FőképFülszöveg:
A boldogság minden ember leghőbb vágya. Kérdés azonban, miként lelhetünk rá, és hogy egyáltalán rászolgáltunk-e. Még nagyobb rejtély a tartós boldogság titka, az olyan boldogságé, amelytől semmi sem foszthat meg bennünket. Deepak Chopra új könyvében átnyújtja nekünk azt a hét kulcsot, amelyek még a legmostohább körülmények között is feltárják előttünk a színtiszta öröm titkát.

Napjaink emberpróbáló világában a boldogság elérésének célja újra meg újra kisiklik a kezünkből, sokszor egyenesen elérhetetlennek tűnik. A társadalom igyekszik megszilárdítani bennünk azt a meggyőződést, hogy a beteljesülés a siker, a vagyon és az értékes kapcsolatok következménye. Chopra azonban egyértelművé teszi, hogy ennek épp az ellenkezője igaz: az életben minden siker a boldogság mellékterméke, nem pedig kiváltó oka.

Min múlik tehát valójában a boldogság? A boldogság receptjeezt a titkot árulja el az olvasónak. Egyszerű gyakorlatai révén gyökerestül irthatjuk ki életünkből a boldogtalanság okait, és biztosíthatjuk az olyannyira vágyott cél elérését. Segít, hogy:
? felismerjük az igaz boldogságot, aminél kevesebbel nem is érjük be többé;
? ráleljünk a valódi önbecsülésre, amely rajtunk kívül semmitől sem függ;
? visszatérjünk az öröm és a békesség állapotába, amely születésünk jogán megillet minket;
? a jelen pillanatára összpontosítsunk, és átéljük a maga teljességében;
? megtapasztaljuk a megvilágosodást – hiszen az egységtudatról nyert futó benyomások is képesek egész lényünket átformálni.

Ha pedig mi magunk átéljük személyes életünkben a valódi boldogságot, az gyógyírt jelenthet egész világunk számára!

Részlet a könyvből:

Tartalom

A legfőbb boldogság
Első kulcs: Tudatosítsd a tested!
Második kulcs: Lelj rá a valódi önbecsülésre!
Harmadik kulcs: Méregtelenítsd az életed!
Negyedik kulcs: Ne ragaszkodj az igazadhoz!
Ötödik kulcs: Összpontosíts a jelenre!
Hatodik kulcs: Lásd meg a világot önmagadban!
Hetedik kulcs: Élj a megvilágosodásért!
A boldogság gyógyír a világ számára

