FőképA mai színes fotókkal teli szakácskönyvek között szerényen bújik meg a Scolar kiadványa. Bár művészi ételfotók nincsenek benne, mégis ízléses, jó kézbe venni, olyan, mint egy olasz nagymama ránk hagyományozott receptkönyve. Csak semmi fakszni, divatozás: egyszerű, érthető receptek, csupa-csupa kézzel válogatott, bevált étel – pont, ahogy a nagyi gyűjthette össze hajdanán egy kockás füzetbe a család kedvenceit.
 
A népszerű olasz konyhával számos könyv foglalkozik, de ilyen érzéssel és hozzáértéssel kevesen. A megszokott tészta-pizza vonaltól elszakadva sorra veszi a régiókat, és mindenhol szán időt arra, hogy az egyes tartományok legjellemzőbb alapanyagait, kulináris stílusát bemutassa – a receptek ezért mindenhol külön kis csokorban szerepelnek, és valóban más-más arcát mutatják az olasz konyhának.
 
Előételek, első és második fogások, édességek és különlegességek – ebben a felosztásban szerepelnek a receptek, régiónként mindegyik kategóriában két-három recepttel. A leírások világosak, követhetőek, a mennyiségek megadásánál pedig érezhető a szándék, hogy ki-ki a saját szája íze szerint alakíthassa az ételeket. A szerzők még arra is javaslatot tesznek, hogy az esetleg nehezebben beszerezhető vagy drágább alapanyagokat mivel helyettesítsük.
 
Jó volt olvasni ezt a könyvet: a szöveg nem terjengős, mégis képes fölkelteni az érdeklődést, megidézni az ízeket, illatokat. Kifejezetten szeretek szakácskönyveket olvasni, fejben megfőzni az ételeket, beléjük kóstolni – itt könnyű dolgom volt, mert bár nem segítettek fotók, annyira gördülékeny egy-egy receptleírás és annyira csak a lényeg van kiemelve, hogy úgy éreztem, a kanapén ülve utaztam és ettem körbe Olaszországot.
 
Egy-egy szakácskönyvből jó, ha az ételek tíz százalékát főzöm meg, aztán jön a következő könyv vagy ötlet – most mégis azt éreztem, hogy majd’ minden receptet jó lenne kipróbálni egyszer. A különleges tésztákat, sűrű leveseket, egyszerű húsételeket, izgalmas zöldséges egytálakat, előételként kínált falatkákat, és eltenni egy üveg limoncellót.
 
Így kell belekóstolni egy nemzet konyhájába: egyszerűen, érthetően, változatosan, és remélhetőleg ez a szakácskönyv is úgy jár majd, mint „a horváthilona” vagy a nagymama receptkönyve: telekönyvjelzőzve, jegyzetekkel kiegészítve, mindig a konyhapult közelében.