Főkép
Kicsit nehéz a Special Providence zenéjéről beszélni, egy nagyon egyszerű okból kifolyólag: ez a zene szavakba nem foglalható érzések tökéletesen összerakott összessége. Amikor korábban beszélgettünk Markó Ádámmal, a zenekar dobosával, elmondta, hogy minimalizálták a koncert közbeni improvizációkat, hogy a zene legyen a főszereplő. Még véletlenül sem akarják megtörni ezt a többszörösen átgondolt tökéletességet, ami nem is csoda, hiszen valóban eszméletlen, hogy ez a négy fiatalember, akik még a harmincas éveikben sem járnak, micsoda összhatást képesek elérni.

Természetesen mindegyikük saját hangszerének mestere, és olyan színvonalon játszanak, ami egy picivel feljebb helyezi őket egy egyszerű zenésznél, hiszen ők rengeteg különböző irányzatból táplálkozva, a saját érzéseik alapján, mégis a többiekkel összhangban kreálják a zenéjüket, amit nem törnek meg vagy korlátoznak a zenei stílushatárok vagy a megfelelési vágy. Egyszerűen a legjobbat hozzák ki magukból, miközben egymáshoz tökéletesen alkalmazkodnak, és így egy színes kavalkád jön létre, ami mégis hihetetlen módon összefüggő.

El tudja valaki képzelni, hogy milyen az, amikor a dzsessz dinamizmusa keveredik a metal keménységével, és mindez olyan effektek kíséretében, amik már a ’80-as években lejártak, itt mégis tökéletesen frissnek hatnak? Ha nem, akkor nyugodtan tegye csak be a Soul Alertet, mert éppen ez lesz az, amit a maga tökéletességében fog megtapasztalni. De azoknak is érdemes meghallgatni a lemezt, akik úgy gondolják, hogy elég jó a fantáziájuk – a Special Providence őket is meg fogja győzni, hogy négyüknek bizony még élénkebb.

Az album elég keményre sikerült, ahogy azt a korábbi interjúban Ádám (akkor még előre) ígérte is nekünk. Hihetetlen mértékű zúzás és faldöngetés zajlik. De ez nem öncélú vagy fantáziátlan kezdjünk-valamit-a-hangszereinkkel, hanem különös műgonddal megszerkesztett és a zenészek ötleteinek sokszínűségét bemutató elmerülés a keményebb zene mélységeibe. Eközben azért lágyságot, gyengédséget, különös tejfehér ködben való botorkálást is hallhatunk a lemezen.

És hogy mennyire sokszínű ez az album? Már az első dal, a „Babilon Confusion” tökéletesen érzékelteti a zavarodottság, összekuszáltság különösen rendezett összességét, ami olyan hatást kelt, mintha hihetetlen sebességgel váltogatnánk a világ összes rádióadását befogni képes rádiónkon. De ennek tökéletes ellentéteként itt van a „Return to Childhood” című track lágysága, ami álomszerű ködben terel vissza minket gyermekkorunk ártatlanságába, hogy elfeledjük felnőtt életünk durvaságát. Vagy említhetem a „The Untold Chapter” gyengéd szúrósságát, ami hirtelen kőkeménnyé válik, hogy aztán ismét visszalágyuljon egy kicsit.

A fiúktól már megszokhattuk, hogy egy szám erejéig ének is hallható a lemezeiken, és ez a harmadik korongjuk esetében sincs másképp. Az albumzáró dalban, a „Fences of Reality”-ben ismét egy torzított énekhang hallható, mely ezúttal Tanka Balázs, a Turbo énekesének torkából csendül fel, és tökéletesen illik a progresszív album világába.

Röviden szólva, ne habozzatok, a Special Providence igazán intelligens progresszív zenekar, mely nemcsak az új generációnak, de a nagy öregeknek is kellemes meglepetést fog szerezni az eddigi legkeményebb és egyben legkiforrottabb, legösszerakottabb albumával, a Soul Alerttel.

Az együttes tagjai:
Kertész Márton - gitár
Cséry Zoltán - billentyűk
Fehérvári Attila - basszusgitár
Markó Ádám - dob

A lemezen elhangzó számok listája:
01. Babel Confusion
02. Lazy Boy
03. Asparagus
04. K2
05. Untold Chapter
06. Incredible Flower
07. Standing Still
08. Soul Alert
09. Return To Childhood
10. Fences Of Reality

Diszkográfia:
Space Café (2007)
Labyrinth (2008)
Soul Alert (2012)