A legfőbb boldogság

Az élet célja a boldogság növelése. A boldogság a célkitűzések netovábbja. Az emberek zömében az a benyomás él, hogy a boldogság a siker eléréséből, a vagyon felhalmozásából, a jó egészség megőrzéséből és az értékes kapcsolatok kialakításából fakad. A társadalom kétségkívül roppant hathatósan sulykolja belénk azt a meggyőződést, hogy ezen eredmények elérése azonos a boldogság meglelésével. Ez azonban nagy tévedés. A siker, a vagyon, a jó egészség és az erőt adó kapcsolatok a boldogság melléktermékei, nem pedig kiváltó okai.
Amikor boldog vagy, nagyobb valószínűséggel hozol olyan döntéseket, amelyek elvezetnek téged a fenti dolgokhoz. A fordítottja viszont nem igaz. Mindnyájan láttunk már olyan embereket, akik hihetetlen vagyonuk és sikereik dacára továbbra is mélységes boldogtalanságban éltek. A jó egészséget is hajlamosak vagyunk magától értetődőnek tekinteni és tönkretenni, és még a legszeretőbb család tagjai is könnyen azon kaphatják magukat, hogy egy váratlan válság szertefoszlatta boldogságukat. A boldogtalan emberek sosem sikeresek, és ezen a tényen a világ összes pénze és eredménye sem változtathat.
Irányítsuk tehát tekintetünket a csalóka külső jeleken túlra, a belső boldogságra, amelynek megvalósítására mindnyájan törekszünk, s amely mégis oly megfoghatatlan számunkra. A pszichológusok és agykutatók az elmúlt néhány évben kezdtek bele az első komoly kutatásokba a boldogsággal kapcsolatban. Korábban a pszichológia tudománya szinte kizárólag a boldogtalanság megszüntetésére összpontosította erőfeszítéseit, nagyon hasonlóan ahhoz, ahogyan a belgyógyászat a betegségek kezelésére koncentrál. Ám ahogy az elmúlt évek során a wellness és az egészségmegőrzés iránti érdeklődés drámai mértékben megnövekedett, éppúgy a boldogság iránt is élénk érdeklődés ébredt.
Meglepő módon a pozitív pszichológia eme új területének egyik legvitatottabb témája éppen az, hogy vajon az ember valóban boldogságra teremtetett-e. Talán mindnyájan egy ábrándot kergetünk, egy fantáziaképet, amelyet a boldogság hébe-hóba átélt pillanatai táplálnak, s amely sosem válhat tartós állapottá. Esetleg arról van szó, hogy egyesek genetikailag hajlamosak a boldogságra, és belőlük válnak azok a szerencsés kevesek, akik megmenekülnek az emberiség többi részének általános élettapasztalatától, ami a legjobb esetben is csupán egyfajta tessék-lássék elégedettség. Egyes szakértők állítása szerint a boldogság véletlenül köszönt ránk, gyorsan feltűnő és elillanó érzelmi meglepetésként – mint egy szülinapi meglepetésbuli, ami, ha véget ér, semmilyen maradandó változást nem hagy maga után.
A pozitív pszichológia új keletű szakterületének vezető kutatói, Sonja Lyubomirsky, Ed Diener és Martin Seligman előálltak valamivel, amit ők a boldogság képletének neveznek. Ezek a kutatók három olyan konkrét tényezőre bukkantak, amelyek kifejezhetők egyetlen egyszerű egyenletben:

B = R + É + Ö
Avagy:
Boldogság = Rögzített érték + Életkörülmények + Önkéntes tevékenységek

