FőképAdam Mitchel Lambert (szül.: 1982. január 29.) az American Idol nevű tehetségkutató verseny 2009-es, 8. évadának 2. helyezettje. Ez a második stúdió albuma. Látszólag nagyon bejött neki az élet, hiszen már a legelején olyan nevekkel dolgozott vagy lépett fel, mint Ryan Tedder, Greg Wells, Sam Sparro, Max Martin, Lady Gaga, Pink, Slash, a Queen vagy a KISS.
 
Bevallom, első perctől kezdve nem volt szimpatikus nekem ez a fiú. Nem tetszett, hogy ennyire túlhangsúlyozott a külseje, szerintem ugyanis fura, ha egy pasi nagy valószínűséggel több időt tölt a tükör előtt, mint egy átlag nő, még akkor is, ha mindez álarc, ami mögé elbújhat (miért is van erre szüksége?), vagy eszköz, amivel elválasztja a művészt és a magánembert, a szexuális beállítottsága körüli hisztéria is az agyamra ment, ez ugyanis szerintem teljes mértékig magánügy, de azt el kellett ismernem, hogy amit zeneileg csinált, az egészen jó volt. Amikor meg a csapból is az „If I Had You” folyt, már tudtam, hogy kajolni fogják a népek, mint a hamburgert.
 
Aztán volt egy kis szünet, amikor szem elől tévesztettem, hiszen fel sem merült bennem, hogy mi lehet vele. Aztán levelet hozott a posta, benne a legújabb lemeze, a Trespassing. Nem tudtam, mit véthettem, amivel ezt a „büntetést” érdemeltem, de biztos voltam benne, oka van annak, hogy így alakult. Meg aztán innen szép nyerni, nem? Olyanról mondani véleményt, ami nem áll közel hozzánk…
 
Bekerült a lejátszóba a lemez, elindult a zene, és nem hittem a fülemnek. Meglepően erőteljes, dinamikus, olyan, ami felrázza az embert a kábulatból. Egyszerre van jelen benne a dance és a rock, amitől az egész egy csillogó szövetté áll össze, amit valószínűleg szeretni fognak a rádiók és a klubokban is visszatérő vendég lesz. Le sem tagadhatja a fiú, hogy olyan elődök ihlették, mint a Queen, melynek hatása rögtön az első nótában hallható is, vagy Michael Jackson, akinek hatása szerintem több számban is tetten érhető (ha Jacko élne, biztosan lenne közös számuk), illetve csak érzés szinten ugyan, de talán David Bowie is jelen van. És akkor ezek még csak a hatások, szó sincs arról, hogy olyan közreműködői vannak az új albumnak, mint Sam Sparro, Dr. Luke, Bruno Mars, Lester Mendez, Nile Rodgers, akik bizony erőteljesen rajta hagyták az anyagon a kezük nyomát.
 
Az első kedvencem a „Shady”, talán azért, mert érezhető rajta a funky hatás, miközben valahogy mégis a Maroon 5 jut eszembe róla, őket meg kedvelem, szóval elképzelhető, hogy ez áll a lelkesedésem hátterében. Ezt követi a Trespassing első kislemez- és egyben klipes dala a „Never Close Your Eyes”, ami zeneileg egyértelműen Bruno Mars keze nyomát viseli magán, a klip képi világában viszont némi Elton John beütést vélek felfedezni, de lehet, hogy nincs igazam, az érzés mindenesetre ott motoszkál bennem.
 

 
Ezzel a dallal lezárul a lemez első harmada, ami szerencsére végig tartotta a kezdeti tempót és kitartott benne a lendület. A „Kickin’ In” számomra Jacko szellemét idézi meg, ennek ellenére ebben egy leheletnyit talán megtörik a lendület, és nem is igazán tetszik. Mint ahogy a „Naked Love” sem tartozik a kedvenceim közé, ám ez főleg túlzott egyszerűségének köszönhető, amit ugyan a dallam, a lüktetés és egy erősebb, valahonnan ismerősnek tűnő riff korrigál, ha meg már bennünk van az ugra-bugra, szinte észre se vesszük a megbicsaklást. De csak szinte. Azt viszont igen, hogy a „Pop That Lock” mintha eltévedt volna az új Brintey lemezről, és keresné a visszautat. Ha rajtam múlna, bizony segítenék neki, mert ott a helye, nem itt. Ennek ellenére klubokban valószínűleg éppen ez fog a legjobban bejönni. És ezzel véget is ér a lemez dinamikus része, és kezdetét veszi a belassulás. Számításaim szerint egy számmal korábban, mint kéne, de legalább a második klipes dallal.
 

 
Mivel ezt a blokkot nem különösebben kedvelem, sokkal szigorúbb is vagyok az ebben található nótákkal. A „Broken English” és a „Chokehold” például számomra egészen középszerűek, ám az „Underneath” kifejezetten meglepett, kár, hogy nem ez lett a záródal, sokat dobott volna az összképen. Mondjuk a „Outlaws Of Love” sem éppen tucatáru, de nekem talán egy kicsit túlságosan a „nyafogós”, még ha a témája és a mondanivalója komolyak is. Őszinte leszek, Adam Lambertből nem néztem volna ki ilyen teljesítményt, sőt, még hangot sem, ami lévén tenor, az érzelmek komoly skáláját képes végigjárni, ráadásul, amikor kell, csendes, visszafogott, ha viszont a helyzet úgy kívánja, ki is tudja ereszteni, mert van benne erő. Nekem ugyan hiányzik még belőle az igazi érettség és mélység, de ennek hiányát fiatal életkorának tudom be. Véleményem szerint, ha nem szippantja magába a szórakoztatóipar árnyoldala, még igazán sokra viheti, de nem ártana legközelebb lényegesen több eredetiség, ha ez még lehetséges ebben a műfajban.
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Trespassing
2. Cuckoo
3. Shady (feat. Nile Rodgers & Sam Sparro)
4. Never Close Our Eyes
5. Kickin’ In
6. Naked Love
7. Pop That Lock
8. Better Than I Know Myself
9. Broken English
10. Underneath
11. Chokehold
12. Outlaws Of Love
 
Diszkográfia:
For Your Entertainment (2009)
Trespassing (2012)