Főkép

Azzal a jóleső tudattal vettem kézbe a még nyomdaszagú könyvet, hogy bármi is legyen benne, az csak jó lehet. Erre garanciát nem csupán a szerző előző két regénye jelentett számomra, hanem az élő találkozás során hallottak is.
 
A korábban még más munkacímen futó történet borítója alapján rögtön a spanyol gyarmatosítás kora jutott az eszembe, amikor konkvisztádorok (az eredeti conquistador alapján helyesen konkisztádor lenne magyarul, ami gyakorlatilag hódítót jelent) fegyverrel a kézben, kereszttel a hátuk mögött felfedezték és leigázták az újvilágot. Az érintett őslakosok hovatartozásának meghatározásában segítségemre voltak a kör alakú sztélén látható jelek: ezek alapján a majákra tippeltem, s ezt csak megerősítette a háttérben álló piramis. Elsőre értelmezhetetlen a felhők közül kikandikáló hold jelenlétének hangsúlyozottsága, miként a latin ábécét használó világban használatos formában látható szerző neve alatt elhelyezett modern város képe sem világos. Egyszóval a címlap kellőképpen talányosra sikerült.
 
A könyv kis túlzással úgy kezdődik, mint mondjuk Poe egyetlen valamirevaló, befejezetlenségében is kerek regénye, az Arthur Gordon Pym. Narrátorunk kezébe kerül egy réges-régi napló második fejezete, amiben valaki egy különös expedícióról számol be, amelynek célja a maják titkos templomában lévő könyvek megszerzése volt. A megértést nem csak a részletekben adagolt kézirat nehezíti, hanem annak régies spanyol nyelvezete is. Az olvasó szerencséjére elbeszélőnk főállású fordító, aki eddig főként műszaki leírások és kereskedelmi szerződések oroszra ültetésével foglalkozott, így számára kifejezetten felüdülést jelent a spanyol nyelvű szöveg, s mivel élete finoman fogalmazva is egyhangú, egyre jobban magával ragadja a hajdanvolt események hangulata, s mire észreveszi, képzeletben már ott menetel a hidalgók társaságában a zöld pokol buja növényei között.
 
A Szürkületet Glukhovsky úgy indítja, mint egy kalandregényt, de mielőtt az olvasó felvenné a régies nyelv és történetmesélés ritmusát, ismét kéretlen narrátorunk ragadja magához a szót, és azonmód megpróbálja értelmezni a leírt eseményeket. Ez sem bizonyul egyszerű feladatnak, ráadásul mind zavaróbbá válik a majákkal kapcsolatos tudatlansága. Ezért aztán beszerez pár kézikönyvet, de ezek közül a legnépszerűbb használhatósága gyakorlatilag a nullával egyenlő. A zugpiacon vásárolt(!), homályos eredetű könyv ennél sokkal nagyobb segítség, de hősünk minden igyekezete ellenére is marad pár homályos pont a szövegben.
 
Úgy vélem, a legtöbb kortárs regényíró megelégedne azzal, hogy egy szórakoztató művel ajándékozza meg az olvasókat, Glukhovsky azonban mindig a maja, akartam mondani a maga feje után megy, és bonyolít még egy kicsit a történeten, így a végeredmény egy mozgalmas, filozofálástól sem mentes misztikus kalandregény - a jobbik fajtából.
 
Részlet a regényből