Mivel napjainkban ez a boldogság egyik vezető elmélete, tüzetesebben is megvizsgáljuk, mielőtt bebizonyítanánk, hogy a cél elérésére járhatóbb út is kínálkozik. Noha az elmélet megfelelő kiindulópontként szolgál, nem hatol elég mélyre ahhoz, hogy felfedje a boldogság valódi titkát.
Az első tényező, az R agyunk beállítottságának rögzített értéke, amely meghatározza, hogy természettől fogva mennyire vagyunk boldogok. A boldogtalan emberek agyi mechanizmusa hajlamos az egyes élethelyzeteket problémaként értelmezni. A boldog emberek agya más srófra jár: ők ugyanezeket az élethelyzeteket kedvező lehetőségekként értékelik. Vagyis a „félig üres vagy félig teli pohár” jelenségköre az agyban gyökerezik, és ott oly módon „rögzül”, hogy nem sokat változik az idő múlásával. A kutatók szerint az ember rögzített értéke boldogság-tapasztalatának mintegy 40 százalékáért felelős. E rögzített érték a jelek szerint részben genetikai eredetű. Ha a szüleink boldogtalanok voltak, akkor nagyobb valószínűséggel leszünk mi magunk is boldogtalanok. Bizonyos gyermekkori hatásokat azonban szintén számításba kell vennünk.
A gyermekek agyában vannak olyan idegsejtek, amelyek leképezik a környezetükben lévő felnőttek agyműködését. Ezek az úgynevezett tükör-idegsejtek felelősek azért, ahogyan a gyerekek elsajátítják az új viselkedésmódokat – állítja az elmélet. Fejlődésük során a kisgyermekeknek nem kell utánozniuk szüleiket annak érdekében, hogy eltanuljanak egy új viselkedést; elegendő, ha megfigyelik a szülőket, és bizonyos agysejtek máris oly módon kezdenek működni, hogy pontosan leképezzék az adott tevékenységet. Az anyamelltől elválasztott csecsemő például megfigyeli, hogyan táplálkoznak a szülei. Amikor a felnőttek az ételért nyúlnak, és a szájukba teszik, aktiválódnak bizonyos agyterületeik. A csecsemő agyának megfelelő területei egyszerűen azáltal képesek eljutni az aktivitás ugyanazon állapotába, hogy a baba figyelemmel követi a tevékenységet. Ily módon a kialakulóban lévő csecsemőagy anélkül is el tud sajátítani egy új viselkedésformát, hogy valaha is alkalmaznia kellene a próbálgatás módszerét.
Ezt a modellt már tesztelték majmokon, és elméletben emberekre is kiterjesztették. Az elmélet fizikai magyarázattal szolgál egy titokzatos jelenségre, az empátiára – vagyis arra a képességre, hogy átéljük egy másik ember érzéseit. Egyesek rendelkeznek ezzel a képességgel, mások nem. Néhány jámbor emberben olyan erős az empátia, hogy szinte képtelenek elviselni mások szenvedését. A mágneses rezonancia vizsgálattal és komputertomográfiával végzett kutatások azt sugallják, hogy az agyműködés fontos szerepet játszik az empátiában. A gyermek idegsejtjei leképezik a környezetében lévő felnőttek érzelmeit, és ennek következtében a gyermek ténylegesen ugyanazt az érzést éli át, amit a szülei. Tehát ha a csemetét boldogtalan felnőttek veszik körül, idegrendszere a boldogtalanságra programozódik, jóval azelőtt, hogy neki magának bármiféle oka lenne az érzés megtapasztalására.
Miért nem tanulja meg minden gyerek az empátiát? Azért, mert az agyfejlődés roppant összetett folyamat, és két csecsemőnél soha nem megy végbe egyformán. Kisbabakorunkban a legkülönfélébb agyfunkciók programozódnak belénk egyidejűleg, és néhány ember esetében az empátia csupán jelentéktelen szerepet kap. Ez bizony kínos egyenlőtlenség, ami a boldogságra is hatással van. Amikor azzal szembesülünk, hogy az agyunknak van egy rögzített boldogságértéke, ami vagy a genetikára, vagy a gyermekkori hatásokra vezethető vissza, nagyon is könnyen hajlunk arra a következtetésre, hogy ez ügyben semmit sem tehetünk. Pedig ez nagy tévedés, hiszen sem az agyunk, sem a génjeink nem állandósult struktúrák; épp ellenkezőleg, életünk minden pillanatában szakadatlan változáson és fejlődésen mennek keresztül. Az új tapasztalatok genetikai szinten továbbra is szüntelen befolyást gyakorolnak rád. Minden egyes döntés, amit meghozol – köztük az az elhatározásod is, hogy boldog leszel –, kémiai jeleket küld végig agyad idegpályáin, és minden egyes jelzés segít évről évre formálni az agyad.
A kutatások bizonyítéka szerint az agy rögzített boldogságértéke a következő módokon változtatható meg:

Gyógyszerekkel, amelyek azonban csak rövid távon válnak be hangulatjavítóként, és mellékhatásokkal járnak.

Kognitív terápiával, amely korlátozó meggyőződéseink átalakításával segít változásokat előidézni az agyunkban. Gondolatban mindnyájan számos olyan történettel traktáljuk magunkat, amelyek boldogtalanságot gerjesztenek. Azáltal, hogy újra meg újra elismételjük ugyanazokat a negatív meggyőződéseket („áldozat vagyok,” „engem senki sem szeret,” „az élet nem igazságos, biztosan velem van a baj”), olyan idegpályákat alakítunk ki, amelyek csak tovább erősítik a negatív beállítottságot, és megszokott gondolkodásmódunkká teszik. Az effajta meggyőződéseket fel lehet cserélni másokkal, amelyek nem pusztán pozitívabb beállítottságot sugallnak, de a valóságnak is jobban megfelelnek („lehet, hogy a múltban áldozat voltam, de nem muszáj továbbra is annak lennem”, „igenis képes vagyok szeretetre lelni, ha jobban választom meg, hol keressem”). A pszichológusok olyan páciensek kezelése során, akiknek életét a negatív meggyőződések uralták, úgy találták, hogy az alapvető meggyőződések módosítása éppoly hatékony az agy kémiájának megváltoztatásában, mint ha gyógyszereket írnak fel a pácienseiknek.

