FőképA legtöbb képregénnyel, amivel eddig találkoztam, egy ismeretlen fantáziavilágba utazhattam, amelybe a való világ épp csak beszivárog.
Jason Lutes műve a többi ismert képregénnyel ellentétben nagyon is valóságos alapokra épül és megtörtént eseményeken alapszik. A „Berlin”-trilógia első része a weimari köztársaság idejére röpít minket és élethűen igyekszik bemutatni a II. világháború előtti német fővárost és az ott zajló politikai eseményeket.

A történet Marthe Müller diáklány és Kurt Severing újságíró találkozásával indul, akik később a történet központi figuráivá lépnek elő.
Romantikus kapcsolatuk alakulása mellett több mellékszereplő életébe is bepillantást nyerhetünk, akiknek sorsa első látásra jelentéktelennek tűnik, ám az események felgyorsulásával bizonyosan fontosabb szerepet is kapnak. Mindezek azonban csupán eszközök, amelyek segítségével a szerző érzékletesen bemutathatja a korszak jelentős történelmi eseményeit.
 
Ezen események hiteles leírásánál is megdöbbentőbb azonban, hogy mennyire valósághűen ábrázolja a korabeli német fővárost.
Az ábrázolásmód legfeltűnőbb érdekessége, hogy mind a szereplők, mind pedig maga a város élethűen bár, de minimalista módon, tónusok használata nélkül, mindössze körvonalak által határolva jelennek meg. Ez a realisztikus, ugyanakkor mégis vázlatszerű megjelenítés, valamint a színek hiánya pedig nagy összhangban van a szereplők nélkülöző, szegényes életvitelével.

Az egész kiadvánnyal kapcsolatban pedig az a legmeghökkentőbb, hogy mindezt egy amerikai nemzetiségű író-rajzoló követte el, amelyre még európai kollégái sem voltak képesek ilyen színvonalon, de az ő elismerésük is sokat elárul a kötet sikerességéről. 

Ami engem illet, én a témaválasztás előtt állok értetlenül, mert bár eseménytelennek ezt a korszakot sem nevezhetjük, mégis kevésbé népszerű, vagy ismert, mint a későbbi történések, esetleg maga a világháború, de talán pont emiatt érdemes ezt is jobban megismerni.
Ez a felnőtteknek szóló képregény formabontóan új a történelmi regények terén, mivel realisztikus képekkel támogatva hozza eddig el nem ért közelségbe a múlt eseményeit ezáltal mintegy átmenetet képezve a regény és a film között.