FőképFülszöveg:
Patty és Walter Berglund régebben St. Paul városának dzsentrifikálói közé tartoztak - ők voltak a lerobbant belvárosi lakónegyed első csinosítói, a leggondosabb szülők, a bionemzedék úttörői. Patty eszményi szomszéd volt: mindig meg tudta mondani, hol kell leadni a kimerült elemeket, hogyan lehet rávenni a rendőröket, hogy tegyék a dolgukat. Irigylésre méltóan tökéletes anya volt, férje álmainak asszonya. Walterral, a környezetvédő jogásszal, a biciklin munkába járóval, az elkötelezett családapával kivették a maguk szerény részét abból, hogy jobbá legyen a világ.
Ám most, az új évezredben Berglundékat hirtelen csupa rejtély övezi. Miért költözött át tinédzser fiuk az agresszíven republikánus melós szomszédékhoz? Miért vállalt állást Walter a természeti rekultivációval álcázott külszíni szénfejtésnél? Hogy kerül már megint a képbe Richard Katz, a bogaras rocker, Walter hajdani évfolyamtársa és legjobb barátja? És főleg: mi történt Pattyvel? Miért lett a Barrier Street legfényesebb csillagából egyszeriben egészen másfajta, kellemetlen szomszéd, dühöngő fúria, aki szinte a kandi utca szeme láttára esik szét?
 
A "Szabadság" hatalmas, poszt-updike-i amerikai családregény modern szerelmekről és házasságokról, egyszerre komikus és tragikus feltérképezése a szabadság fogalmával és gyakorlatával együtt járó kísértéseknek és terheknek: a tinédzserszex mámorának és izgalmainak, a középkorúság hirtelen megbillenő kompromisszumainak, városi létnek és pusztuló természetnek, a birodalomépítés nyomasztó súlyának. Hogyan éljünk, szeressünk, boldoguljunk egyre zavarosabb világunkban: az amerikai nagyregények örök kérdései, új, nyersebb megvilágításban.
 
Jonathan Franzen 2010-ben megjelent, tíz évig készült műve hatalmas sikert aratott világszerte, s a 21. század meghatározó amerikai regényévé vált, korábbi, 2001-es, "The Corrections" című könyvével együtt - amelynek fordítása hamarosan szintén megjelenik az Európa Könyvkiadónál.

Részlet a regényből:
Valójában hányingere volt. De nem tehetett egyebet, mint hogy ott ült a díványon, és hallgatta, ahogy Richard és Walter ugratják egymást. Walter nagy lelkesedéssel megmutatta neki a Traumatics kislemezét, és rávette Richardot, hogy játssza le neki mind a két oldalát a sztereón. Az „Utálom a napsütést” volt az első szám, amit Patty már az ősszel is hallott a klubban, most azonban az volt az érzése, hogy nem más, mint a nikotin-túladagolás hatásának akusztikus változata. Még halkan játszva is (magától értetődik, hogy Walter betegesen ügyelt a szomszédok érzékenységére), émelygett tőle a gyomra. Miközben Richard rémes baritonját hallgatta, magán érezte a fiú tekintetét, és tudta, hogy nem tévedett abban, amit gondolt, amikor Richard a korábbi találkozásaik alkalmával rajta felejtette a szemét.
Körülbelül tizenegy óra tájt Walter már nem bírta tovább visszafojtani az ásítást.
– Ne haragudj – mondta –, de muszáj, hogy hazavigyelek.
– Egyedül is haza tudok menni. A mankó csak önvédelemre kell.
– Szó se lehet róla – mondta Walter. – Richard kocsijával megyünk.
– Mindjárt lecsukódik a szemed; te csak feküdj le nyugodtan. Richard is haza tud vinni. Megtennéd, Richard, hogy hazaviszel?
Walter behunyta a szemét, és szánalmas nyögéseket hallatott, mint aki az ereje végén van.
– Persze hogy hazaviszlek – mondta Richard.
– Csak előbb még mutasd meg neki a szobádat – mondta Walter, lehunyt szemmel.
– Parancsolj, szolgáld ki magad – mondta Richard. – A szoba állapota önmagáért beszél.
– Ragaszkodom az idegenvezetéshez – mondta Patty, és félreérthetetlen pillantással Richardra nézett.
A szoba falai, de még a mennyezete is, feketére voltak festve, és teljesen eluralkodott benne a káosz, amit a nappaliban Walter még valahogy féken tudott tartani. Mindenfelé lemezek és lemezborítók, teleköpködött konzervdobozok, egy gitár, túlzsúfolt könyvespolcok, zoknik és alsónadrágok, gyűrött fekete lepedők – érdekes volt elgondolni, és nem is épp kellemetlen, hogy alighanem Eliza is ezeken hempereghetett.