Meditációval, amely számos pozitív változást idéz elő az agyban. Lenyűgözően szerteágazó fizikai hatásai vannak annak, ha az ember nyugodtan és önmagába merülve üldögél. A talány megfejtése hosszú időbe telt. A kutatóknak a nyugati világ azon előfeltevéseivel dacolva kellett dolgozniuk, hogy a meditáció valami misztikus vagy a legjobb esetben is vallásos gyakorlat. Ma már tisztában vagyunk azzal, hogy a meditáció valójában a prefrontális kérget, a magasabb rendű gondolkodás székhelyét aktiválja, és serkenti az ingerátvivő anyagok (neurotranszmitterek) – köztük a dopamin, a szerotonin, az oxitocin és az agy által termelt ópiátok – kibocsátását. Agyunk vegykonyhájának e természetes termékeit a boldogság más és más összetevőivel hozták összefüggésbe. A dopamin antidepresszáns; a szerotonint a megnövekedett önbecsüléshez társítják; az oxitocint ma a gyönyör hormonjának tartják (szintje a szexuális izgalom idején is megemelkedik); az ópiátok pedig a test fájdalomcsillapítói, ezek idézik elő egyebek közt a futók által tapasztalt feldobott állapotot is. Láthatjuk tehát, hogy a meditáció a neurotranszmitterek szintjének növelése révén eredményesebb módszer az agy rögzített boldogságértékének megváltoztatására. Egyetlen gyógyszer sem képes ugyanis egyidejűleg összehangolni mindezen vegyi anyagok kibocsátását.

