Főkép

Ha az akcióvígjáték kategória valamely jellegzetes képviselőjéről szeretnénk szólni, keresve sem találunk emlékezetesebb kultuszfilmet, mint a Blöff. Nem csak azért, mert alig több mint tíz éves bemutatója óta a szállóigeként terjedő párbeszédei köszönnek vissza a popkultúrában, hanem mert minden egyes megtekintés során rendkívül szórakoztató, megunhatatlan élmény. Guy Ritchie A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső rendezésével került be a köztudatba és azon alkotók közé, akikre még érdemes odafigyelni a közeljövőben, s nem is kellett sokat várni, alig két év elteltével jelentkezett a Blöffel, mely azóta megérdemelten kapott kultikus besorolást. A rendező a későbbiekben sem tétlenkedett, legutoljára a Sherlock Holmes filmek egyedi hangvételét köszönhettük neki.
 
A történet egy értékes, 84 karátos gyémánt körül forog a londoni alvilág zavaros forgatagában, ugyanis cseppet sem meglepő módon sokan szeretnék rátenni a kezüket a csillogó kőre. Legalább hét banda csoportosul a briliáns körül, akik között akad amerikai, angol, orosz (pontosabban üzbég), néger, cigány és zsidó is. Két balek maffiózó egy megbundázott bokszmeccs szervezésén fáradozik a helyi nagymenő, szadista hajlamokkal rendelkező, ám bizarr öltözetű gengszter segítségével, amibe belekeveredik Négyujjú Franky is, természetesen a lopott gyémánttal együtt. Az utóbbi megszerzésére egy orosz fegyverkereskedő három néger piti tolvajt bérel fel, azonban nem minden úgy alakul, ahogy azt eltervezték.
 
Az események sodrásába kerül továbbá néhány cigány, köztük egy profi bokszoló, egy fehér kutya, tucatnyi éhes malac, egy doboz tej, egy légvédelmi fegyver, valamint számtalan élő és halott alvilági figura, többek között Rózsabimbó és Golyófogú. Azt hiszem, nem szükséges tovább ecsetelnem, hogy egy elszállt és abszurd szituációkban gazdag produkcióról van szó, melynek következtében sokszor igen nehéz komolyan venni. De nem is kell, hiszen a Blöff egyszerre lesz izgalmas és ütős akciófilm, illetve komikus, iróniával telített paródia. Terítékre kerülnek a klasszikus gengszter-klisék, komédiába fulladnak a vérbeli megfélemlítések és a drámai gyilkosságok, a jelenetek többsége hamarabb vált ki hangos nevetést, mint feszültséget.
 
A mulatságos pillanatok már a kezdetektől elborítják a nézőt, szórakoztató belemerülni a Blöff őrült világába, a gyors váltásokkal dolgozó, lendületes történetvezetés nem hagyja lankadni a figyelmet. Az egyszerre rendező és forgatókönyvíró Ritchie parádés dramaturgiája mellé elképesztő ötletek társulnak, ez mutatkozik meg a zseniális párbeszédekben is. Még az apróbb mellékszereplők is karakteres személyiséget kaptak, a dialógusok élnek és hihetőek, miközben a cselekmény mozgalmasan, unalmas másodperc nélkül zajlik. A humor mellett azért akciókból sincs hiány, melyet érdekes vizuális megoldásokkal (lassítások, gyorsítások) és operatőri munkával fűszerez.
 
A zeneszerző, John Murphy működött közre A Ravasz, az Agy… dallamainak megkomponálásában is, játékos és kellemesen komikus hangzása ezúttal is tökéletes aláfestésnek bizonyult. Néhány színész is ismerős lehet a korábban említett alkotásból, például az azóta B-filmes akciósztárrá váló Jason Statham, vagy a szintén Ritchie-művekkel befutó Vinnie Jones. Benicio Del Toro, Dennis Farina és Stephen Graham is tovább erősítik a mezőnyt, azonban a mozit az akkoriban az elismertség felé haladó Brad Pitt uralja igazán, aki a cigány bokszoló szerepében lubickol. Különös, írre hajazó akcentusa legalább olyan emlékezetes, mint az évekkel későbbi Becstelen Brigantyk-beli tájszólása.
 
Tarantino alkotásainak felemlegetése nem véletlen, a Blöff – akárcsak a néhány évvel korábban készült Ponyvaregény – a gengszterfilmek újraértelmezése, új megvilágításba helyezi a kissé talán ódivatú műfajt, amelyben már szinte mindent bemutattak, amit csak lehetett. Fergeteges ötletek, parodisztikus és merész humor, kiváló dialógusok és remek színészi játék jellemzi a produkciót, egyes jelenetei és sorai még sokáig emlékezetesek maradnak. Nyugodtan ajánlom mindenkinek, aki szeretne nevetni és nagyszerűen szórakozni egy akciófilmen, méltán emlegethetjük kategóriájának alapművei között.