– Milyen szép, vidám színek! – mondta Patty.
Walter megint ásított egyet. – Természetesen át fogom festeni.
– Hacsak Pattynek is nem tetszik a fekete – mondta Richard az ajtóból.
– Feketére még nem gondoltam – mondta Patty. – Nagyon érdekes szín.
– Szerintem nagyon megnyugtató – mondta Richard.
– Tehát átköltözöl New Yorkba – mondta Patty.
– Igen.
– Ez nagyon érdekes. És mikor?
– Két hét múlva.
– Én is éppen ott leszek! Akkor lesz a szüleim huszonötödik házassági évfordulója. Valami nagy eseményt terveznek, ami rémes lesz.
– Te New York-i vagy?
– Igen, westchesteri.
– Akárcsak én. Bár nyilván Westchesternek egy másik részéből.
– Az egyik elővárosból.
– Biztosan nem Yonkersből.
– Yonkerst én csak a vonatablakból láttam.
– Éppen erről beszélek.
– Akkor kocsival mész New Yorkba? – kérdezte Patty.
– Miért kérded? Talán elvigyelek?
– Még az is elképzelhető. Elvinnél?
Richard a fejét rázta. – Azt még meg kell gondolnom.
Szegény Walternek közben már becsukódott a szeme, úgyhogy szó szerint nem látta ezt a párbeszédet. Pattyt meg olyan lelkiismeret-furdalás fogta el, hogy teljesen összezavarodott, és gyorsan az ajtóhoz bicegett a mankóján, és csak onnan szólt vissza Walternek, hogy köszöni szépen az estét.
– Ne haragudj, hogy így elájultam – mondta Walter. – Biztosan nem akarod, hogy hazavigyelek?
– Majd én hazaviszem – mondta Richard. – Te csak feküdj le nyugodtan.
Walter szánalmas látványt nyújtott, de talán csak a kimerültségtől. Az utcára kilépve, Patty és Richard szótlanul ballagott a balzsamos légben a rozsdás Impala felé. Richard feltűnően ügyelt rá, hogy hozzá se érjen Pattyhez, amíg a lány el nem helyezkedett az ülésen, aztán udvariasan átnyújtotta neki a mankóit.
– Azt hittem volna, hogy valami áruszállító kocsid van – mondta Patty, amikor Richard beült melléje. – Azt hittem, minden zenekarnak van valami zárt kocsija.
– Herrerának áruszállítója van. Ezzel csak én járok.
– És engem is ezzel vinnél New Yorkba.
– Ide hallgass – mondta Richard, miközben bedugta a kulcsot az indítóba. – Most gyorsan döntsd el, hogy akarsz-e pecázni. Mert ha nem, akkor vedd le a csalit a horogról. Világos? Mert ez így nem tisztességes Walterrel.
Patty rezzenéstelenül bámult kifelé a szélvédőn. – Hogy értsem azt, hogy nem tisztességes?
– Úgy, hogy kecsegteted. Eteted.
– Szerinted ezt teszem?
– Walter rendkívüli fiú. Nagyon, nagyon komolyan vesz mindent. Erre tekintettel kellene lenned.
– Tudom – mondta Patty. – Nem kell, hogy figyelmeztess.
– Helyes. Akkor most mondd el, miért jöttél fel hozzánk? Az volt a benyomásom, hogy...
– Mi volt a benyomásod?
– Az, hogy megzavartam valamit. De aztán, amikor ott akartalak hagyni benneteket...
– Te tényleg egy nagyon nagy hülye vagy.
Richard béketűrőn bólintott, mint akit a legkevésbé sem érdekel, hogy Patty mit gondol róla, vagy mint aki már nagyon unja, hogy mindenféle buta nők mindenféle butaságokat beszélnek róla. – Amikor ott akartalak hagyni benneteket – folytatta –, te úgy tettél, mint aki nem akarja megérteni a célzást. Ami részemről rendben van. A te dolgod. De azért szeretném közölni veled, hogy Walternek közben csöndben meghasad a szíve.
– Nem szeretném ezt most megbeszélni veled.
– Jól van. Akkor nem beszélünk róla. De mostanában sokat találkozgattatok, igaz? Gyakorlatilag naponta. Már hetek óta.
– Igen, barátok vagyunk. Együtt járunk.
– Remek. És azzal is tisztában vagy, hogy közben mi van Hibbingben.
– Persze. Segítenie kell az anyjának a szállodában.
Richard gúnyosan elmosolyodott. – Te csak ennyit tudsz?
– Meg azt, hogy az apja nincs nagyon jól, és hogy a testvérei nem csinálnak semmit.
– Ennyit mondott neked?
– És hogy az apjának tüdőtágulása van. Meg hogy a mamája is rokkant.
