FőképFülszöveg:
"Meggyőződésem, hogy bennünket mélységes rokonság köt össze!" Ezzel a mondattal szólítja meg Müller Péter az olvasóit. Egy olyan baráti beszélgetés folytatása ez a mű, amelyet a Kígyó és kereszt című könyvében kezdett el. Sok száz levélben s az olvasóival történt egyéni és közös találkozásokon rengeteg kérdés merült fel - ezekre válaszol ez a kötet. A Lomb és gyökérben kibomlanak azok a gondolatok, amelyeket eddig csak érintett, vagy rejtve maradtak. Beszél az isten élményről, az újjászületésről, a világ végéről, a Vízöntő korlélektanáról, az új Jézusról és az új emberről, aki most van bennünk születőben. Elmeséli szellemi Mesterével történt találkozását, stb.

Részlet a könyvből:
Folytassuk hát a beszélgetésünket.
Nem ott, ahol a Kígyó és kereszt végén abbahagytuk, mert az lehetetlenség.
Sem te, sem én nem vagyunk már azok, akik voltunk.
Mert változunk.
Nap mint nap észrevétlenül változunk, s az az énem, az a lelkiállapotom, amellyel könyvemet megírtam, ma már nincs sehol.
Se jobb, se rosszabb nem lettem -- egyszerűen csak más, nem az, aki akkor beszélt.
Az ember egy-egy fényes pillanatában szeretné megállítani az Időt, amely nem halad, hanem táguló vagy éppen szűkülő körben forog velünk, mintha óriáskeréken ülnénk: fent kifényesedünk, megérezzük a Nap és a csillagok közelségét, s aztán újra lemerülünk a mélybe, a hit, az erő és az önbizalom elvesztésének mélyébe, amelyet Keresztes Szent János úgy nevez: a lélek sötét éjszakája. Menny és pokol, apály és dagály, pozitív és negatív erőhullámok emelnek föl s húznak le a mélységbe, és csak nagyon éles szem fedezi föl, hogy minden körben kissé mások lettünk. Növekszünk, és sajnos csökkenünk is: a csúcsok már nem ugyanazok, ahol egykor jártunk, s a mélység is mindig más, ahová újra s újra alászállunk.
Az a lány, akit egykor szerettél, nem egészen ugyanaz az ember, mint az az asszony, aki sok évtized elmúltával melletted él, s ha belenézel a tükörbe, látod, hogy te is más lettél: az arcodra írt ráncok évgyűrűi mögött egy másik ember néz vissza rád.
Ahhoz nagyon kell szeretni valakit ott belül, egészen belül, hogy egy kapcsolatot ne romboljon szét az Idő, hogy a mulandóságnak ebben a körtáncában új és új jelmezek, maszkok és jellemek mögött fölfedezd, hogy ő azért mégis ugyanaz -- az öregedés nem fogott ki rajtatok. Az érzelmek is megváltoztak: a lázas szerelemből parázsló, szelíd szeretet lett, a megkívánásból lelki vonzalom, a vonzalomból mély sorsközösség és megszokás, s ha ez így történik, nem bántanak a műfogak, az őszülő hajszálak, az elfonnyadt arc és a táskás szemek; nem zavar az sem, hogy az öregedés a lélekben is jelentkezik: hisztéria, rosszkedv, elfáradás, közöny, az illúziók elvesztése és a kudarcok sorozatos élménye kíséri végig földi sorsunkat.
Ezért szűnnek meg barátságok, hamvadnak el szerelmek, bomlanak szét házasságok, ezért törnek szét eszmei és érdekközösségek: nem bírják ki az Idő múlását.
Minden olyan kapcsolat, mely nem a szeretetre épül: halálra van ítélve.
Találkozásunk próbája lesz ez a könyv.
Most derül ki, nem az, hogy mennyire értettük meg egymást, hanem az, hogy a leírt sorok mögött, író és olvasó találkozásakor mennyire sikerült megszeretnünk egymást.
Ha ez megtörtént, nem fog zavarni az új hangom, még keserűségem, tudálékosságom sem -- ha pedig ez nem történt meg, csalódni fogsz bennem, s el fogsz hagyni.
De ne bánd.
"Az ember, ha már nem tud szeretni: menjen tovább!"
Semmiért nem kár, csakis a szeretetért.
Az pedig -- ha valóban volt -- elveszíthetetlen.

A Kiadó engedélyével.