Főkép A csillagok különösen szerencsés együttállásának köszönhetően időnként nemcsak nagyszerű művek születnek, de oly mértékben tükrözik a korszellemet is, hogy azonnal hatalmas sikert aratnak. Ezek közé a sorskegyeltek közé tartozott a még viszonylag ifjú Mozart és Lorenzo Da Ponte első befejezett közös alkotása, a Figaro házassága is. (Ugyanakkor, ha belegondolunk, az egyháztól – sőt, lényegében bármiféle mecenatúrától – egyre inkább függetlenedni igyekvő muzsikusok részben maguk tehettek arról, hogy a közönség kényének-kedvének kiszolgáltatottjaivá váltak műveik. A valódi régi zene – ami alatt nem is annyira a barokkot, mint a reneszánszt érdemes érteni – sokkal biztosabb anyagi alapokon nyugodott, legalábbis ami a felszínt illeti.)
 
A fülbemászó dallamokkal teli vígopera sikere – amint azt e kismonográfiából megtudhatjuk – nem kis mértékben Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais (e műve mellett még A sevillai borbély írója) eredeti vígjátékának köszönhető, hiszen a botrányos és lázító (egyesek szerint szellemiségében az 1789-es francia forradalmat előkészítő, de legalábbis megelőlegező) színdarab még erősen meghúzva, tompított éllel is felkínált egy olyan olvasatot, miszerint a benne történtek a főúri önkény bírálatát és általában az arisztokrácia gunyoros-ironikus kritikáját adják. Cseppet sem véletlen tehát az opera hatalmas prágai sikere, ahol egyfajta Bécs elleni szurkálódást véltek felfedezni Figaro kacagtató, a mélyben ugyanakkor igenis felkavaró kalandjaiban. (Ne feledjük, hogy a darabbéli nemes úr, Almaviva gróf akár az első éjszaka jogával is élhetne, és csupán vérmérsékletétől függ, hogy sokkalta izgalmasabbnak találja a csábítást.)
 
A művet bemutató kis kötetben olvashatunk még a próbák körüli, anekdotába illő bonyodalmakról: arról, miként sikerült elérnie Mozartnak és Da Ponténak, hogy a Bécsben betiltott színdarabból készült operát mégis bemutathassák, valamint arról is, miért nem maradt végül ki a műből az udvar erkölcsi normáihoz igazodva kicenzúrázott balettbetét. Azt is megtudhatjuk, a budapesti közönség hogyan fogadta a Magyarországon több évtizedes késéssel, újdonságértékétől így teljesen megfosztott operát, emellett pedig meglehetősen egyértelmű képet alkothatunk arról is, mi az oka annak, hogy a Figaro házassága a mai napig megtölti az operaházak nézőterét. A kötet végén pedig a két legfontosabb operafesztivál történetéről és helyszínéről tudhatunk meg fontos részleteket.
 
A CD-melléklet azt bizonyítja, hogy a Figaro házassága valóban örökbecsű darab, és nem feltétlenül kívánja meg a korhű előadást. Tagadhatatlan persze, hogy mind a zenekar, mind a szólisták egészen kiváló teljesítményt nyújtanak – például elegendő meghallgatnunk Almaviva grófné áriáját a III. felvonásból (13), hogy megbizonyosodjunk Gabriella Gatti rendkívüli tehetségéről és előadásának lírai-drámai erejéről –, a zenekar ugyanakkor a rokokó és a bécsi klasszika eszményi hangzásához képest némileg vastagon szól, az énekesek pedig bőségesen használják a vibrátót. Hangjuk bársonyossága (vagy épp selymessége) és szépsége mégis kompenzálja a régizenés előadásokhoz szokott fül számára túlzóan romantikus beállítottság „hibáit”. A recitativók kihagyásával, csupán a csodálatos nyitányra, az áriákra, kettősökre és a briliáns sokszereplős jelenetekre redukált opera minden pillanata rendkívül élvezetes, és csupa ismerős melódiával gyönyörködtet. Kellemesebb szórakozásra aligha vágyhatunk, a bőséges ismeretanyaggal együtt pedig rendkívül értékesnek bizonyulhat bárki számára az egész kötet.
 
A CD-mellékleten elhangzó részletek:
1. Nyitány – Ouverture
2. Nyitójelenet – Cinque… Dieci… Venti…
3. Figaro és Susanna kettőse az I. felvonásból – Se a caso Madana
4. Figaro F-dúr áriája az I. felvonásból – Bravo, signor padrone!
5. Bartolo áriája az I. felvonásból – La vendetta
6. Cherubino áriája az I. felvonásból – Non su piu cosa son
7. Figaro C-dúr áriája az I. felvonásból – Non piu andrai
8. A grófné áriája a II. felvonásból – Porgi mor
9. Cherubino áriája a II. felvonásból – Voi che sapete
10. Susanna és Cherubino kettőse a II. felvonásból – Aprite, presto
11. Részlet a II. felvonás fináléjából – Voi, signor, che giusto siete
12. A gróf és Susanna kettőse a III. felvonásból – Crudel! Perche finora
13. Recitativo és A grófné áriája a III. felvonásból – E Susanna non vien
14. Részlet a III. felvonás fináléjából – Ecco la marcia
15. Barbarina áriája a IV. felvonásból – L’ho perduta, me meschina
16. Figaro áriája a IV. felvonásból – Aprite un po’quegli acchi
17. Recitativo és rózsaária – Giunse pianino le andro piu presso
18. Részlet a IV. felvonás fináléjából – Pian pianino le andro piu presso
19. Az opera fináléja – Gente, gente, all’armi
 
Előadók:
Sesto Bruscanti – bariton (Almaviva gróf)
Gabriella Gatti – szoprán (Almaviva grófné)
Alda Noni – szoprán (Susanna)
Italo Tajo – basszus (Figaro)
Jolanda Gardino – szoprán (Cherubino)
Miti Truccato Pace – szoprán (Marcellina)
Fernando Corena – basszus (Bartolo)
Angelo Mercuriali – tenor (Don Basilio)
Manfredi Ponz De Leon – tenor (Don Curzio)
Graziella Sciutti – szoprán (Barbarina)
Cristiano Dalamangas – basszus (Antonio)
 
Orchestra Sinfonica e Coro di Roma Della RAI
Gaetano Riccitelli – karigazgató
Fernando Previtali – karmester