FőképA 21. század eddig többek között a skandináv irodalom térhódításáról szólt világszerte. Ez főként a krimi műfajában feltűnő, de azért akad néhány szépíró is, akit az új évezredben fedeztek fel vagy aki ekkor vált sikeressé. Ha csak a norvégokat nézzük, rögtön itt van Kjell Askildsen, Jon Fosse, Karl Ove Knausgaard, és közülük talán a legsikeresebb: Per Petterson.

Petterson nem ismeretlen Magyarországon sem, a Scolar néhány éve adta ki a Lótolvajok című könyvét, amelyet az egyik legnagyobb pénzjutalommal járó kitüntetéssel, az IMPAC Dublin irodalmi díjjal is jutalmaztak. Ezt a regényt mind a kritikusok, mind az olvasók kedvezően fogadták. A jelen recenzió témájául szolgáló könyv a norvég szerző legújabb szerzeménye, amit a Scolar adott ki idén áprilisban. Az angol és német nyelvű kritikák szerint ez az életmű legtökéletesebb darabja.

A Lótolvajokat ismerőknek sem a nyelvezet, sem a történetvezetés nem lesz különösebben meglepő. A történet elbeszélője Arvid, aki visszatekint életének egy korábbi, igen kellemetlen szakaszára, pontosabban az 1989 végén történtekre. Ekkor egyszerre több súlyos csapás is éri: a felesége válni akar, az anyjánál gyomorrákot diagnosztizálnak és a világ is darabjaira készül hullani. Leomlik a berlini fal, a szocializmus és a Szovjetunió is az utolsókat rúgja, és ez a korábban meggyőződéses kommunista és maoista Arvid egész addigi életét és világszemléletét értelmetlenné és megkérdőjelezhetővé teszi.

A történet több szálon fut. Az egyik a ’89-es jelen, az a néhány nap, amit a narrátor az anyjával tölt el egy dán szigeten lévő nyaralójukban, a másik pedig Arvid fiatalkora – itt a férfi ekkor hozott döntései, a kilépése az egyetemről, a gyári munka, az elhidegülés az anyjától és a későbbi feleségével való megismerkedése kerül a középpontba. Petterson ugyanakkor bölcsen homályban hagyja a két időszak, a ’70-es évek eleje és ’89 között történt események nagy részét, fogalmunk sincs róla, hogy Arvid hogyan élte meg gyerekei születését, hogyan vált az egykori lángoló szerelem jéghideg pokollá, miért fordult el a maoizmustól és miért lett az, aki.

A visszaemlékezések és utalások rendkívül sűrű és gyönyörűséges hálót alkotnak, és korántsem elhanyagolható a visszafogott, túlzásoktól mentes, végtelenül letisztult, lírai nyelvezet sem. Az író kevés karakterrel dolgozik, de azok a legaprólékosabb módon kidolgozottak és emlékezetesek. A regény hangulata mindvégig melankolikus, borongós, de a sorok között ott lappang valami remény, az esély arra, hogy minden jobbra fordulhat. Ez a könyv ragyogó példa az olvasható, szerethető egzisztencialista regényre. S míg a Lótolvajok igazi aparegény volt, az Átkozom az idő folyamát anyaregény, a legjobb fajtából.