Főkép

A retro már nem annyira divatos, mint amikor elkezdődött, de azért akadnak páran, akik kitartóan lovagolják a hullámokat. Szerintem közéjük tartozik Falus János is, akinek hála a kiadó idén tavasszal új sorozatot indított, mégpedig rögtön hat kötettel. A Corvina sikerkönyvek elsősorban a két háború közötti időszak könnyed, izgalmas és szórakoztató olvasmányait kívánja megidézni, kizárólag magyar szerzők alkotásaival. Nekem Harsányi Zsolt (1887. január 27. - 1943. november 29.) könyve jutott, aki élete során volt író, újságíró, műfordító és színigazgató is. Az 1935-ben megjelent Édes fiam című regényét ugyan nem jegyzik a főbb művei között, de meggyőződésem, hogy ez nem jelent semmit, hiszen nem vagyunk egyformák. Én például kifejezetten jól szórakoztam rajta, sőt, általa keresztül-kasul bejártam a világot, de legalábbis egy részét, miközben közvetlen közelről nézhettem két fiatal szerelmének kibontakozását. Annyira bájos…

 

Akkoriban, amikor a regény játszódik, még merész vállalkozásnak számított, ha nők magukban, kísérő nélkül utaztak, hiszen adódhattak olyan helyzetek, melyeknek megoldásához férfiember kellett. Legalábbis egyes vélekedések szerint a szállodaszámla ellenőrzése, valamint az útlevél és pénz dolgában folytatott ügyintézés nem nőnek való feladat. Komoly, mi? De akkoriban ilyen volt a világ, ha tetszik, ha nem. Persze nem hiszem, hogy képes lennék abban az időben élni, de a könyv által nyitott ablakon át visszatekintve számos dolog kifejezetten szimpatikus. De térjünk vissza a regényhez. Ott tartottam, hogy anya és lánya kénytelenek felvenni egy titkárt, hogy elkísérje őket az asszony évtizedekkel korábban eltűnt fiának felkutatására. Az amatőr nyomozás során persze nem csupán az aktuális eseményeket ismerjük meg, de rendszeresen vissza is tekintünk, így több-kevesebb részletességgel megismerjük Klára asszony múltját, viszont aránylag keveset tudunk meg az úri középosztály életéről.

 

Mivel a történet kifejezetten egyszerű, nem igazán jelent szellemi kihívást, viszont a helyszínekre és a karakterekre érdemes odafigyelni, emellett pedig irigylésre méltó az a lassú, nyugodt, már-már kimért tempó is, amivel az események haladnak. Sehol semmi rohanás, hiszti vagy hasonló, pedig bizony néha adódnak olyan helyzetek, amikor ez akár helyénvaló is lehetne. De nem, itt nincs helye ilyesminek. És ami igazán szép, hogy mindezek ellenére egyetlen percig sem unatkozunk, hiszen ha éppen nem történik semmi említésre méltó, akkor a helyi nevezetességekkel ismerkedünk. Néha olyan, mintha a főszereplőkkel együtt csodálkoznánk rá a látottakra, máskor meg szinte kívülállóként nézzük őket, ahogy át- és megélik az eseményeket, érzelmeket. Az Édes fiam nem fog ugyan a kedvenceim közé tartozni, mégis örülök, hogy adtam neki esélyt, és eltöltöttünk egymással egy-két órácskát, hiszen általa ismét gazdagabb lettem egy élménnyel, amit nem vehet el tőlem senki.