Papírmozi 5.
Írta: Hegedűs Tamás | 2012. 03. 19.
Ha az antológia előző darabjánál elég lelkesen írtam a kiadvány színvonaláról, akkor most még inkább ömlengősnek kellene lennem, hiszen az ötödik füzet tovább emelte a lécet még igényesebb és szórakoztatóbb képregényekkel és további alapos tanulmányokkal.
A főként magyar alkotók munkáival teletömött fekete-fehér válogatás alapján kijelenthető, hogy hazánkban is élnek olyan képregényalkotók, akik nemzetközi szinten is megállnák helyüket, ugyanakkor képesek igazi hungarikumot adni.A dolog érdekessége, hogy az alkotások között akad olyan, amely nem feltétlenül szépen kidolgozott képi világával hódít: néha a visszafogott, vagy gyermeki látásmód, esetleg amatőrnek látszó ábrázolás csak még jobban alátámasztja a történet mondanivalóját.
A technikai megvalósítás nagyon sokat dobhat a végeredményen, amire a legjobb példa a kötetet indító képregény, amely egyben a legjobb is az egész kiadványban véleményem szerint. Vass Róbert egy teljesen hétköznapi szituációt mutat be egy annyira nem is ütős csattanóval a végén, ám maga a kivitelezés annyira profi és valósághű, hogy teljesen elámultam rajta és valahogy nem is hittem, hogy ilyen látványosan is be lehet mutatni egy egyszerű számítógépes chatelést. Zseniális maga a forma és az érzelmek ábrázolása is.
Szintén jó példa az Ahmed a börtönben című egy oldalas képregény, ami épp fordítva működik: a kissé kezdetleges, vagy kiforratlan rajzok ellenére, a poénnak köszönhetően mégsem lehet belekötni a műbe, ahogy a minimalista képekkel és óriási poénokkal megjelenő Bluggyok esetében sem.
Ugyanígy persze a többi alkotás között is található olyan, ami iskolapéldának is megfelelne, gyenge minőségű viszont egyáltalán nincs, vagyis nagy dícséret jár minden művésznek, akik az előző szám óta mintha rápakoltak volna még egy lapáttal.
Külön öröm volt számomra, hogy sci-fi rajongóként két konkrétan ilyen jellegű sztorival is találkoztam és raádásul nagyon is tetszettek. Az Űrszörfösök egy komolyabb, látványos és egyben kissé szürreális fantasztikum, míg Ágoston, a nukleáris baromfi újabb kalandja jóval viccesebb, még ha komoly mondanivalót is bele lehet magyarázni. E két történettel egy lapon említhető még a Nagymama 13 című néhány oldalas szösszenet, amely inkább tekinthető utópiának és ahol a látványt és az ötletet is csak üdvözölni tudom, mert remek lett. A többi képregényt is szerettem, de ezeken kívül már csak kollégám, Oravecz Gergely alkotását említeném meg, aki az előzőekhez hasonlóan most is kitett magáért egy mindössze egy oldalas, mégis sokat mondó művel.
Gergely egyébként egy cikket is jegyez is, méghozzá a Berlin című, történelmi témájú képregényről, ami meg kell valljam, sokkal részletesebb és mélyebb, mint a saját ajánlóm ezen oldal hasábjain.
Természetesen a többi olvasmány is roppant érdekes és összeszedett: ezúttal is megállnák a helyüket tanulmányként is. Nagyon tetszett A DC képregények rebootjáról szóló cikk, ami kedvet is csinált hozzá (kár, hogy ez valószínűleg, vagy legalábbis egyelőre nem ér el minket), továbbá a noir stílusú képregényekről szóló írás is, a mangák digitalizálásáról szóló oldalak pedig egy szaklapban is elférnének, mégis sikerül érdekesen és érthetően leírni a technika lényegét.
