FőképKülönös, sötét színekben játszó város és groteszkebbnél groteszkebb szereplők egy bizarr világban, ahol mintha nem lenne fennálló rend, mindenki csak saját magára és kis kompániájára számíthat. De ebben a világban is szövődnek új barátságok, az emberek néha összetalálkoznak és szövetséget kötnek, hogy a puzzle darabkáit összeillesztve lassacskán eljussanak ellenségükhöz, aki talán nem is oly gonosz, mint hitték, de mindenképpen romlott.

Jeunet filmjeit végignézve rájöhetünk: a rendező rendkívüli módon tudja ötvözni a valóságot és egy egészen különös világot, aminek vannak ugyan furcsa jellemzői, de rengeteg vonásában a saját világunkra emlékeztet. Elég, ha megnézzük az Amélie csodálatos életét, ahol valósnak tűnő, mégis rendhagyó világot tár a szemünk elé a francia rendező. Marc Caro különös képi világa pedig nem először egészíti ki rendkívül hatásosan mindezt.

1995-ös filmjük, Az elveszett gyerekek városa az Amélie csodálatos életénél mélyebbre merül a bizarrságban, hiszen itt nemcsak a dolgok logikai kapcsolatai és a szereplők jellemvonásai, hanem maga a környezet is egész torz módon jelenik meg. És ez az egyik legnagyobb erőssége a műnek: a ’30-as és ’40-es évek noir hangulatát idéző sötét sikátorok és a Twist Olivérre hajazó utcagyerekek a füstös, mocsokkal és szennyel teli utcákon már önmagukban is olyan atmoszférát teremtenek, mely képes felkelteni valami egészen mélyen nyugvó kíváncsiságot a nézőben. A rengeteg totálkép remekül kiemeli egy-egy helyszín furcsaságát vagy a beállítás tökéletességét. Mintha egy igazi, lerobbant amerikai kikötőnegyedben járnánk, ahol a gyerekek kihasználása és a különösen groteszk vallási irányzatok teljesen mindennaposak.

A film azonban nem áll meg ennyinél, hiszen egy többrétű, rendkívül összetett történetet vázol fel, amit a történetvezetés még izgalmasabbá és kicsavartabbá varázsol. A filmben felbukkanó logikai kapcsolatok és a véletlenek, melyek sokszor segítik a főszereplőket céljaik elérésben, rendkívül bonyolultak és csodálkozásra késztetőek. A teljes tabló lassacskán áll össze, menet közben újabb és újabb karakterek bukkannak fel, akik mind szerves részét alkotják a rendhagyó történetnek – és mindegyikük különös módon kapcsolódik az egészhez.

A karakterek mérhetetlenül eltaláltak: mindannyian a társadalom peremén, a maguk zárt, átlagemberek által letagadott miliőjében élnek, és itt hozzák létre a maguk furcsán megcsavart, kártyavárra emlékeztető világát. A színészek pedig tökéletesen illenek ebbe a világba: Ron Perlman sosem volt egy szép ember, így a kicsit buta, izomagyú, de barátaihoz mélyen ragaszkodó karaktere, Egyes, remekül illik hozzá. Egyes tulajdonképpen csak sodródik az árral, és a kapaszkodót a bandavezér lány, Morzsa jelenti számára, aki segít a férfi céljának elérésében, miközben saját sorsát is jobbá teszi. De megemlíthetjük Daniel Emilfork álmodni nem képes, lelketlen, gyereket rabló őrült tudósát, Dominique Pinon ostoba, befolyásolható, mégis egyforma „ikreit” vagy épp az emlékezetkiesésben szenvedő mániákus tudósát, Jean-Claude Dreyfus ópiumfüggő cirkuszigazgatóját és Mireille Mossé törpe, mindig gondoskodó „hercegnőjét”.

Groteszk kritika rejlik Az elveszett gyerekek városában, többek között a gyermekek kihasználásáról, a vallások sokszor ostoba dogmáiról, vagy épp a haszonszerzés különös módjairól, amit különös módon ellensúlyoz a főszereplő, Egyes egyszerű célja: kiszabadítani kisöccsét a gonoszok karmai közül. Természetesen a mű nem nélkülözi a humort sem, amely részben az alkotás alapvető bizarrságából fakad, de a készítők egy-egy jelenet erejéig még fokozzák is az egészben rejlő viccet.

Az elveszett gyerekek városa különleges mese, ami amellett, hogy tagadhatatlan Jeunet-alkotás Caro-díszletekkel, annyi egyediséget rejt magában, hogy nem lehetne összekeverni a rendező egyetlen más alkotásával sem. Épp ezért csak azt tudom javasolni, hogy aki szeret egy kicsit elrugaszkodni a valóságtól, két órára belemerülni a mesék különös világába, vagy egyszerűen csak szeretne kikapcsolódni, esetleg egy összetett történetet megismerni, mindenképpen nézze meg ezt a francia remekművet!