Kosáryné Réz Lola: Filoména

A Filoména, Kosáryné Réz Lola első regénye, annak idején szinte berobbant a köztudatba az Athenaeum regénypályázatának hála, ahol első helyezést ért el. Rengeteg dicsérő kritikát kapott, és ennek köszönhetően a Nyugat munkatársai közül többen is felfigyeltek az akkor csupán huszonnyolc éves írónőre.
 
A regény főhőse, Piatok Milka – vagyis Filoména – egy kis bányafaluban él nagy szegénységben édesanyjával. Hogy megélhetésük biztosítva legyen, már igen fiatalon cselédnek áll. Az évek egyre múlnak, gazdái egyre-másra váltják egymást: vannak köztük módosabbak és kevésbé módosabbak is, de mindegyiküknél fájdalmak, óriási veszteségek és megaláztatások érik. Filoména mindeközben jobb életről álmodik, egy olyanról, amelyben több lehet a láthatatlan árnyéknál; amelyben végre emberszámba veszik. Élete során folyamatosan próbál kitörni nyomorúságos életéből, de végül mindig kudarcot vall. Szikraként föllobbanó boldogságmorzsák ugyan olykor-olykor megvilágítják életét, de a szikrák fényei után bekövetkező sötétségek egyre fájdalmasabban sikoltanak.
 
A Filoména tragikus története ellenére gyönyörű lírai nyelvezettel van körbefonva. Témája a cselédsors, akárcsak a Különös ismertetőjele: nincs című regényében, csak itt a végkicsengés sokkal pesszimistább, sokkal fájdalmasabb. Ám a cselédsors keserű léte mellett még rengeteg más problémát is felvet, és néhány dolgot igazán modern megvilágításba helyez: így például a férfiak uralta társadalmat némi feminista éllel bírálja. Filoména nem csupán cselédként, hanem nőként – szeretőként, feleségként és később anyaként – is folyton alárendelt szerepet játszik, akitől a férfiak rengeteg áldozatot kérnek. Néha olyan elképesztően nagyokat is, hogy majdnem belerokkan. Ítéletet ritkán mond ki nyíltan ezzel kapcsolatban,  távol áll a keményvonalas feminista írásoktól, ennek ellenére mégis kiérződik belőle némi társadalomkritika.
 
Ám Kosáryné az én szememben nem csupán ettől lesz letagadhatatlanul és ízig-vérig női író: van valami olyasmi – számomra egyelőre megmagyarázhatatlan – tulajdonsága regényeinek, amely miatt legfőképp a női olvasóknak képes a többnél is többet mondani. Virginia Woolf azt írta a Saját szoba című esszéjében, hogy a női íróknak meg kell találniuk – pontosabban ki kell fejleszteniük - azt az elbeszélésmódot, amely a női regények sajátja lehet. S Kosáryné is efelé haladt: alig kétszáz oldalban sűríti össze egy emberélet minden tragikumát, s mindezt úgy, hogy nemhogy hiányérzetünk nincs, hanem épp ellenkezőleg: sokszor szinte ólomsúlyként nehezedik ránk egy-egy ott elmúlt esztendő, vagy sikoltó szilánkként szúródik belénk egy mélyen átélt pillanat. Néha ugyan felbukkan egy-egy naivan bájos, vagy szándékoltan giccses – s ebből kifolyólag humoros – pillanat, amelyek pár percre ugyan oldani képesek ezt a sok lemondást és megaláztatást, de elfeledtetni mégsem képesek. S ez így is van jól.
 
A Filoména – ahogy Kosáryné regényei általában – igazi női regény, a szó legjobb értelmében. Egy igazán kiforrott és komoly mű, melynek tragédiája lavinaként söpör végig az olvasó lelkében, s végül az utolsó oldalakon megadja azt a felszabadító erejű katarzist, amely miatt igazán feledhetetlen olvasmányélménnyé válik.