A boldogságképlet második tényezője az É, amely az életkörülményeket jelöli. Mivel mindnyájan vágyunk életminőségünk javulására, magától értetődőnek tekintjük, hogy boldogabbá tesz bennünket, ha rossz körülményekből jobbak közé kerülünk. A jelek szerint azonban ez a tényező teljes boldogság-tapasztalásunk mindössze 7-12 százalékáért felelős. Ha például nyerünk a lottón, mámorító boldogság tölt el bennünket. Az első év végére azonban visszatérünk boldogságunk vagy boldogtalanságunk megszokott alapszintjére. Öt év elteltével szinte az összes lottónyertes arról számolt be, hogy váratlan szerencséjük voltaképpen rosszabbá tette az életüket. A stressz-szakértők megalkották az „eustressz” kifejezést azon feszültség leírására, amelyet a heves örömmel járó élmények váltanak ki az emberből. Persze mindnyájan úgy gondoljuk, hogy ebbe bármikor szívesen belekóstolnánk, a test azonban képtelen különbséget tenni az eustressz és negatív társa, a distressz között – mindkettő ugyanazt a stresszreakciót váltja ki belőle. Tehát ha nem rendelkezel jó stressztűrő képességgel, a kellemes élmények éppoly megerőltetőnek bizonyulhatnak a szíved, a belső elválasztású mirigyrendszered és más létfontosságú szerveid és szervrendszereid számára, mint a kellemetlen tapasztalatok.
Az örömteli eseményekhez hasonlóan a tragikus körülmények – egy családtag halála, egy fájdalmas válás vagy egy olyan katasztrófa, mint a gerincsérülés következtében beálló teljes bénulás – sem gyakorolnak hosszú távon jelentős befolyást az ember boldogságszintjére. Az emberek figyelemreméltó képességgel rendelkeznek azon a téren, hogy alkalmazkodjanak a külső körülményekhez. Ahogy Darwin mondta, a túlélés legfontosabb tényezője nem az intelligencia, nem is az erő, hanem az alkalmazkodóképesség. Az érzelmi rugalmasság – vagyis az a készségünk, hogy az élet negatív eseményei után talpra álljunk – szintén az egyik legmegbízhatóbb mutatója annak, hogy ki fog közülünk százesztendős koráig élni. Rossz dolgok mindnyájunkkal történnek, de különbözünk azon értékes vonás tekintetében, hogy utólag mennyire vagyunk képesek elfogadni őket. Jelentékeny alkalmazkodóképességünk magyarázatot ad arra, hogy miért olyan alacsony az életkörülmények értékének aránya az általános boldogság képletének mutatószámai között.
A boldogságképlet végeredménye csaknem 50 százalékban az Ö-vel jelzett harmadik tényezőtől, vagyis az önkéntes tevékenységektől függ – azoktól az elfoglaltságoktól, amelyeket az ember a saját jószántából választ nap mint nap. Milyen választások tesznek bennünket boldoggá? A választott tevékenységek egyik típusa a személyes örömszerzésen alapul, de a kutatók meglepő módon nem ezeket találták a legfontosabbaknak. Személyes örömérzésünk fokozása egy jó étellel, pezsgőzéssel, szeretkezéssel, moziélménnyel és más hasonlókkal csupán múló boldogságot hoz, és alig néhány órán vagy legfeljebb egy-két napon át tart ki. Az azonnali kielégülést hirtelen visszaesés követi.
A boldogító választások másik típusa a kreatív önkifejezést vagy egy másik ember boldogságát mozdítja elő. Mindkét esetben énünk mélyebb szintjéig nyúlunk le. A kutatók szerint mások boldoggá tétele rendszerint a saját boldogságunk eléréséhez is a leggyorsabb útnak bizonyul, ráadásul a hatása is hosszantartó. A kreatív önkifejezés módszereinek alkalmazása önmagunk boldogítására szintén olyan pozitív eredményekhez vezethet, amelyek egy életen át elkísérnek bennünket.
Dióhéjban összefoglalva ennyit árulnak el nekünk napjaink kutatásai. A boldogságképlet ismerete azonban korántsem garantálja a valódi és maradandó boldogságot, hiszen csupán harmadik tényezője, az Ö hatol be az ember benső életébe, s nyitja meg a kapuját annak az egyetlen helynek, ahol meggyőződésem szerint az igaz boldogság titkára rálelhetünk. Vegyük hát szemügyre, mi vár ránk e kapu mögött! Amit ott találunk, az egyben a legfontosabb kérdésre is választ ad: Vajon képesek-e az emberek a valódi és tartós boldogság megélésére?
A hagyományos keleti bölcseletek rámutatnak, hogy az élet elkerülhetetlen velejárója a szenvedés, amely számos formában – egyebek közt baleset, balszerencse, öregedés, betegség és halál képében – sújt le ránk. Ez azt sugallja, hogy a borúlátóknak igazuk van, amikor azt bizonygatják, hogy a maradandó boldogság nem más, mint illúzió. Emlékezetük és képzeletük miatt az emberi lények különösen sokat szenvednek, hiszen magukban hordják a múlt sebeit, és lelki szemeikkel szinte látják, hogy a jövő még több fájdalmat tartogat számukra. Más élőlényeket nem nyomaszt az öregedés, a megrokkanás és a halál miatti aggodalmak terhe. Nem kapaszkodnak a múltba, nem dajkálják magukban sérelmeiket és nehezteléseiket.
Pedig az állatoknak is van emlékezetük. Ha belerúgsz egy kutyába, könnyen meglehet, hogy egy tíz évvel későbbi találkozáskor is emlékezni fog az esetre, és rád vicsorog. Az emberekkel ellentétben viszont a megrúgott kutya nem fogja tíz esztendőn át azt tervezgetni, hogyan álljon bosszút. Mivel képesek vagyunk a szenvedésre, folyton igyekszünk kiutat találni belőle. Ennélfogva a jelen emberek milliói számára annak tervezgetésével egyenlő, hogyan menekülhetnének el a múlt fájdalma elől, és miként kerülhetnék el a jövő kínjait.
A keleti bölcselet hagyományai, ahelyett, hogy megpróbálnák elkerülni a szenvedést, inkább ugyanúgy diagnosztizálják, ahogyan az orvosok a betegségeket. Az ősi India védikus és buddhista hagyományaiban öt fő okot társítottak a szenvedéshez és az általa okozott boldogtalansághoz:

1. Nem vagyunk tisztában valódi kilétünkkel.
2. Ragaszkodunk az állandóság eszményéhez egy lényegéből adódóan változékony világban.
3. Félünk a változástól.
4. Azonosulunk a társadalom által előidézett érzékcsalódással, amelyet egónak neveznek.
5. Félünk a haláltól.

