Főkép

Kétévnyi várakozás után folytatódik a szerző történelmi sorozata. Talán különös lehet, hogy nem fantasy-t írt Gemmell a trójai háború történetéből, de ez a könyv is azt bizonyítja, hogy mennyire nagyszerű íróval is állunk szemben. Az tagadhatatlan, hogy nagyon sok a heroikus fantasy elem a műben, viszont ezeket nagyon könnyedén illeszti a történetbe, nincsenek döccenők, hibák, oda nem illő dolgok. A szerző által alkalmazott hős típus/típusok tökéletesen megállják a helyüket egy nem fantasy környezetben is.

Gemmell már a kezdetek kezdetén értett ahhoz, hogy hogyan vesse papírra hősei tragédiáit. Nos, ez itt sincs másképp. A tépelődő, önmarcangoló, súlyos terheket cipelő és a sorsuk ellen tehetetlen szereplők alkalomadtán megindítóan szánni valóak. Ez kifejezetten Helikáónra és Odüsszeuszra igaz. Úgy gondolom, ennek a „hős tragédiának” legeklatánsabb példája, ahogyan az elválaszthatatlan két jóbarátot belekényszerítik az egymás elleni háborúba.

Agamemnón a Tróját megtámadó elit csapatának túlélőit kegyetlen módon legyilkoltatja a sikertelenségük miatt. Egyedül Kalliadész és Banoklész tud elszökni az uralkodó gyilkosai elől. Kalóznak állnak és a Nagy Zöldön fosztogatják a kereskedőhajókat. Az egyik alkalommal egy fiatal lány kerül a kalózok karmai közé. Ő az inkognitóban utazó Kalliopé hercegnő, aki a szerelme után szökött és Trója felé tartott, amikor elfogták. A két mükénei úgy dönt, hogy a lány mellé áll és szembefordulnak a kalózokkal. Ekkor bukkan fel Odüsszeusz, aki felkarolja a menekülteket és mindenki legnagyobb megelégedésére Trója felé veszik az irányt, hogy részt vegyenek Hektór és Andromakhé esküvőjén, ahová az egész hellén világ apraja-nagyja sereglik. Ide készül Agamemnón király és Akhilleusz is; sejthető, hogy ebből semmi jó nem származik majd…

A villámlás pajzsa két fő részre osztható. Az első felében Odüsszeusz és a három menekült útját kísérhetjük figyelemmel; Odüsszeusz meséi és kis csapatának kalandjai ugyan ideig-óráig távol tartják a háború árnyékát az olvasótól, de a háttérben egyre inkább érződik, hogy valami nagy, rémes és visszafordíthatatlan rossz fog történni Trójában. A regény második fele a háború első éveit taglalja, bemutatva, hogy az egyes szereplők hogyan boldogulnak a vérzivataros időszakban; immáron magukra hagyatva, egymás ellenségeiként. (Persze szó sincs még magáról Trója ostromáról, a harcok egyelőre a szövetséges államok területén és a Nagy Zöldön zajlanak.) Gemmell itt mutatja meg ismét régi, heroikus vonásait. Banoklész a maga egyszerűségével, „teszem a dolgom” hozzáállásával óhatatlanul is Druss figuráját juttatja az ember eszébe a szerző első regényeiből.

Csak azt mondhatom, hogy olvasásra erősen javasolt David Gemmel regénye, már csak azért is, mert egy olyan szerzővel állunk szemben, aki eddig nem alkotott történelmi regényt, viszont ezt most olyan szinten teszi, amelyre csak kevesek képesek.

Részlet a regényből