regénye egy részletét, ami akkora tetszést aratott a kiadónál, hogy felajánlották neki a nyomtatott megjelenést.
 
Alapvetően elmondhatjuk a könyvről, hogy szerzője egyfajta „magyar Da Vinci-kódot” szándékozott letenni az asztalra. Ezt maga Zima Szabolcs sem tagadja, hiszen A makedón összeesküvés többször is utal Dan Brown könyvére, hol teljesen direkt módon, hol pedig a regényben szereplő nyomozás egy-egy olyan pontjával, mely akár átfedés is lehetne az említett thrillerrel (értsd: a Louvre az első nyomozási helyszín, illetve az áldozat által hátrahagyott versikék, limerickek alapján kell eljutni A pontból B-be, és így tovább).
 
A cselekményről röviden: egy görög régésznő, Enid Markopoulos különleges ókori leletre bukkan, amit azonban mások is szeretnének megszerezni. Épp ezért Enid elrejti a leletet, és valószínűleg sejti is, hogy veszély leselkedik rá, hiszen különféle rejtvényeket helyez el Európa egyes történelmi pontjain, melyek alapján az értő és arra méltó kutató végül rátalálhat erre a bizonyos kincsre. A régésznő félelme hamarosan beigazolódik, hiszen a regény első fejezetében elevenen megsütik a legendás ókori ércbikában – és itt kezdődik csak igazán a történet, hiszen a lelethez többen is hozzá szeretnének jutni, köztük olyan emberek is, akiknek nem nevezhető épp tisztességesnek a szándéka.
 
És hogy sikerült-e Zima Szabolcsnak megírnia a „magyar Da Vinci-kódot”? Majdnem.
 
A makedón összeesküvés legnagyobb erénye, hogy valódi művészet- és kultúrtörténeti érdekességekkel, különlegességekkel van tele, ahelyett, hogy a szokásos keresztények-templomosok-szabadkőművesek receptet alkalmazná századszorra is. Itt látszik meg igazán, hogy a könyv szerzője foglalkozott már ilyesmivel, ért ahhoz, amiről ír, és képes újdonságokkal szolgálni a zsáner kedvelőinek. Temérdek információt kapunk hát az ókor történelméről, a középkorról, a reneszánszról, sőt még a huszadik és huszonegyedik század érdekességeiről is. A halálsikolyt bikabőgéssé alakító, szörnyű ókori találmány mellett közvetetten jelen van Dolly, a klónozott bárány is, sőt arról a pár évvel ezelőtti álcázási kísérletről is bővebben olvashatunk, melynek segítségével a hadsereg „láthatatlan” tankokat kísérelt meg hadrendbe állítani.
 
Ugyanehhez köthető azonban a könyv gyenge pontja is: annyira sok történelmi, kultúrtörténeti, művészettörténeti és technikai érdekességet zsúfolt bele a szerző ebbe a rendkívül gyorsan (bátran mondhatom: letehetetlenül) pörgő 280 oldalba, hogy azt csak nehezen viseli el a regény. Közérthetőbben: mire a szereplőkkel együtt megállhatnánk és megcsodálhatnánk egy adott festményt, szobrot vagy épületet, a következő lélegzetvétellel együtt már rohanunk is a következő ponthoz, amely előtt megint csupán egy futó pillanatig állunk meg.
 
Amellett tehát, hogy kifejezetten élveztem A makedón összeesküvés könnyed, humoros és lendületes stílusát, és örültem azoknak a különlegességeknek és érdekességeknek, melyek valóban különlegesnek és érdekesnek hatottak, azt kell mondanom, én olvasóként – és így a kaland személyes átélőjeként – szerettem volna jobban elmerülni a részletekben, hosszabban elidőzni az egyes helyszíneken. Úgy vélem, ehhez vagy plusz száz oldal, vagy valamivel kevesebb információ szükségeltetett volna – ez azonban szigorúan szubjektív észrevételem.
 
A makedón összeesküvéssel tehát még mindig nem született meg A Da Vinci-kód magyar változata, de örömmel mondhatom, ez a könyv már egészen közel jár hozzá. Mindenképpen elolvasom Zima Szabolcs következő, ez év novemberére ígért könyvét, hátha az már száz százalékig eléri célját. Ha pedig nem, az sem akkora probléma – nem történhet más, mint hogy megint szórakozom egy jót, afféle Zima Szabolcs stílusban.