Az élet az évszázadok során hatalmas átalakuláson ment keresztül, de a szenvedés forrásai mit sem változtak, úgyhogy amíg megoldást nem találunk rájuk, még a legerősebb gyógyszerek, a legszeretőbb neveltetés és a mások boldogítása érdekében tett legönzetlenebb erőfeszítések sem fognak igazán beválni. A boldogság képlete nem foglalkozik az emberi lét valódi nyavalyáival, amelyek mindnyájunkat sújtanak. Élni annyi, mint félni a változástól, ragaszkodni az egóhoz és annak hamis ígéreteihez, és rettegni a halál közeledtétől. Közben pedig zavarodottan töprengünk a legegyszerűbb és legalapvetőbb kérdésen: Ki vagyok én?
Szerencsére nem muszáj megbirkóznunk a szenvedés mind az öt okával, hiszen az elsőben – nem vagyunk tisztában valódi kilétünkkel – az összes többi benne foglaltatik. Ha egyszer megtapasztalod, ki is vagy valójában, minden szenvedésednek vége szakad. Ez persze hatalmas ígéret, de már legalább háromezer évet kiállt, türelmesen várva, hogy a nemzedékek sorra egymás után felfedezzék. Minden egyes felfedezés újdonatúj, és az adott egyéntől függ. Természettől fogva mindannyian érdeklődünk saját lényünk iránt. Ha ezen érdeklődéstől sarkallva mélyen lehatolunk önmagunkba, rábukkanhatunk arra a helyre, ahol valódi énünk lakozik, és akkor a boldogság titka is feltárul előttünk.
Valódi kilétedre az elmén, az értelmen és az egón túl, legbensőbb lényed tudatosságában bukkanhatsz rá. Ha túltekintesz korlátozott önmagadon – azon az „énen”, amely küszködve igyekszik meglelni a békét, a szeretetet és a beteljesülést az életben –, már jó úton haladsz valódi kiléted felfedezése felé. Mindnyájan összeköttetésben állunk a teremtés forrásával. A letűnt korok bölcsei egy gyönyörű képet hagytak ránk ennek ábrázolására: a szívben rejlő oltár képét egy rajta égő aprócska gyertyával, amelynek lángja örökkévaló. Amikor rábukkansz erre a lángra, rátalálsz a megvilágosodásra, és a kétely, a harag, a félelem és a tudatlanság sötétje szertefoszlik.
Lényed fölötte áll térnek, időnek és okságnak. Legbensőbb tudatosságod halhatatlan. Ha megismered önmagad ezen a szinten, soha többé nem érhet el a szenvedés. Sokan a megvilágosodást az elkülönüléssel, az elszigeteltség magányos állapotával azonosítják, amely ijesztőnek tűnhet számukra, hiszen azt feltételezik, hogy a megvilágosodás érdekében fel kell áldozniuk a mindennapi élet kellemetességeit. Ha pedig választaniuk kell a megvilágosodás és a személyes öröm között, mindig az utóbbit választják. Pedig valódi kiléted megismerése nem szigetel vagy választ el téged mindennapi életed kiteljesítésétől. Épp ellenkezőleg, benne fedezheted fel minden beteljesülés forrását.
A forrásnál felismerjük a mindnyájunkat egymáshoz fűző kapcsolatot. Valódi éned személyen túli, ami annyit jelent, hogy túlterjed saját éned korlátain. A személyen túliság mindazonáltal korántsem azonos a „személytelenséggel,” amitől az emberek a megvilágosodásra gondolva szintén tartanak. Ennek is épp az ellenkezője igaz. Ahogyan egy ihletett indiai spirituális tanítómester megfogalmazta: „Szeretetem úgy sugárzik, mint egy máglya fénye. Senkire sem irányul, és senkitől sincs megtagadva.” Ha becses számodra a szeretet, a békesség és a beteljesedés, akkor nyugodt lehetsz, hiszen valódi éned fellelésével mindezek megsokszorozódva bontakoznak ki az életedben.