– Ő meg heti huszonöt órát kulizik az építőiparban. Miközben joghallgató. És mindennap bejelentkezik nálad, mert olyan rengeteg ráérő ideje van téged kísérgetni. Milyen jó neked, hogy Walter mindig ráér. De hát te elég szép lány vagy, és ez a legkevesebb, amit elvárhatsz tőle, nem igaz? Meg hát itt van ez a rémes térdsérülésed is. Ez, meg az, hogy olyan csinos vagy, feljogosít rá, hogy még csak kérdéseket se tegyél fel neki.
Pattyben fortyogott a düh az igazságtalanságtól. – Ő meg – mondta kissé remegő hangon – arról mesél nekem, hogy te milyen szemét módra bánsz a nőkkel.
Úgy tűnt, hogy Richardot ez a legkevésbé sem érdekli. – Én csak azt próbálom megmagyarázni magamnak, hogy akkor meg hogy lehet az, hogy olyan jóban vagytok a kis Elizával – mondta. – De most már kezdem érteni. Amikor megismerkedtem veled, még nem értettem. Azt hittem rólad, hogy egy helyes kertvárosi kislány vagy.
– Pedig egy hülye ribanc vagyok. Ezt akartad mondani? Én is egy szemét alak vagyok, meg te is egy szemét alak vagy.
– Ahogy óhajtod. Én is egy szemét alak vagyok, meg te is. Ha egyszer te mondod. Én csak arra kérlek, Walterrel ne legyél szemét.
– Nem is vagyok!
– Én csak azt mondom, amit a szememmel látok.
– Rosszul látod. Én igenis szeretem Waltert. És aggódom is érte.
– Csak épp sejtelmed sincs róla, hogy az apja májbajban haldoklik, és hogy a bátyja börtönben van közúti veszélyeztetésért, a másik testvére meg arra költi az egész zsoldját, hogy kifizesse belőle a klasszikus Corvette-je részleteit. Walter pedig napi átlag négy órát alszik, közben meg veled lötyög, hogy te feljöhess a lakásunkra, és kikezdhess velem.
Patty nagyon elcsendesedett.
– Az igaz, hogy nem tudtam mindenről, amit most elmondtál – mondta kis hallgatás után. – De te meg ne akarj a barátja lenni, ha annyira zavar, hogy kikezdenek veled.
– Á, szóval én tehetek róla. Értem már.
– Ne is haragudj, de egy kicsit igen.
– Jól van, befejezem a vádbeszédemet – mondta Richard. – Te meg gondold át, amiket mondtam.
– Ebben igazad van – mondta Patty. – De azért te még egy szemét alak vagy.
– Nézd, Patty – mondta Richard –, én szívesen elviszlek New Yorkba, ha velem akarsz jönni. De ha tényleg ezt akarod, akkor tedd meg nekem azt a szívességet, hogy többé nem vezeted az orránál fogva Waltert.
– Jó. Most légy szíves, vigyél haza.
Talán a nikotin lehetett az oka, mindenesetre Patty álmatlanul töltötte az egész éjszakát, újra meg újra lepergette magában az estét, és ahogy Richard javasolta, megpróbálta rendezni a gondolatait. De egy nagyon különös ringlispílen találta magát, mert miközben folyton akörül kerengtek a gondolatai, hogy milyen ember is ő, és milyen élete lesz neki, egy fix pont sosem változott, és nem akart kimenni a fejéből: jó lenne Richarddal elautózni New Yorkba, és közben tudta, hogy meg is fogja tenni. Az volt a szomorú igazság, hogy az autóban lefolytatott beszélgetés nemcsak felizgatta, de egyben megkönnyebbülés is volt a számára – felizgatta, mert Richard izgató férfi volt, és megkönnyebbülés, mert miután hónapokon át megpróbált valaki más lenni, mint aki valójában volt, most végre újra önmagának érezte magát. Ezért is volt benne olyan biztos, hogy meg fogja találni a módját, hogyan utazzon el Richarddal. Most már csak a Walter miatti rossz lelkiismeretét kellett legyőznie, meg a bűnbánatát, amiért nem olyan, amilyen maga is szeretett volna lenni, és amilyennek Walter képzeli. Mennyire igaza volt Walternek, hogy csak ilyen lassan és körültekintően közeledett hozzá! Milyen okos volt, hogy megsejtette az ő belső kételyeit! De amikor meg arra gondolt, mennyire igaza volt Walternek, és hogy milyen okos volt, Pattyt szomorúság fogta el, és bűntudatos lett, amiért csalódást okoz neki, és megint ott kerengett vele a ringlispíl, és ő megint csak nem tudta elszánni magát.

A Kiadó engedélyével.