Akinek tetszett a kiadvány előző darabja, az most egyenesen imádni fogja az ötödik kötetet, minden más képregényrajongónak, amatőr rajzolónak pedig erősen ajánlott a beszerzése. Remélem, még sok megjelenést megélhetünk ebből a színvonalas kiadványból és az alkotók egyenként is további sikereket érnek el.
A főként magyar alkotók munkáival teletömött fekete-fehér válogatás alapján kijelenthető, hogy hazánkban is élnek olyan képregényalkotók, akik nemzetközi szinten is megállnák helyüket, ugyanakkor képesek igazi hungarikumot adni.A dolog érdekessége, hogy az alkotások között akad olyan, amely nem feltétlenül szépen kidolgozott képi világával hódít: néha a visszafogott, vagy gyermeki látásmód, esetleg amatőrnek látszó ábrázolás csak még jobban alátámasztja a történet mondanivalóját.
A technikai megvalósítás nagyon sokat dobhat a végeredményen, amire a legjobb példa a kötetet indító képregény, amely egyben a legjobb is az egész kiadványban véleményem szerint. Vass Róbert egy teljesen hétköznapi szituációt mutat be egy annyira nem is ütős csattanóval a végén, ám maga a kivitelezés annyira profi és valósághű, hogy teljesen elámultam rajta és valahogy nem is hittem, hogy ilyen látványosan is be lehet mutatni egy egyszerű számítógépes chatelést. Zseniális maga a forma és az érzelmek ábrázolása is.
Szintén jó példa az Ahmed a börtönben című egy oldalas képregény, ami épp fordítva működik: a kissé kezdetleges, vagy kiforratlan rajzok ellenére, a poénnak köszönhetően mégsem lehet belekötni a műbe, ahogy a minimalista képekkel és óriási poénokkal megjelenő Bluggyok esetében sem.
Ugyanígy persze a többi alkotás között is található olyan, ami iskolapéldának is megfelelne, gyenge minőségű viszont egyáltalán nincs, vagyis nagy dícséret jár minden művésznek, akik az előző szám óta mintha rápakoltak volna még egy lapáttal.
Külön öröm volt számomra, hogy sci-fi rajongóként két konkrétan ilyen jellegű sztorival is találkoztam és raádásul nagyon is tetszettek. Az Űrszörfösök egy komolyabb, látványos és egyben kissé szürreális fantasztikum, míg Ágoston, a nukleáris baromfi újabb kalandja jóval viccesebb, még ha komoly mondanivalót is bele lehet magyarázni. E két történettel egy lapon említhető még a Nagymama 13 című néhány oldalas szösszenet, amely inkább tekinthető utópiának és ahol a látványt és az ötletet is csak üdvözölni tudom, mert remek lett. A többi képregényt is szerettem, de ezeken kívül már csak kollégám, Oravecz Gergely alkotását említeném meg, aki az előzőekhez hasonlóan most is kitett magáért egy mindössze egy oldalas, mégis sokat mondó művel.
Gergely egyébként egy cikket is jegyez is, méghozzá a Berlin című, történelmi témájú képregényről, ami meg kell valljam, sokkal részletesebb és mélyebb, mint a saját ajánlóm ezen oldal hasábjain.
Természetesen a többi olvasmány is roppant érdekes és összeszedett: ezúttal is megállnák a helyüket tanulmányként is. Nagyon tetszett A DC képregények rebootjáról szóló cikk, ami kedvet is csinált hozzá (kár, hogy ez valószínűleg, vagy legalábbis egyelőre nem ér el minket), továbbá a noir stílusú képregényekről szóló írás is, a mangák digitalizálásáról szóló oldalak pedig egy szaklapban is elférnének, mégis sikerül érdekesen és érthetően leírni a technika lényegét.
Akinek tetszett a kiadvány előző darabja, az most egyenesen imádni fogja az ötödik kötetet, minden más képregényrajongónak, amatőr rajzolónak pedig erősen ajánlott a beszerzése. Remélem, még sok megjelenést megélhetünk ebből a színvonalas kiadványból és az alkotók egyenként is további sikereket érnek el.