Szerencsére valódi éned megismerésében semmi nehézség nincs – ez az, amit a természet elrendelt számunkra. Amint rábukkansz az ösvényre, az egyik lépést minden küszködés és megerőltetés nélkül követi a másik. Csupán egy szemernyi bizalomra van szükség az induláshoz. A nyugati társadalomban kevesen nevelkedünk abban a hitben, hogy a boldogtalanság egyetlen tartós gyógymódja a megvilágosodás, pedig ennek igazságát magad is megtapasztalhatod. Már az úton megtett első lépések is megszabadítanak a szenvedés egy részétől, gyakran drasztikus módon.
Most, miközben ezt az oldalt olvasva üldögélsz, a megvilágosodás talán ijesztő és távoli lehetőségnek tűnik számodra. A következő lapokon azonban átadok neked hét kulcsot, amelyek segítenek majd eligazodni az utadon. És mivel a legeredményesebben mindig az egyszerű, természetes, és erőlködést nem igénylő dolgok működnek, hadd osszak most meg veled egy roppant erőteljes gondolatot:
A szüntelen változás világában van valami, ami nem változik.
Ez az egyszerű gondolat meghatározza minden keresés célját. Ha a lélegzetedre összpontosítasz, érezheted, ahogy szüntelenül ki-be áramlik. Ha a gondolataidra fókuszálsz, megfigyelheted, ahogy folyamatosan felbukkannak és tovatűnnek. A tested valamennyi funkciója folyvást árad és apad, és valójában az egész világ ugyanígy működik.
Miből ered ez a folytonos ingadozás? Hol az a változatlanság, amely lehetővé teszi a változást? Hiszen muszáj léteznie! A csendes óceán nélkül nem lennének hullámok. A nyugodt elme nélkül nem támadnának gondolataid. A fizikusok azt állítják, hogy az úgynevezett alapállapot, az anyag és energia végtelen, szunnyadó lehetőségeinek birodalma nélkül nem létezhetne a világegyetem.
Roppant fontos megfigyelés, hogy minden változás a változatlanságon alapul, ugyanis rávilágít arra, hogy a változás szövedékébe ágyazott életednek egy mélyebb és változatlan létállapotban kell gyökereznie. Van tehát egy forrásod, az alapállapot. Gondolj bármire, amit megfigyelhetsz – egy fára, a naplementére, a holdra vagy egy távoli csillagra. Te, a megfigyelő a megfigyelt dologgal egyetemben egyszer majd semmivé leszel. Mindkettőtöket fogva tart a mulandóság béklyója. Létetek mögöttes alapállapota azonban nem keletkezik és nem tűnik el; mindig ugyanolyan marad.
A megvilágosodás egyszerűen abból áll, hogy megtalálod a módját, miként érheted el ezt az alapállapotot. Ha egyszer ráleltél, természetesen azonosulsz vele. És végre kijelentheted: „Ez a valódi énem!” Mindössze ennyi a megvilágosodás lényege – és ez azt jelenti, hogy a boldogság titka a birtokodban van. A boldogság hét kulcsát egyben a megvilágosodás hét kulcsának is nevezhetnénk. Amit át kell gondolnod és meg kell tenned, csupa egyszerű és hétköznapi dolog. Semmiféle drasztikus változtatásra nincs szükség az életstílusodban. És nem kell elújságolnod senkinek, hogy a megvilágosodás útján jársz –mégis észre fogják venni, hogy egyre boldogabbá és egyre teljesebbé válsz.
A megvilágosodáshoz vezető folyamat fokozatos, és sok türelmet igényel, de szerencsére már a megvilágosodás keresésének puszta ténye is gyümölcsöző. Minden egyes lépés, amit legbensőbb tudatosságod – alapállapotod, valódi éned – felé teszel, kitörli a boldogtalanság néhány okát az életedből. Ugyanakkor pedig kivirul benned a lényedben rejlő boldogság, amely születésed jogán megillet. Ezáltal kettős ösvényen haladsz: eloszlatod a sötétséget az életedben, és felragyogtatod a fényt.

