Főkép

A fiatal finn szerző, Hannu Rajaniemi már első regényének megjelenése után nemzetközi sikereket ért el; sőt, még mielőtt könyve napvilágot látott volna, kéziratának első oldalait olvasva egy irodalmi ügynökség felajánlott neki egy három kötetre szóló szerződést. A civilben saját matematikai vállalatát igazgató író megérdemelte ezt a bizalmat, ugyanis a Kvantumtolvaj egy ötletekben tobzódó, kiválóan felépített alkotás, mely úgy nyúl a krimi alapvető toposzaihoz, hogy az egyébként nagyon érdekes science-fiction környezettől függetlenül is rendkívül szórakoztatónak, sőt újdonságnak hatnak.
 
Jean le Flambeur talán minden idők legjobb tolvaja, könnyedén tulajdonít el bármit, habár mégsem hagyja figyelmen kívül saját erkölcsi iránytűjét, s ha éppen nem egy ravasz terven töri a fejét, akkor egy elegáns, jó modorú úriember. Egyszer azonban őt is eléri minden bűnöző réme, s egy virtuális börtönbe zárják, ahol egyfajta átnevelési program keretében számtalanszor újraéli saját halálát, míg végül egy titokzatos nő, Mieli kimenti rabságából. Ám a hölgynek is szüksége van a mestertolvajra, hogy valóra váltsa rejtélyes megbízójának parancsait, de előtte kénytelenek elutazni az egészen különös Mars bolygóra, ahol le Flambeur régi személyiségét és emlékeit próbálja felkutatni, még ha ebben akadályozza is a város ifjú detektívzsenije, Isidore.
 
A távoli jövőben teljesen más szokások és törvények uralkodnak a Naprendszerben, melyet az emberek mellett különböző poszthumán és még furcsább életformák népesítenek be. A Marson az idő az elfogadott fizetőeszköz, viszont ha elfogy, örök halál helyett feltámasztás vár egy olyan testben, mely csak a munkáért él, majd később újra a gondolkodó lét következik. A regényben megismert város állandó mozgásban van, mélyében hatalmas lények változtatják kinézetét, miközben a felszínen élő lények között a memória- és emlékmegosztás teljes mértékben szabályozott, mások megismerése virtuális szerződések alapján történik, s az emberek sokkal jobban bíznak a mesterséges memóriarendszerben és a számítógépes valóságtöredékekben lezajlott eseményekben, mint az agyuk emlékképeiben.
 
Egy ilyen társadalom ábrázolása nem könnyű feladat, de Rajanieminek nagyszerűen sikerült. Az udvariassági szokások és szociális kapcsolatok átalakulása, a mindennapokban és a társas érintkezésekben bekövetkezett változások leírása meglepően hihető és részletesen kidolgozott, ráadásul emellett a szerző komoly hangsúlyt fordít a technikai rész (kvantum- és nanotechnológia, virtuális terek, transzhumán fejlődés) kialakítására is. Ugyan előszeretettel dobálózik már az első oldalak során is teljesen ismeretlen és csak nehezen megfejthető kifejezésekkel (például „gogol”, „gevulot” vagy „Szobornoszt”), de a cselekmény előrehaladtával egyre tisztábbá válnak a fogalmak, ezért semmiképpen sem szabad feladni néhány fejezet után.
 
Nem mintha a kezdés olyan szörnyű lenne, épp ellenkezőleg, olyan ötletgazdag és érdekes, hogy nem csodálkozom, hogy ezek után rögtön egy trilógiára szerződtek le Rajaniemivel. Sőt, az erős felütés után sem válik unalmassá a történet, a klasszikus felállást (mesterdetektív és hasonló kaliberű tolvaj) is rendkívül izgalmasan és szórakoztatóan tálalja, a sci-fi környezettől pedig üdítően frissnek és eredetinek tűnik. A Zoo City-ben azt kifogásoltam, hogy semmi újdonságot nem mutat a krimi terén, s ebben talán a Kvantumtolvaj sem más, ám mégis olyan élvezetes az előadásmód, hogy könnyedén elmerülök benne. A mozgalmasság érzetét erősíti a narráció váltakozása is, hiszen az eseményeket három különböző szemszögből láthatjuk, le Flambeur egyes szám első személyű elbeszélése mellett Mieli és Isidore nézőpontja is feltűnik olykor.
 
A kifinomult tolvaj archetípusát megtestesítő Arsene Lupin sejlik fel Jean le Flambeur figurájában, amit végtelenül udvarias viselkedésében épp úgy tetten érhetünk, mint a kellemes hangulat elősegítésére a szövegbe szőtt francia szavakban. Fokozatosan ismerjük meg múltját és régi életének pillanatait, s hiába áll alapvetően a bűnösök oldalán, csakúgy, mint francia előképét, őt sem lehet nem kedvelni. Ellenfele, a briliáns nyomozó is hasonlóan szimpatikus az első pillanatoktól kezdve, leginkább az ő szemén keresztül nyerhetünk betekintést a marsi világba, már csak ezért is érdekessé válik kicsit szerencsétlen, de azért zseniális alakja. Mieli karaktere egyelőre a rejtélyesebb oldalt erősíti, viszonylag keveset tudunk meg róla, viszont a későbbi regényekben szerintem még fontos szerephez fog jutni, talán majd akkor kap kidolgozottabb jellemet.
 
A magyar kiadással először nehezen barátkoztam meg (még Juhász Viktor kiváló fordítása ellenére is), a kaotikusnak tűnő borítót nem szerettem meg igazán, viszont ahogy a kötet végére értem, már sokkal jobban tetszett, sikerült átadnia a könyv hangulatát. A Kvantumtolvaj egy kellően átgondolt, pörgős és izgalmas regény, mely az érdekesen újragondolt karakterek mellett kreatív megoldásokkal és szórakoztató ötletekkel telített történettel büszkélkedhet. Elvileg 2012 második felében várható a folytatás, a The Fractal Prince (Fraktálherceg), remélem, hogy hamarosan magyar nyelven is olvashatjuk.

Részlet a regényből