Első kulcs
Tudatosítsd a tested!

Tested és a világegyetem az energia, információ és tudat egyazon mezeje. A test jelenti összeköttetésedet a kozmikus komputerrel, amely az események végtelen áradatát hangolja össze egyidejűleg. Ha odafigyelsz a testedre, és tudatosan válaszolsz jelzéseire, rácsatlakozol a végtelen lehetőségek mezejére, ahol a természetes tapasztalat a béke, a harmónia és az öröm.

A világegyetemben csupán egyetlen templom van… éspedig az emberi test.
– Thomas Carlyle

A boldogsághoz az első és legmegbízhatóbb útmutatód a tulajdon tested. A testet arra tervezték, hogy támogassa az elmét, és ketten együttműködve hozzák létre a boldogságként ismert állapotot. Amikor habozol, hogy megtegyél valamit vagy ne, kérdezd meg a tested: „Mit érzel ezzel kapcsolatban?” Ha a tested a fizikai vagy érzelmi kín jelzéseit küldi feleletként, fontold meg újra az adott lépést. Ha viszont a kellemes közérzet és a vágy jelzéseit továbbítja feléd, akkor rajta! A test és az elme egy közös mezőt alkot. Mesterkélt dolog különválasztani a kettőt, ahogyan általában szoktuk. Minden tapasztalatnak megvan a maga fizikai alkotóeleme. Ha megéhezel, az elméd és a gyomrod egyidejűleg érzékeli éhségedet. Ha lélegzetelállító spirituális élményt élsz át, abban a szíved és a májad sejtjei is osztoznak. Egyetlen olyan gondolatod, észleleted vagy érzésed sem lehet, amelyre a tested ne reagálna.
A boldogság első kulcsa feltárja előttünk, hogy ha tudatosítjuk magunkban a testünket, összeköttetésbe lépünk a végtelen lehetőségek mögöttes mezejével. De miért tűnik az elme, a test és a szellem különállónak, holott nem azok? A tudatosság hiánya miatt. A tudatosság roppant hatalommal bír. Ráhangolódik minden egyes sejtre. Szabályozza a test számtalan kölcsönhatását. A tudatosság láthatatlan és hangtalan közvetítő, amely közli a testeddel az elmédben forgatott gondolatokat, ugyanakkor visszajelzést is küld onnan, hogy az elme érezze a test támogatását és megértését. Amikor szeretve érzed magad, elméd megragadja ezt a tényt, és minden egyes sejtedet a szeretet táplálja, a lelked pedig ujjong, hogy elég mélyre hatoltál, és sikerült rálelned a szeretet forrására. Minden, ami jó az életben, az egész lényedet átjárja.
Amikor az elméd, a tested és a szellemed összhangban van, annak természetes következménye a boldogság. A rossz közérzet, a fájdalom, a depresszió, a szorongás és általában véve a betegség a harmónia hiányának jele. A boldogtalanság nem egyéb, mint a visszajelzések egyik formája, és azt közli, hogy a diszharmónia valahonnan – az elme, a test vagy a szellem felől – utat talált a mezőbe, és a tudatosság megszakadt. Ebből a holisztikus nézőpontból kell szemlélnünk a helyzetet ahhoz, hogy összekapcsolhassuk magunkban az egészség, a teljesség és a szentség fogalmát, amelyek a harmónia vagy diszharmónia ugyanazon állapotára vonatkoznak. Biztosan ismered azt a mondást, hogy „ép testben ép lélek”. Ennek az ellenkezője is igaz. A haraghoz, depresszióhoz, neurózishoz, gyűlölködéshez és az ok nélküli szorongáshoz hasonló lelki problémák nem egyszerűen pszichológiai jelenségek – az agyban is jelen van a megfelelőjük, és agyunk a központi idegrendszeren keresztül a test valamennyi sejtjével és szövetével közli a probléma meglétét.
 
A Kiadó engedélyével.